Új énekessel érkezik a harmadik RIVERS ABLAZE lemez, amiről az első dalt meg is hallgathatod

2022. 02. 4. - 01:30

Figyelem, a cikk elején egy felháborítóan hosszú bevezető olvasható, melyben a szerző végtelennek tűnő céltalan ömlengése sokak számára felháborító hatást kelthet, vagy akár komoly fizikai fájdalmat is okozhat. Ha Önnél is hasonló tűnetek jelentkeznek, akkor kérjük görgessen le a nagyszerű fiatalember fotója alatt olvasható hivatalos közleményig! 

Nem a szokásos köröket rója a Rivers Ablaze mint általában a zenekarok, akik első lépésként általában a zenésztársakat keresik meg, akikkel együtt a próbateremben összerakják az első dalokat, majd koncertezni indulnak, kiadnak két kislemezt aztán és 2-3 éve múlva megjelenik az első albumuk. Csobi (Csobánczi Péter)  a TrashHill Studios alapítója egy beszélgetés során azt mondta, hogy „valami kibaszott jó anyagon” dolgozik, amit feltétlenül meg kell hallgatnom. Mondanom se kell természetesen nem tévedett, amikor Blood Canvas dalait hallgattam azon gondolkodtam honnan ássák elő magukat az ilyen király bandák, amikor jött a második pofon, miszerint ez egy szóló projekt. Na de ki lehet az, aki ennyire progresszív de mégis dallamos témákat képes gyönyörűen átfordítani irgalmatlan blackened death-es zúzássá. Aztán akkor állt teljesen össze a kép amikor kiderült, hogy Kertész Márton, a Special Providence kiváló gitárosa áll a projekt mögött és írja a dalokat, és nem kevésbé kiváló zenésztársai segítségével vették fel a lemezt. Az első lemezen a Sear Bliss frontembere Nagy András énekelt, a doboknál Budai Béla ült és Cséry Zoltán billentyű játéka színesítette a kemény riffeket.

Megegyeztünk, jól haladtak a dolgok, legyártottuk a CD-t, elküldtük a hazai újságíróknak, épp vártuk a visszajelzéseket amikor Marci felhív, hogy igazából gyártásra kész a második lemez, ami ráadásul végig instrumentális. Naná elsőre kicsit értetlenkedtem, hogy már, meg miért, de amikor végighallgattam a lemezt gyorsan kiderült, hogy egy nagyon profin összerakott folytatásról van szó, amin a progresszív és technikás részek olyan ügyesen vannak összegyúrva a kegyetlen darálós témákkal, hogy az idő múlását is alig érzékelni. Ebből lett a Devoid Dying Sun, ami tavaly nyáron jelent meg, amikor már persze a harmadik lemez dalai is készen álltak, na Marci ekkor döntött úgy, hogy akkor legyen teljes zenekar és jöhetnek a fellépések. Na ugye, általában nem ilyen utat járnak be a zenekarok, és ki tudja még hol a vége. Azóta már meg volt az első fellépés is, vérprofi zenészek társaságában az A38 színpadán, aztán most meg kiderül, hogy már vége is az instrumentális világnak. Mert hogy, itt ez az új nagyszerű énekes, aki megannyi zenekarban bizonyította már hangjának brutális erejét, amit a nemsokára megjelenő harmadik lemezen újra megmutat. Szóval ilyen ez a Rivers Ablaze, de még így is szeretjük. Meg pont ezért is.

De ennyi elég is az irodalmi hosszúságúra nyújtott felvezetőből, engednem kell a szerkesztőséget körülvevő, félbetört véres mikrofonállványokkal hadonászó felhergelt tömeg követelésének. Alább olvashatjátok a hivatalos sajtóközleményt.

——————–

Harmadik lemezével jelentkezik a black és death metal hatásoktól sem mentes experimentális extrém metal alakulat, a Rivers Ablaze április 15-én. A hármas korong címe „The Black Hole Era” és ezzel az albummal mutatkozik be a zenekar új énekese, Knapp Oszkár (Grizzly, Wrong Side, ex-Insane). A gitáros/zenekarvezető Kertész Márton szavai az új felállásról:

„Oszkár már az első lemezen, a Blood Canvas-on is szerepelt egy refrén erejéig, most pedig teljes értékű tagként csatlakozik hozzánk. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Nagy Andrással (Sear Bliss, Arkhé) befejeztük volna együttműködésünket, sőt. A tavaszi/nyári koncerteken biztosan fellép velünk 1-2 alkalommal amikor ideje engedi és egyéb kollaborációra is lehet számítani tőle a jövőben.” 

A kettes lemez, a Devoid Dying Sun-hoz hasonlóan itt is Ziskó Olivér dobol és Cséry Zoltán kezeli a billentyűket, ezenfelül egy-egy dalban tetten érhető Gyémánt Krisztián (Beneath The Void) és Tari Szabolcs (From The Sky, ex-Miserium) vendégszereplése is.

The Black Hole Era  tracklist:
1. Cosmic Venture Arch  (6:07)
2. Vortex   (7:10)
3. Perished Fountains of Life   (8:15)
4. Stellar Suffering   (1:54)
5. Descending   (6:30)
6. The Claiming   (5:05)
7. Giants of the Sky   (1:42)
8. Unholy Expanse   (8:20)

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN