Buddhizmushoz kötődő metal zenekarok a világ minden tájáról, akiket érdemes megismerni

2022. 02. 10. - 15:59

Senki számára nem újdonság, hogy a metal műfaján belül gyakorta jön szembe a vallás témája. Legyen szó akár éppen a vallások ellenzéséről, vagy arról, hogy a közönséget ennek az eszköznek a segítségével szeretné az előadó egy spirituális világ felé repíteni. A buddhista zenében jellemző a különböző mantrák kántálása. Ezek általában szanszkrit vagy tibeti nyelvű szent szövegek, melyeknek előadását dobokkal és cintányérokkal kísérik. A metalban a buddhizmusban csak ritkán találkozunk, de olyan bandák, mint a Cynic vagy a Gorguts már számtalan hallgató fülébe eljuttatták buddhista eszméiket.

1. Taiwan 

Dharma nevű bandát Taiwan első buddhista metalzenekaraként tartják számon. A death metal nyers hangzását kombinálják filozófiai tartalmú üzeneteikkel. Nagyon látványos műsorban lehet része annak, aki ellátogat a koncertjeikre, ugyanis sminkjük és véres jelmezük a gonosz istenségekkel és a karmával való harcból keletkezett sebesüléseket szimbolizálják. A bandát négy gyakorló buddhista alkotja, a koncertjeiken pedig Miao Ben buddhista szerzetesnő is részt vesz. Ő énekkel és felolvasással kezdi a koncertet, és hagyományos narancssárga köpenyt, míg a bandatagok fekete HaiQing köpenyt viselnek.

Joe Henley énekes elmondása szerint céljuk, hogy minél szélesebb körökben ismertessék és terjesszék a buddhista és taoista kultúrát a mantrák előadásának új módszerével. Úgy gondolják, zenéjük segítségével könnyebben meg tudják szólítani a fiatalokat a világ bármely pontján, azonban korántsem akarják ráerőltetni a vallást senkire.

 

2. Kína

Kínában ugyan szép számmal találunk buddhista templomokat, narancssárga köpenyes szerzeteseket mászkálni az utcán viszont annál kevesebbet. Néhány banda azonban beépítette zenéjébe a buddhizmus spirituális taításait. Ilyen zenekarok például a Ritual Day és a Voodoo Kungfu, akik a taoizmusból és a tibeti buddhizmusból kölcsönöztek elemeket művészetükhöz.

A pekingi Bliss Illusion zenekar pedig kialakította egyedi stílusát, a buddhista blackgaze-t. A frontember, Dryad kijelentette, hogy számára a buddhizmus inkább filozófia, mint vallás, a black metalt pedig a modern pszichiátria fontos kivetülésének tartja. Mukti című single-jük borítója egy ismeretlen észak-koreai művész fotója Myogilsang szoborról. Menedzserük, Morgan elmondta, hogy a képet egy észak-koreai kiállításon fedezte fel. „A dal egy új út a megvilágosodás felé, ez a Buddha pedig egy lépés vagy egy ajtó a spirituális világba. Az, hogy Észak-Koreából származik, nagyon fondorlatos, mert még mi is keveset tudunk az ő művészetükről itt, Kínában. Ezt a szobrot titokzatosság övezi” – mesélte Morgan.

 

3. USA, Kanada

 Paul Masvidal, a floridai prog metal Cynic gitárosa már több mint 20 éve gyakorló tibeti buddhista. A Veil of Maya című számuk például arról az eszméről szól, mely szerint a világot eltorzítva, lepleken keresztül észleljük, ez pedig megakadályozza, hogy megismerhessük a valóságot.

A szintén amerikai, Phoenix-ből származó thrash metal Sacred Reich ötödik albumát, az Awakening-et a frontember, Phil Rind Vajrayana-alapú buddhista gyakorlatai ihlették.

 

A kanadai St. John’s-ból származó black metal Bodhisattva nevének jelentése a Mahayana buddhizmusban olyan ember, aki képes eljutni nirvanaba, ám ezt késlelteti annak érdekében, hogy minél több szenvedő lényt segíthessen meg. Egyetlen eddig megjelent anyaguk a 2019-es Nara atita kutra tatra avavarsati EP.

 

Egy kicsit délebbre, Québec-ben alakult meg a Gorguts zenekar. 2013-ban adták ki Tibetről szóló koncepcióalbumukat, a Colored Sands-t. A lemezen az előző anyagaikhoz képest hosszabb számok találhatók, melyeket az Opeth inspirált. A tibeti témát pedig egy homokmandala ihlette, amit a frontember Luc Lemay fedezett fel.

 

4. Európa

A finn Dark Buddha Rising a drone és slugde elemeket kombinálja a vallás sötétebb szegmenseivel, így vezetve be a hallgatót a multiverzum végtelen lüktetésébe.

 

A black metal Cult of Fire Prágából származik, arról híresek, hogy minden kiadványukkal új logó jár. A harmadik és negyedik logójuk a szanszkrit devanagari ábécével íródott.

A mélyreható tantrikus buddhista út szerint nem arra törekszünk, hogy megszüntessük az öt lesújtó érzelmet (vágy, düh, csalódás vagy tudatlanság, büszkeség és irigység), hanem hogy egy szakképzett guru vezetésével arra trenírozzuk az agyunkat, hogy ezeknek a lényegébe lássunk, aminek következtében ezek azonnal áttranszformálódnak az öt bölcsességgé. (…)

 

 

Az orosz death metal Shturm a tibeti mitológia és buddhizmus elemeit jeleníti meg zenéjében. A 2009-ben kiadott Kalahia című nagylemezükön található például az Appealing to the Spirit of Tibet című szám, ami szemlélteti az album gonosz hangvételét.

 

Az eredetileg brazil, ám jelenleg Németországban tartózkodó Rest in Disgrace egy death/doom metal banda, mely 2007-ben debütált As Beauty Springs from Mud című EP-jével. Buddhista és hindu mitológiát érintik szövegeikben.

 

5. Ázsia

A japán Evil és Gokuraku Jodo zenekarokat is inspirálta a buddhizmus, ámbár ezt a tematikát csak érintőlegesen találjuk meg számaikban. A legendás doom banda, a Ningen Isu dalaiban azonban több buddhista tanítással is találkozhatunk. A gitáros-énekes Shinji Wajima buddhizmust tanult az egyetemen, ennek köszönhetően mélyebben foglalkoznak szövegeik a témával, például azzal az eszmével, miszerint csak akkor lehetünk szabadok, ha elérjük a nirvana állapotát.

https://youtu.be/Ue-A4blfsuI

 

Thaiföldön a népesség 93%-a gyakorol buddhista vallást. Innen származik az egyszemélyes black metal Kanprai a szokványos black metal tematikák mellett buddhista tanításokat is alkalmaz dalaiban.

A myanmari Senanga Privuta a buddhista filozófián alapuló death metalt játszik.

 

A death/doom metal Langdarma duó Indiából származik, és művészetükben az egyén filozófiáira és gondolataira fókuszál.

A karnatakai, szintén doom/death metal Heruka is a Vajrayāna buddhizmust egyesíti a sötét ambient stílussal.

 

LEGFRISSEBB CIKKEK

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN