Unikális zenei élményt nyújt az ACID EMPIRE első lemeze, a Feast

2022. 06. 7. - 15:59

Amikor először hallgatok egy számot, szeretem azonnal bekategorizálni műfajilag, hogy mit is hallok, azonban manapság egyre többször fordul elő, hogy nem megy. Talán ez nem is baj, hiszen mára szinte végtelen zenei stílus alakult ki, amelyek több ponton is összeérhetnek, válogathatnak egymás ismertetőjegyeiből, járhatnak kéz a kézben. És azért sem baj, mert ugyan miért kéne egyből mindent valami már meglévőhöz hasonlítani?

Sok zenekar írja le a stílusát több műfaj felsorolásával – egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan. Emiatt is iszonyatosan nehéz feladat akármi újat alkotni, az Acid Empire zenekarnak mégis sikerült elérnie, hogy valami teljesen friss, új érzetét keltse bennem első, Feast című lemezük. Alapvetően a metal főkategóriájába sorolnám, ezen belül erős a nu metal és az industrial hatása, az analóg szintetizátor és a dallamos gitártémák pedig néhol egészen északias hatással bírnak, máshol modern elektro-metal jut róla eszembe.

Kósa Dániel (ének, szintetizátor) szövegei jellemzően provokatívak, szókimondóak. Témájukat tekintve elsősorban világunk mohó, féktelen fogyasztási szokásait, a források igazságtalan elosztását, és ezek visszafordíthatatlan hatásait reprezentálják.

Egy videóklip is megjelent a lemez egyik dalára, a Horrified-ra. A klip koncepciójáról Dani így beszélt a kiadójuknak, a Kill Monday Management-nek adott interjúban: „Azt szerettük volna ábrázolni, ahogyan elzárkózunk a számunkra kellemetlen körülményektől, ennek hatására viszont sokakban feléled pár kényelmetlen kérdés. Tényleg ennyi lenne az élet, és ha igen, megéri így élni? Tényleg el kell fogadnunk a világot olyannak, amilyen, vagy megéri felemelni a seggünket és tenni valamit, még úgy is, ha minimális az eredménye? Ha másért nem, csak a saját lelki békénk miatt?”

 

 

Még tervben van pár klipforgatás, ezek közül egyet nyárra ütemeznek be, hogy az őszi szezonra robbanhasson. Élőben megnézhetitek őket június 11-én az Analog Music Hall nagyszínpadán a KMM Tehetségkutató I. elődöntőjének keretein belül.

A lemezt megtaláljátok minden digitális zenei platformon:  https://songwhip.com/acidempire/feast

 

Kovács Barbi

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN