Kedden a budapesti Robot klubbot vérbeli death metal szörnyetegek fogják ellepni, ugyanis olyan csapatok fognak gyalulni egy egész estén át, mint a doom/death súlytásokkal felvértezett, amerikai illetőségű Innumerable Forms, akik idén jelentették meg második Philosophical Collapse nagylemezüket. Bizonyára hatásos és kellően nyomasztó kedvcsináló lesz az elején.
Közvetlen utánuk a kenguruk földjéről érkező Faceless Burial fog darálni, akik már a harmadik nagylemezüket jelentették meg idén, ők már intenzívebb és brutálisabb zenével készülnek, szolgáljon referenciául, hogy a dobosuk, Max Kohane, az Internal Rot nevezetű grindcore banda soraiban is kínozza az ütős hangszereket! Utánuk a szintén Amerikából származó Cerebral Rot mutatja meg, hogyan is értelmezik a beteges Autopsy hatásokkal felfűtött, olykor gyors vagy éppen betegesen belassult horririsztikus hangulatú tételeiket. Tavaly megjelent második nagylemezük az Excreation of Morality mindenképpen egy említésre méltó alkotás. Mocsárbűz és hullaszag garantált.
Az estét pedig a Mortiferum dallamai fogják zárni, akik 2016-os megalakulásuk óta relatív hamar nevet szereztek maguknak az underground berkeken belül. Eddig két nagylemezzel büszkélkedhetnek, amiken több tonnás belassult riffekkel átszőtt doom/death metal rémálmaikat fogják életre kelteni a színpadon. Szóval, aki nem akar lemaradni egy ősz elejei halál fém rituáléról, annak mindenképp ott a helye!





