Az első In Flames albummal 27 éve találkoztam, annyira sokkoló hatással volt rám hogy hónapokig nem tudtam mást hallgatni, csak a Jester Race pörgött a lejátszóban. Az utána következő lemezeket már hónapokkal a megjelenés előtt előrendeltem, és albumról albumra lenyűgöztek a jobbnál jobb dalokkal egészen a 2006-os Come Clarity-ig. Utána valahogy elváltak útjaink, bár koncertekre mindegyikre elmentem de az új nóták már nem fogtak meg és az azóta eltelt több mint 17 év alatt a tiszteletem maximális feléjük, de már nem is vártam tőlük olyan megújulást, amivel újra közel olyan kerülnénk egymáshoz mint régen. Tavaly ősszel viszont az új In Flames dalok újra megtaláltak, visszajött a régi érzés, izgultam és egyben féltem is hogy milyen lesz a Foregone című új lemezük, hogy újra fellángol-e a szerelem vagy csak csalfa remény volt ez a pár új dal. Szerencsére nem volt csalódás, megérte várni a lemezre mert úgy tűnik, az In Flames egy újabb fejezet kezdetének küszöbén áll, a melodikus metal zene nagymesterei visszatértek közénk.
A Foregone egy rendkívül jól sikerült lemez, mert tele van olyan zenei elemekkel, amelyek segítségével anno kiemelkedtek a többi zenekar közül, fogós riffek, thrash-es pörgés és dallamok amiket napokig lehet dúdolni. Nincs unalmas rész a lemezen, minden feszes és éles, ahogy egy zseniális albumon lennie kell, számomra kicsit felháborító hogy hol volt ez az In Flames az elmúlt években. Az hangulatos akusztikus intro kellemes felvezetése után a második szám, a State Of Slow Decay döcögős groove-al indul be, majd egyből tövig nyomja a gázpedál ahogy egy Clayman-stílusú oldschool melodeath riffel forgatja vissza az éveket, miközben Anders Fridén korai önmagát idéző üvöltései után egy roppant fülbemászó ének témával teszi fel a koronát a dalra. Ígéretes kezdet, amelyet aztán a Meet Your Maker remekül visz tovább, ami az album egyik legsúlyosabb nótája, egy olyan szigorú bevezető riffel, amit egy oldschool floridai death metal csapat is írhatott volna, de utána újra a dallamos death metal gitáron témák uralják a zenét.
Több helyen olvastam mostanában, hogy Björn Gelotte az egyik leginkább alulértékelt gitáros a metalban, és ezzel nagyon egyet tudok érteni. Ő volt a felelős a metal történelem néhány legjobban kidolgozott riffjéért, amelyek hozzájárultak a göteborgi hangzás megteremtéséhez, zenészek generációja nőtt fel rajta, és a mai napig inspirál rengeteg gitárost. Ezen a lemezen Gelotte segítségére van az ex-Megadeth-es Chris Broadrick aki tavaly érkezett de állítólag részt vett már a dalok írásban. Úgy tűnik hogy kiváló választás volt, mert amellett hogy tapasztalt profi zenész, tudja hogy lehet az In Flames dalokat egyensúlyba hozni a klasszikus gitár témákat a modern metal hangzással. Nem mellesleg egy olyan társat kapott Björn a posztján akinek játéka és tudása is olyan szinten van ami hallhatóan inspiráló hatással van rá, ahogy szólóik váltják egymást a State of Slow Decay középső részében, az valami mesteri.
A kétrészes címadó dal úgy szól, mint ami véletlenül lemaradt a Whoracle-ről, míg a The Great Deceiver és az In The Dark már inkább a Come Clarity-s hangulatot idézi. A Pure Light Of Mind című ballada az első témát leszámítva zeneileg messze nem a zenekar legjobb pillanata, de Anders megmenti a dalt. nagyszerű újra ilyen jó formában hallani őt, hiányzott nekem a korábbi lemezekről ez az erő, ami régen is meghatározta az ének stílusát és egyben a zenekart is. A frontember az In Flames-nél is durvább átalakuláson ment át az évek során, de mostani visszatérése nélkül az új lemez közel se lenne ilyen kiemelkedő, de szerencsére a zene és az ének szimbiózisa most egy szinte tökéletes alkotást hozott létre. A Cynosphere rejtett gyöngyszeme olyan basszusgitár téma ami egy kellemes lebegést ad a dal egészének, és Bryce Paul is tudott mutatni valamit tehetségéből, amit eddig csak sejthettünk.
Ha neked is tetszik az új IN FLAMES lemez be tudod szerezni a Metal.hu webshopjából is:
A Foregone egy ajándék azoknak a rajongóknak, akik kitartottak In Flames mellett az elmúlt pár évben, valamint azoknak az új rajongóknak is, akiket ebben az időszakban szerették meg őket, mert ez a lemez minden műfajt és stílust lefed, amellyel a banda valaha is operált, és egy tökéletes albummá dolgozta őket össze. Nem szabad egy nótát se kihagyni a Foregone lemezről, nincsenek gyenge dalok, nekem talán az album második fele némileg jobban is bejött, mint az első, de lehet csak azért tűnik így most, mert az ott hallható dalokat nem mutatták be korábban.
Írta: FT
