2021. szeptember 4-én színpadra lépett a Slipknot az oklahomai Pryor Festival Grounds-on. A tömeg rögtön érezte, hogy valami nem stimmel Corey Taylor-on, akin aztán a reflektorfénybe érve kirajzolódott vadiúj maszkja… mégpedig egy elég idegborzoló darab. Páran nem is ismerték fel elsőre, hogy a frontember bújik meg az ijesztő álarc mögött, legalábbis ő maga így emlékszik vissza rá.
Amikor beütött a pandémia, Taylor úgy érezte, változtatni kell a Slipknot eddigi stratégiáján, ami a szokásos albumciklusok előtti hype-ot, majd új jelmezeik leleplezését jelentette. „Általában az ösztöneim után megyek” – magyarázta. „Néha ez kifizetődik, máskor nem. Megmondtam a zenekarnak: felveszem az új maszkomat. Kérdezték, hogy miért. Mondtam, hogy mert itt az ideje.„
Mostanra láthattuk, hogy az egész banda Corey-val tartott. Jay Weinberg dobos tavaly novemberben mutatta be az ő új maszkját a közösségi médiában. Idén július 20-án pedig már a komplett szettet megismerhettük: ott van például Shawn „Clown” Crahan tükörmozaikja, vagy Craig Jones jól ismert tüskéi.
Sid Wilson pedig ismét innovatívat alkotott: „Amikor már azt hittem, hogy ez a barom nem tud újat mutatni…” – mesélte Corey nevetve. „Mi a szar történik itt? Elképesztő. Nem mutatta meg nekünk, amíg le nem forgattuk a videókat. Titokban tartotta, ami szinte annak az ellenkezője volt, amit én tettem. Várt vele, majd berobbantotta, én pedig csak annyit mondtam: ‘Nyertél!’„
„Elindítottam a folyamatot” – mondta Corey. „Készen álltam, valószínűleg azért, mert annyira izgatott voltam, hogy újra koncertezünk. Olyan könnyű felizgatni és olyan türelmetlen vagyok, hogy néha a saját magam főellenségévé válok. Úgymond fejjel megyek a falnak (nevet). De mindenkinek tetszett, mindenki imádta. És itt volt az ideje, mert mindenki izgatottá vált, hogy vajon mi következik.”
„Össze fogjátok szarni magatokat, ha meghalljátok.” Az énekes nem finomkodik, amikor nemrég bejelentett hetedik albumukat, a The End, So Far-t jellemzi.
A We Are Not Your Kind lemezt követő LP-t a pandémia végén vették fel, Corey Las Vegasban vette föl az éneket, a többiek pedig Los Angelesben munkálkodtak. A frontember dicsőítette Sid-et mint „láthatatlan hőst”: „Amikor meghallottam, mit írt az albumra, eldobtam az agyam” – mondta, de tudni kell, hogy mindegyik zenész beletette a magáét a munkába. A produceri munkálatokat a híres ‘Evil’ Joe Barresi (Tool, Avenged Sevenfold, Nine Inch Nails) végezte, és Corey iránta is hatalmas rajongással viseltetik:
„Ő az a srác, akinek nagyszerű ötletei vannak, de megengedi neked is, hogy kibontakozz” – mesélte a producerről. „Ha van egy ötlete, engedi, hogy véghez vidd a sajátodat, de aztán azt mondja, ‘figyelj, a kedvemért próbáld meg ezt, és nézd meg, hogy működik-e’. Nagyon szerény, ami manapság elég ritka. Néha kifogni olyan producereket, akik rád akarják erőltetni az akaratukat, de, Joe azt akarja, ami az album számára a legjobb, ami a dalnak a legjobb, és ami a produkciónak a legjobb.„
Corey a 2004-es Vol. 3 (The Subliminal Verses) nagylemezt nevezte meg az új LP referenciájaként, de annak mintegy „sötétebb verziója”: „Számomra a Vol. 3. volt akkor a legterjedelmesebb album, amit valaha készítettünk. Ez volt az, ami mindenkinek feszegette a határait. Kísérletezhettünk többféle stílusú zenével, és megmutathattuk, hogy jóval több mélység van abban, amit csinálunk. És úgy érzem, hogy a most következő album is ilyen. Valamilyen formában ez is a We Are Not Your Kind kibővítése, de számomra a dalok és a struktúra jobb. Még magasabb szintre tudjuk vinni, és az, hogy 23 év professzionális zenélés után még mindig azt tudom mondani, hogy vannak területek, amiket még nem jártunk be, és izgatottan várjuk, hogy felfedezhessük, nagyon menő.„
A két napvilágot látott single, a The Chapeltown Rag és a The Dying Song (Time To Sing) már adtak egy kemény ízelítőt a lemezről, de tudvalevő, hogy igen elkektikus tracklistre lehet számítani. Kiderült, hogy a nyitószám címe Adderall, melyet a frontember a Vol. 3. lemezen található Prelude or Circle című dalhoz hasonlít, „csak épp nagyon modern megközelítésből és gyönyörű akkordvezetéssel„.
„Annyira szeretünk baszakodni az emberekkel, hogy olyan harmóniákat fogunk benne elrejteni, amik teljesen kényelmetlenné teszik majd a hallgatást” – mesélte nevetve Corey. „De még sosem írtunk ilyen számot. Amikor meghallgattam, azt mondtam, ‘ezzel szívathatjuk őket – nagyon, nagyon jó lesz’.”
Corey egyik személyes kedvence a Yen című szám, amellyel kapcsolatban arra lehet számítani, hogy „furcsa módon nyilatkozik meg a belső Tom Waits-ünk„, valamint „van benne valami Type O Negative„. Corey szerint persze a rajongók ezért a számért is epekedni fognak.
„Hallatszani fog a lemezen, hogy imádunk együtt játszani, és ez lazított a szemléletünkön” – mondta Taylor vigyorogva. „Van egy szám, ami egy ilyen robotos, progos, stoner rockos vibe, és valójában tisztelgés az egyik kedvenc bandám előtt, de nem mondom meg, kik azok. Ez lehetővé tette számunkra, hogy írhassunk egy ilyen számot anélkül, hogy megkérdőjeleznénk önmagunkat, ‘ó, nem is tudom, vajon tetszeni fog ez az embereknek?’. Ehelyett azt gondoljuk, mekkorát üt!„
A Metal.hu webshopjából már előrendelhető az új SLIPKNOT lemez itthon a legolcsóbban, kétféle bakelit és CD formátumban.
[products ids=”39953,39957,39962″ orderby=”date” columns=”3″ order=”ASC”]
Az új lemez szövegírási folyamatáról az alábbiakat árulta el az énekes: „Úgy éreztem, megint rengeteg mondanivalóm van. Ez az album olyan érzéssel járt, mint egy újrakezdés. El tudtam távolodni a dolgoktól, amit mondanom kellett, és visszatérni azokhoz, amiket mondani akartam.„
„Nekem úgy tűnik, mintha ez csak a merénylet lenne, de sehol a büntetés. Az elmúlt években divat lett mindenen megsértődni, és mégsem történik semmi – főleg az én országomban, ami nagyon nevetséges. Szinte olyan, mintha fordult volna a kocka, és minél dühösebbé válnak az emberek, az annál jobban provokálja azokat, akikre dühösek. Ahelyett, hogy lenne ok és okozat vagy bűn és büntetés, most mindenki csak beleszarik. Nem tudom megmondani, hogy hogy ez a reakció a kultúrák szinte nihilista elszigetelődése miatt van, ahol egyik oldal sem ismeri el a másik igazát – szimplán csak folytatják a maguk hülyeségét. Mintha az ítélet napjának ajtaján csöngetnének. Te meg csak ülsz ott azt gondolva, ‘nos, öröm volt! Mindenki szedje fel maga után a szemetet, amikor elmegy, és találkozunk a pokolban!’. Kábé erről szól a dal [The Dying Song (Time To Sing)], hogy ‘ha nem rendezzük ezt el, találkozunk a meteor becsapódásánál‘.”
„Azt hiszem, ha fiatalabb lennék, hinnék valami olyasmiben, mint a remény” – folytatja. „Volt bennem egyfajta optimizmus (nevet), de már 30 éve látom a hullámait ennek a szarnak, és nem vagyok lenyűgözve. Az a szomorú, hogy valódi tragédiára van szükség ahhoz, hogy bármi változzon, mert nem vagyunk egy proaktív faj. Inkább becsukjuk az ajtót, miután kigyulladt a ház. Én már hozzászoktam ehhez.„
„Természetesen még mindig támogatom és hiszek minden ügyben, amiért rajongok, de ugyanakkor rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak változni – én pedig feladtam, hogy próbáljak változtatni rajtuk. Hiábavaló, és elveszi az időmet azoktól az emberektől, akik tényleg fontosak. Amíg nem látok igazi történéseket, nem fog érdekelni. Ez ilyen ‘ha ti, szarházik, ki akarjátok nyírni egymást, hát gyerünk. Én hátralépek a tűzvonaltól‘, mert elegem van a hülyeségből. Szóval csak annyit mondok, ‘gyerünk, üssétek agyon egymást, aztán nézzétek meg, mi történik’.„
De azért mindennek a dühnek egy pozitívuma is van: hogy a Slipknot zenéje mindig 100%-ban őszinte marad. Corey nem szégyellte bevallani, hogy imádja visszahallgatni az albumot.
„Ez olyan dolog, amiről tudom, hogy sok előadó nem vallja be – azt mondják, ‘ó, én nem hallgatom a saját zenémet’… Honnan tudod, merre tovább, ha azt sem tudod, merre tartottál eddig? Ha figyelmen kívül hagyod a saját zenédet, akkor egy seggarc vagy – egy hencegő puding, aki nem tud fejlődni. És ez így van rendjén – mert én dühös leszek és csinálom a saját dolgom (nevet).”
Az új album befejezése után a zenekar olyat tett, amit eddig sose – bókoltak egymásnak.
„Elérzékenyülök, ha erre gondolok, mert sokat jelent nekem” – kezdte Corey a visszaemlékezést a ritkán tartott összejövetelről a bandatagokkal. „Mindig együtt lógunk, mielőtt elkezdünk készülni egy koncertre, és mindegyik tagnak más kedvence lett az albumról a dolgok közül, amiket csináltam rá: ‘imádom ezt a részt, ezt a sort, imádom, ahogy itt screamelsz…’ Még sosem mondtunk egymás szemébe dicséreteket. Olyan gorombák vagyunk! Vicces, hogy ennyi év után sose mondtuk egymásnak, hogy ‘szerintem te ász vagy és szeretek veled egy bandában lenni.„
„Olyan sok mindenkit elveszítettünk, ez a halandóságnak lehet a jele” – tűnődött Corey. „És annak is, hogy ‘hallod, mi még mindig itt vagyunk. Te is itt vagy velem és alig hiszem el, úgyhogy hékás, te vagy az ász!’ Ez egy nagyon furcsa fordulat a Slipknot számára – a szörnyben felélednek az érzések valami okból…„
„Az elejétől fogva mondom: ha nem akarnám csinálni, nem csinálnám. Minden, amit csinálok, az azért van, mert a szenvedélyem. És azért vagyok jó abban, amit csinálok, mert inspirál a zene, amit szerencsém van csinálni. Sajnálatos dolog, hogy ilyen sok időbe telt elmondani nekik, hogy mennyire szeretem a zenét, amit alkotunk – de jobb későn, mint soha. Hatalmas, hogy ennyi év elteltével is rajongunk egymásért.„
„Félreértés ne essék, még mindig egymás agyára megyünk, és még mindig seggfejek vagyunk! De ugyanakkor nincs csapat, akikkel szívesebben állnék színpadra és csinálnám ezt a zenét.„
