Bloated Pig – 6 (2022)
A kanadai Bloated Pig 2006-ban alakult abszolút buli kompatibilis, groove-os stoner/southern rock bandaként, idővel azonban zenei eszköztáruk súlyosabb doom, illetve sludge hatásokkal is kiszélesedett. Ez a folyamat talán még a harmadik, Made for Hell című albumon vált igazán érezhetővé, azóta pedig mint a stílusban és annak rokon irányzataiban otthonosan mozgó, rutinos zenekarként állították össze hatodik lemezüket, ami az egyszerűség kedvéért a 6-nak neveztek el.
Ami talán a legmeglepőbb a zenéjüket hallgatva, hogy a stoner illetve a southern irányzatok eredetének jelenlegi színteréhez, annak aktualitásaihoz nemcsak hogy felér, hanem bizony le is körözi őket, ezáltal komolyan feltolva a mércét. Ezért nagyrészt a korábban említett változatosabb témák is felelősek. Amíg a fő irányzat hasonló jellegű formációi hagyományosan lassulások esetén a nosztalgikus pszichedelikus hangzásban, intenzitás terén pedig a groove-os középtempós döcögésben teljesedtek ki, egyben meg is rekedtek egy olyan szinten, ahonnan a műfaj képtelen megújulni. Ezzel ellentétben a Bloated Pig metal központúbb megközelítése opcionálisan hol a zajosabb, súlyosabb doom-os témákra, hol az inkább thrash metal-hoz hasonlítható gyorsulásokra vált. Ezzel eddig hasonló bandáktól ritkán tapasztalt mélységeket bemutatva.
A zenével párhuzamosan a szövegvilág annak koncepciója is a megszokottnál sötétebb árnyalatú. A 6-os album ezt a tendenciát az eddigi legszélsőségesebb formában mutatja be. A korábbi southern rock jellegzetességek részben lecsökkentek, részben új megvilágításba kerültek, a hard rock-ból eredeztethető, hallgatóbarátabb lassulós stoner hangulatot pedig zordabb témák váltották fel. Ez a kis lépésekben elkövetett, folyamatos változás ugyancsak egyedülállónak könyvelhető el a stílus keretein belül, ugyanis ahogyan a klasszikus színtérre is leginkább az egy helyben döcögés a jellemző, úgy a legtöbb banda is miután megtalálta a magához legideálisabb hangzásvilágot, a továbbiakban inkább csak egy jól bevált formulát ismételget a végtelenségig. Eddig azonban úgy tűnik, hogy hasonló veszély a Bloated Pig-et nem fenyegeti, ugyanis mindig sikerül egy kicsit más megközelítésben minőségi zenét produkálniuk az elcsépeltté válás veszélye nélkül.
Oroszi István





