Egy új Revolver interjúban, a ’Fan First’-ben George „Corpsegrinder” Fisher, a CANNIBAL CORPSE frontembere személyes útjáról mesél, egészen a BLACK SABBATH felfedezésétől a DEATH -es élményein át a nemsoká megjelenő solo albumáig.
Arról, hogyan inspirálta Schuldiner, hogy death metal énekes legyen, Fisher azt mondta: „Láttam a DEATH-t Baltimore-ban játszani, ahonnan származok, 1987-ben vagy 88-ban. Talán kicsit később volt, nem vagyok benne biztos. Azt tudom, hogy a ’Leprosy’ még nem jött ki. A ’Scream Bloody Gore’ már megjelent és király volt, de egészen addig a showig nem értettem Chuck Schuldiner hangjának erejét. Mindössze 25-en lehettünk ott, szinte alig voltak és a DEAD BRAIN CELLS – D.B.C. – bandával kellett fellépniük, de ők nem tudtak játszani, szóval a DEATH-nek több idő jutott. Szó szerint Chuck Schuldiner előtt álltam; ott játszott és énekelt az orrom előtt. Amikor pedig az ’Infernal Death’ számot nyomták, a ’Die! Die!’ részt, ott magasan üvölt, ez pedig megváltoztatott mindent. Azt mondtam magamnak, ’Így akarok énekelni. Ezt akarom csinálni.’ Ezeket a bandákat hallgattam, énekeltem a szobámban, próbáltam olyan lenni, mint Jeff Becerra (POSSESSED) és Tom Araya (SLAYER). Amikor láttam Chuck Schuldiner-t, akkoriban kezdtek el összejönni más death metal bandák is, én pedig tudtam, hogy nem úgy akarok énekelni, ahogy a trash metalban. Üvölteni és hörögni akarok, mint a death metal énekesek.”
Így folytatta: „Chuck nem annyira hörgős, mint mondjuk a modern death metal énekesek, például Glen Benton (DEICIDE) vagy John Tardy (OBITUARY). De azok a magas üvöltések, ha hallottál minket valaha, akkor látszik, hogy neki volt a legnagyobb szerepe abban, hogy ezeket akartam csinálni. Chuck Billy (TESTAMENT) magas üvöltése a ’The Legacy’ felvételen a ’First Strike Is Deadly’ számban és néhány másikban is elképesztő. Rob Urbinati a SACRIFICE-ból szintúgy. De Chuck Schuldiner volt az igazi. Amikor élőben láttam, szinte lefagytam, mert szinte csak ott állt. Olyan könnyűnek, erőfeszítés nélkülinek tűnt. Úgy énekelt, mintha legalább valami 120 kilós állat lenne, aki könnyedén kinyom 400 kilót fekve aztán meg egykézzel eldobja az utca másik végére. Pedig egy szerény – jó srác. De a hangja olyan, mint a sátáné. Megváltoztatta a világom. Tényleg azt éreztem tőle, hogy…oké, nem próbálkozok többé. Death metal énekes leszek és kész, nincs más opció. Csak és kizárólag ez lehet az irány”
A ’Corpsegrinder’ solo projekt február 25-én várható. A 10 számos felvétel producerei Nick Bellmore (DEE SNIDER, KINGDOM OF SORROW) és Jamey Jasta (HATEBREED), valamint Jasta új kiadóján, a Perserverance Music Group-on keresztül jelenik majd meg. Az egyik szám az LP-ről, az ’Acid Vat’ egy vendégszereplőt is felsorakoztat, mégpedig Fisher CANNIBAL CORPSE-os bandatagját, Erik Rutan-t.
Forrás: Blabbermouth





