Az amerikai illetőségű Druid Lord-ról elmondható, hogy a néhai legendás floridai death metal mezőny romjain alakult formáció. Annak ellenére, hogy az a színtér már jó ideje a múlté, egyfajta folytatólagosság feltételezhető a banda részéről. Részben mert a zenekar tagjait átlagéletkorukból adódóan közvetlenül is érhette az old school hatás, részben pedig mert nevük köthető is pár azóta klasszikussá vált bandához (Killing Addiction, Acheron, Massacre, Incubus).
Harmadik albumukkal folytatták azt a death/doom irányt, amit még 2010-es megalakulásukkal megcéloztak. Egy hosszabb szünet után a visszatérő 2018-as Grotesque Offerings lemezen határozottan, és a teljesség igényével lettek érvényesítve a stílus meghatározó kellékei, amik mellett a Relics of The Dead egyfajta utolsó csiszolásnak, minőségi korszerűsítésnek tűnik. A zenekar produktivitását bizonyítja, hogy monotonitásba fulladás és szükségtelen erőlködés nélkül képes volt rövidebb időintervallumon belül két nívós kiadványt is elkövetni, ami a stílusuk szigorú szabályait figyelembe véve figyelemreméltó, ugyanis az változatos opciókkal nem szolgál.
Még annak ellenére sem, hogy a Druid Lord zenéjében a megszokottnál vegyesebb hatások észlelhetőek. Műfajon belül a közönség által jobban preferált romantikusabb death/doom, és a kevésbé közkedvelt, esztétikumtól mentes, vagy azt csak nyomokban tartalmazó old school irányzatok közül az utóbbihoz áll közelebb. Az időnként fel-felbukkanó, floridai death metal hőskorát idéző nosztalgikus pillanatok mellett az elszállósabb, stoner-esebb hatású téma és hangzás kombó is színesíti.
A jelenleg aktív és újabb hasonszőrű amerikai bandákkal párhuzamba állítva és azok mellett szigorúan behatárolva a Druid Lord zenéje valahol a Temple of Void és az Acid Witch között képzelhető el. A klasszikus tendenciák fenntartása mellett nyitottnak mutatkoznak a death/doom újabb, és talán kissé szokatlanabb aspektusból történő bemutatására, de egy jól bevált alternatívát alkalmazva, gyakorlott ösvényen haladva, merész kísérletezésektől mentesen.
A fentiek függvényében a Druid Lord zenéjében a súlyosság és a groove-os hatású zenékre jellemzú lazább hangulat alkot érdekes, de kiegyensúlyozott egyveleget. Így nem húz el túlzottan egy szélsőség irányába sem. Ha azt vesszük, pont annyira különbözik a néhai helyi death metal klasszikusoktól, illetve a death/doom ősi irányzatától, ahogyan azt az elmúlt évtizedek alatt bekövetkezett változások újhullámos, de a régieket egy az egyben koppintani nem szándékozó school bandákról engedik feltételezni.
Írta: Oroszi István





