PREMIER – Megjelent az új Nefalem dal

2022. 02. 18. - 15:25

Fogadjátok a Nefalem készülőben lévő debütáló lemezének legújabb dalát, ami a „Memento” címet kapta és amelyhez ezúttal szöveges videó készült. Ez a dal a zenekar első magyar nyelvű nótája, mely témáját tekintve egy belső, keserű számvetés egyfajta végleges megbékélésről önnön halandóságunkkal, ami intő és sötét jelként lebeg előttünk, elkísérve minket életünk végéig.

 

A dal keverése és masterelése, valamint az énekfelvételek a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt Simon „Simi” István vezetésével. A dalra a szöveges videót Bánfalvi László (Needless) készítette. A zenekart Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok alapították 2018-ban. Hozzájuk csatlakozott a későbbiekben Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes. A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation. A zenekar első nótája, a tavalyi évben megjelent „Invictus„.

 

A zenekar következő koncertje a nagyszabású Berserk Feszten lesz 02.19-én, a Kék Yukban. A negyedjére megrendezett Berserk Feszt azért különleges, mert a hazai underground több szegmensét rántja össze, hisz különböző stílusban mozgó bandáknak ad teret – ráadásul idén tíznek is! Nem mellesleg a zenekarok közül 8 banda tavaly a Lowlanden is hatalmasat tartolt, így mondanunk sem kell, hogy brutális fesztivál hangulat várható! Találkozzunk szombaton a Yuk falai között!
Esemény ITT

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN