25 éves a STRONG DEFORMITY Racket című albuma, azaz 4 kiváló banda szombaton az Akváriumban

2023. 05. 21. - 13:45

STRONG DEFORMITY
25 éves a Strong Deformity Racket című albuma. Ezt a lemezt játszák végig, de megszólalnak más albumok, és a vadiúj albumuk legjobb dalai is. Ezt ünneplik meg 2 másik zenekar társaságában. A Cadaveres új felállásban, a Seriouskid pedig lemezbemutató/debütáló koncertjére készül.
CADAVERER
A 2023-as év különösen fontos a Cadaveres számára. Pontosan 30 éve alakult meg a Cadaveres De Tortugas zenekar a Cadaveres elődje, zenei bölcsője. Jelenlegi, új és korábbi Tortugas és Cada zenészek „Cadaveres Esszencia” néven koncerteznek idén tavasszal és nyáron a jubileumi évben. Megelevenedik majd jónéhány korszak a zenekar életéből, időben és térben. Ne is várjon többet senki tőlük, nem lesz világmegváltás! Ez nem fog többről szólni, mint egy igazi, felhőtlen kis visszaemlékezésről, amit jó pár Cadaveres vagy éppen 1-1 Tortugas dalon keresztül szeretnénk veletek megélni, átélni Budapesten az Akvárium színpadán. Aki szeretne velünk ünnepelni, emlékezni, kicsit nosztalgiázni, nevetni és koccintani, azoknak mind itt a helyük! Találkozzunk!

N A G Y Ú R
a nagyúr egy béna nevű zenekar ami képtelen figyelembe venni a zeitgeistot és a jelenlegi trendeket és csak tolja a teljesen értelmezhetetlen furarockját próbálván megszabadulni az isten háta mögött kétes örökségétől és közben valahogy mégis leírja a világot
van egy lemezük szemét címen és a közönségük ismeri a kánon fogalmát
Menetrend:
18:00 kapunyitás
18:30 Nagyúr
19:35 Cadaveres
21:10 Strong Deformity

Jegyek: https://akvariumklub.hu/programok/strong-deformity/
FB: https://www.facebook.com/events/1593119941116124

LEGFRISSEBB CIKKEK

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

NIRVANA feldolgozással és vonósokkal érkezik az új UADA lemez

Jake Superchi az UADA zenekar tagja így nyilatkozott az áprilisban megjelenő új lemezről: „Az Interwoven ötlete – egy akusztikus utazás, amely diszkográfiánk minden fejezetéből egy-egy dalt követ nyomon – először az UADA megalapításának napján, 2014. október 1-jén...

LEGÚJABB TERMÉKEK A WEBSHOPUNKBAN