IMMOLATION – Unholy Cult – 20 éve a halálsoron 10/5

2022. 04. 26. - 16:58

Az ezredforduló után két évvel járunk és bizony elég furcsa kimondani, de már ez is 20 éve történt. Sok kiváló és ötletes lemez született ebben az esztendőben és ebben az időszakban történt meg az is, hogy új erőre kapott a death metal, mint műfaj. Mint arról már volt szó, a kilencvenes évek elejétől közepéig tartó DM forradalom lecsengése után sokkal inkább a black metal került előtérbe és lettek sorra népszerűbbek a másodgenerációs csapatai a műfajnak. (gondoljunk csak a szimfonikus metal bandák áradataira). Ennek a metal szcénán belüli divathullámnak a kifutási ideje is nagyjából (most nagyon sarkosan fogalmazok) olyan 5 évet ölelt fel intenzíven. 2000 után a túltelített színtér már rengeteg mindent kifuttatott magából, rengeteg stílus ötvöződött és egyre több ágra bomlottak a műfajok. Ezen sorozatban azokat a death metal lemezeket szedtem össze, amik amellett, hogy személyes kedvenceim, szerintem mai napig megállják a helyüket és a műfajt tekintve is jó hivatkozási alapok lehetnek és talán jól definiálják, hogy mire is értettem a műfaj újraéledését.

 

Immolation – Unholy Cult

Így rögtön az elején egy személyes megjegyzéssel indítanám az idén 20 éves Unholy Cult lemezről íródott megemlékezésemet, ugyanis nekem mai napig ez a kedvenc Immolation lemezem és úgy gondolom, hogy itt forrott ki igazán a zenekar által hordozott sötét energia minden esszenciája. Az album 2002-es megjelenése óta minden évben sűrűn visszatér a lejátszóba és ezt a tényt figyelembe véve ennyi idő távlatából nehéz nem elfogultnak lennem. Sok-sok érzelmi szál fűz hozzá és minden hang egytől egyig örökre beivódott az hallójárataimba.

Az 1988-ban alakult, New Yorkból származó Immolation zseniális és mára megkerülhetetlen klasszikusnak számító Dawn of Possession lemezével kellően beágyazta magát a death metal nagy történelemkönyvébe és a kilencvenes években elkövetett nagylemezein is szépen fejlődtek lemezről lemezre a kompromisszummentes és barbár death metaljukkal. A saját szűk kereteiken belül mindig változatosak tudtak maradni (ez mai napig így van), anélkül, hogy bármelyik old school Immolation vagy egy death metal rajongónak is egy csepp okot adtak volna arra, hogy elfordítsa tőlük a fejüket. A hitelességük megkérdőjelezhetetlen és ami a legszimpatikusabb, hogy érezni és hallani rajtuk, hogy sosem akartak egy csepet sem fogyasztóbarát irányba mozdulni, megtartották mindig a „mainstreamebb” érában az undergound hozzáállásukat. Respect!

Ezen fejlődési ív egyik meghatározó lemeze az Unholy Cult is, ami a zenekar 5. teljes hosszúságú anyaga volt és pályájának egyik legnagyobb szintlépésének tekinthető. A vad, gonosz és blastbeatekkel gazdagon fűtött lemezek után egy kicsit megfontoltabb hozzáállással merítkeztek a dalszerzésbe, ami megmutatkozik a visszafogottabb tempókban és komorabb atmoszférák előtérbe helyezésében.

 

https://www.youtube.com/watch?v=nYevMNAIpW4

 

A zenészek játékát illetően elsőként említeném meg Alex Hernandez dobos lenyűgöző teljesítményét, ami alapjaiban határozza meg a zene súlyos és egyben technikás összképét. A lassabb és gyorsabb tempókat felvonultató dalokat rendkívül ízesen prezentálja: a gyors és eszeveszett blastbeates tekerések mellett zseniális módon kivitelezett csavarokkal tarkított tört ritmusokkal és jól kivitelezett váltásokkal operál. Nálam anno evvel a teljesítményével beírta magát a legjobb death metal dobosok közé. Sajnálatos módon ez volt az utolsó szereplése a zenekarban, ezután nem kicsit űrt hagyva maga után.

A másik nagy fegyvertényt Robert Vigna már jól megszokott és bemutatást nem igénylő pengetései mellett az AngelCorpse-ban is megfordult – akkor még még friss immolation tag -, Bill Taylor jelenti, akinek játéka nagyon jó összhangban van Vigna zsenijével. Erőteljes, gyors és technikás reszelései az eddigieknél még magasabbra emelte a színvonalat, ez jól hallható. A technikás és vad riffek nyomasztó és komor hangulatát vészjósló szólókkal és harmóniákkal fokozzák.

 

A gyorsabb és extrémebb dalok, mint például a nyitó Of Martyrs And Men, a Wolf With the Flock vagy az A Kingdom Divided is az eszement tempók mellett nagyon jó dallamossággal gyalulnak. A lassabb és az atmoszférát előtérbe helyező tételek, mint a Bring Them Dow, a Rival The Eminent, Reluctant Messiah vagy a több mint 8 perces címadó tétel is mind kevert tempókkal vannak jelen, vagyis elmondható, hogy ilyen tekintetben is egy egységes anyagról beszélhetünk, de korántsem monoton és egydimenziós ettől. Sőt! A dalszerkezetek nagy gondossággal és igényességgel lettek felépítve, hallatszik, hogy rengeteg munka és energia van mögötte. Ross Dolan hangja a szokásos öblös és mély hörgés, amit eddig is megszokhattunk és továbbra is az antikeresztény és istenkáromló szövegeit okádja ki a nagyvilágba, ezen koncepción nem változtattak.

A hangzást illetően egyáltalán nem törekedtek a túlpolírozásra, éppen ellenkezőleg: nagyon is nyers, főleg ami a dobokat illeti, a basszusgitár először kapott nagyobb hangsúlyt az Immolation történetében és a gitárok is mind szépen és jól hallhatóan jelen vannak. Az egész összképet illetően jól van minden arány belőve, nincs benne hiba.

Mint, már említettem az Unholy Cult egy igazi mestermunka, amire nehéz ráunni, ugyanis a sokadik hallgatás után is rejt magában újdonságokat és sok-sok olyan zenei elemet rejt, amit bár továbbra sem neveznék könnyen emészthetőnek, de az Immolation mércéjével mérve egy mégis befogadhatóbbnak nevezhető mű, amit mindenkinek bátor szívvel ajánlok! Aki ismeri, annak sok újdonságot nem jelentett ez a megemlékezés, aki esetleg még nem hallotta volna, azok pedig merítkezzenek bele a death metal eme esszenciális alkotásába. Kötelező tananyag! Én ezt receptre írnám.

CANNIBAL

 

A sorozat következő részei:
Napalm Death – Order of the Leech
Decapitated – Nihility
Bloodbath – Ressurection Through Carnage
Internecine – The Book of Lambs
Nile – In their Darkened Shrines

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN