Keith Buckley, az Every Time I Die énekese hosszan kifejtette a banda feloszlásának okait. A buffaloi zenekar 2021. december 3-án jelentette be, hogy a turnéjuk utolsó három koncertjét Buckley nélkül fogja lejátszani, mondván, a frontember elvonult, hogy pihenhessen és készülhessen karácsonyi („‘TID The Season” címen futó) koncertjeikre.

Buckley később közleményt adott ki a közösségi médiában, melyben megvádolta testvérét, Jordan Buckley-t (az Every Time I Die gitárosát) és a többi bandatagot azzal, hogy egész idő alatt le akarták cserélni őt. Hozzátette, hogy „kiközösítették” abból a bandából, amit az írása szerint 20 éve épített, csak mert úgy döntött, bármit megtesz, hogy jó ember maradjon.

Keith Buckley képes volt félretenni a konfliktusokat a banda tagjaival annyira, hogy le tudják játszani a föntebb említett „‘TID The Season” koncerteket városukban, Buffalo-ban december 10-én és 11-én. Múlt héten azonban Jordan Buckley (szólógitár), Andy Williams (ritmusgitár), Stephen Micciche (basszusgitár) és Clayton „Goose” Holyoak (dob) kiadott egy nyilatkozatot, melyben megerősítették, hogy nem tudtak megegyezésre jutni elhidegült énekesükkel, és valóban elváltak útjaik. Kis idő múltán Keith már válaszolt is egy levél megosztásával, amit a Savur Law ügyvédi iroda küldött neki 2021. december 20-án, ami azt közölte, hogy ő már nem az Every Time I Die tagja, ám a többiek még igen.

Keith aztán megosztotta a zenekarral történtek és beszélgetéseik részleteit a social médiában, és kifejtette, hogyan jutott a döntésre, hogy kilépjen a bandából húszéves pályafutása után. Ezt írta:

„Abszolút semmi utálat nincs a szívemben, amikor arról beszélek, bármi is történjen ezután a srácokkal, az köztük és az ő Istenük között történik. Mindennemű érzelmi és mentális kötödésem megszakadt velük a december 20-i levéllel. Ekkor váltak el végleg teljesen az útjaink.

Szeretném, hogy kristálytiszta legyen, hogy a dec. 3-i Twitter-közleményük után a december 20-i levél volt az első válasz, amit kaptam egy beszélgetésre irányuló december 7-i kérésemre.

Nem kerestek, hogy megoldjuk a problémát a ‘Tid The Season előtt. A TTS után senki nem kísérelte meg felvenni velem a kapcsolatot, még a management sem, egészen dec. 17-ig, amikor váratlanul kilépett a managerünk. De közös beszélgetés akkor sem történt. Dec. 20-án küldtek egy hivatalos levelet, ami azt állította, hogy én már nem vagyok az Every Time I Die tagja, de a többi tag pedig még igen. Ez az események tényleges sorrendje az én szemszögemből. Ez az ÉN igazságom.

Miután dec. 3-án meghallottam, hogy a backstage-ben arról beszélnek, hogy le akarnak cserélni engem, (dühösen) lejátszottam a koncertet, majd azonnal abbahagytam a turnét. Ezt mind tudjátok. Amit nem tudtok, az az, hogy amint hazaértem, többször is próbáltam velük felvenni a kapcsolatot, hogy beszéljünk arról, mi velem a bajuk, mert az Ashewille-i koncertig szentül hittem, hogy a dolgok jobban mentek, mint azelőtt sokáig.

Az után a koncert után azt tweeteltem, hogy szünetet tartok a mentális egészségem megőrzése érdekében, mivel őszintén szólva összetörtem. Másnap bejelentették – anélkül, hogy engem informáltak volna -, hogy folytatják a turnét, és a rajongók „karaoke stílusban” énekelhetnek. Ráadásul úgy idéztek tőlem, mintha már tudatában lettem volna, hogy ezt tervezik. Én is a Twitterről tudtam meg, ahogy ti is. Később visszavonták a közleményt, majd egy támogató üzenetet posztoltak azt állítva, hogy „létfontosságú tag” voltam.

Mindennek ellenére, mivel nyilvánosan kijelentették a támogatásukat irányomban, azt hittem, prioritásként akarták kezelni a feloszlásunkat. Viszont miután napokig csak elhessegettek vagy teljes mértékben ignoráltak, már csak abban reménykedhettem, hogy legalább a TTS-t levezényelhetjük békésen.

2021. december 21-én kaptam egy levelet, melyben az állt, hogy elszeparálnak az Every Time I Die tagjaitól, melyben minden tag meg volt nevezve Keith Buckley kivételével. Azt is megtiltották, hogy a nevet vagy a logót használjam. Azonnal ügyvédhez fordultam. Ezután minden turné promóciós anyagról levettem a zenekar nevét. Újraterveztem a közösségi média fiókjaimat a kérésüknek megfelelően. Streameltem Twitch-en és meg sem említettem. Bárki megnézheti, a szabályoknak megfelelően jártam el, még ha a kérésük nem is volt jogilag megalapozott. Őszintén szólva szívességet tettem nekik. Ha bárki aggódik az egész törvényessége miatt, még mindig a szabályok szerint játszom, és az ügyvédem tanácsait követem.

Az Every Time I Die tagjai visszatértek január 5-én azzal az ajánlattal, hogy visszaadják nekem a bandát, és – különválás helyett – megkértek, hogy használjam az ETID nevet és folytassam nélkülük, azzal a kikötéssel, hogy kapnak díjakat a név használatáért. Az a helyzet, hogy ebben nem voltam érdekelt abban, hogy visszakapjam a bandát vagy új tagokat keressek. Másfelől nem is tudom elképzelni az ETID-et ezek nélkül a tagok nélkül. Január 6-án utasítottam el az ajánlatot. Ha vége, akkor vége, de még mindig nyitott voltam arra, hogy megkeressük, mi az, ami mindannyiunk számára kedvező.

Ezután vártam a válaszra, de gyorsan elkezdett zavarni a tény, hogy még mindig árulják a jegyeket a következő turnéinkra. Az én értelmezésem szerint mindez azzal magyarázható, hogy nem volt épp menedzserük, és ennélfogva senki nem vállalt felelősséget a döntéseikért. Az ügyvédem elmondása szerint az ő megkereséseire sem érkezett válasz.

Január 17-én, a promóterek növekvő nyomása miatt az ügyvédem küldött nekik egy javasolt nyilatkozatot megvitatásra. Azt mondtam, akkor teszem közzé nyilvánosan 24 órán belül, ha nem érkezik válasz a nyilatkozat módosításának kérelmével vagy egy új ötlettel. Nem érkezett válasz. Aznap este egy barátom rám írt, hogy nézzem meg a Twittert. Itt fedeztem fel, hogy a saját nevükben bejelentették, hogy a második karácsonyi koncert után hivatalosan feloszlottunk.

Így kellett megtudnom, hogy a banda, amit 19 évesen alapítottam, nyilvánosan véget ért. Azzal, hogy ezt előzetes megbeszélés, jogi konzultáció és az általunk épített zenekar iránti bárminemű tisztelet nélkül közzétették, elvették tőlem annak lehetőségét,. hogy búcsút vegyek 20 évnyi áldozatos munkától. Ezt a legnehezebb megemészteni. Miután a fél életemet egy furgonban éltem le, még csak az Instagram-oldalon tárolt emlékekhez sem férek hozzá. Ez, párosulva azokkal az összefüggéstelen történetekkel, amiket kitalálnak, hogy manipuláljanak és elhomályosítsák a valós narratívát mindenki számára, aki egyszer erre visszatekint, mindez nekem csak bosszúságot és fogcsikorgatást jelent.

Az az én igazságom, hogy a pandémia megváltozatott. Ennyi. Ahogy szemrevételeztem az életem, rájöttem, hogy nemcsak hogy boldogtalan voltam, hanem kimerült is annak tettetésében, hogy nem vagyok az. Szóval mindent visszafejtettem addig, amíg megtaláltam, amit szeretek. Aztán elkezdtem ezt a szeretetet táplálni és határokat építeni köré. Minden javulás, ami ez után bekövetkezett, számomra csodálatos volt.

Miután kijózanodtam, elismertem minden fájdalmat, amit valaha okoztam a zenekarnak, és a bocsánatukat kértem. Cserébe megígértem, hogy túllépek minden fájdalmon, amit ők okoztak nekem, és ezzel örökre elássuk a csatabárdot. Mivel érthető módon nem voltak hajlandóak azonnal megbocsátani nekem, megígértem, hogy azon fogok dolgozni, hogy megtaláljam a boldogság és az áldozathozatal közti tökéletes egyensúlyt. Cserébe ők megkérdőjelezték a mentális egészségemet, amikor arra került sor. Vagy fegyverként használták ellenem, amikor a határaim sértették azoknak a lelkiismeretét, akik újra és újra megpróbálták átlépni őket.

Sok oka van, amiért megtörtént a feloszlás, de máshogy nem végződhetett volna. Elkerülhetetlen volt. Az egymással való problémáink évtizedekre nyúlnak vissza. Őszintén szólva már 2014-ben fel kellett volna oszlanunk. De nem tettük bizonyos okokból. Nem beszélhetek más nevében, de én ezen túl csak amiatt folytattam, hogy továbbra is kapcsolódni tudjak az emberekkel a szövegeimen és az előadásaimon keresztül. Utólag meggondolva hálás vagyok, hogy kibírtam. A „FPU”, a ‘Low Teens’ és különösen a ‘Radical’ olyan fontos lemezek, amiknek úgy érzem, létre kellett jönnie. Még mindig azt érzem, hogy a ‘Radical’-nak nő a fontossága, de a határozott spirituális és politikai állásfoglalás, amit megjelenítettem benne, áthághatatlan viszályt szított Jordan és köztem. Én azonban egy darab szóért sem kérek bocsánatot.

Ha barátok vagyunk, ha röviden találkoztunk, ha folytattunk beszélgetést, ha elolvastál bármit, amit írtam, ha valóban hallottál bármit, amit mondtam, és magadra ismertél benne, akkor tudnod kell, mennyire hálás vagyok az irántam tanúsított szeretetedért, és minden szépségért, amit megismerhettem általad az utam során. Ez egy új utazás kezdete, ígérem.

Mindenkinek üzenem, aki csak távolról aggódik, hogy bízzon bennem, jól vagyok. Tényleg. Volt rá egy hónapom, hogy mindezt feldolgozzam. Boldog vagyok. Nem kötelező hinni nekem. Ha megkérdőjelezed a karakteremet, elolvashatod bármelyik dalszövegemet, és láthatod, mennyire nyíltan írtam az életemről és a küzdelmeimről. És ha még most sem látsz belém, akkor szimplán nem vagyok neked való. Ez nem azt jelenti, hogy ezt ne ismerhetnénk be kölcsönösen és ne járhatnánk békében a saját utunkat. Mostantól ne támogass semmit, amin az én nevem áll, teljesen rendben van. Mindketten jobban járunk.

Kérlek, ne közvetíts utálatot senki felé, aki érintett az ügyben. Szívből kívánom nekik, amit érdemelnek. Nem tervezek semmi többet hozzáfűzni.

Szeretettel, bizalommal: Keith”

 

 

this is my Truth. read it if you want to know it. 🙏 pic.twitter.com/HJvHUQDs1a

— keith buckley (@deathoftheparty) January 19, 2022