********    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

Még a tavaszi fellépésük előtt volt szerencsénk Dean Lamb-bel és Tobi Moretti-vel, az Archspire két gitárosával beszélgetnünk.

 

Volt alkalmatok körülnézni itt Budapesten, vagy sűrű volt a mai napotok?
Tobi: Igen, volt időnk ma reggel. Nem is tudom… Azt hiszem, én 7.30-kor ébredtem…..
Dean:…én 8-kor keltem, azt hiszem, egy kicsit korábban értünk ide…

 

Hajmeresztő.
T: Aztán felszálltunk az egyik villamosra, bementünk a belvárosba, megreggeliztünk és ittunk egy kávét, aztán sétáltunk, megnéztük…
D: …a budai várat…
T: …igen, nagyon király volt…
D: …nagyon klassz szobrok vannak, és volt egy olyan, ami egy csomó állatot ábrázolt, például kutyákat meg ilyeneket ott fent a budai Várhegyen, szóval az nagyon-nagyon klassz volt. Tudod, mi Kanadából jövünk, ahol semmi sem olyan régi. Számunkra itt minden nagyon régi, hiszen Kanadában, ha valami 100 éves, akkor az már elképesztően régi. Szóval ez itt eléggé más.

 

Hogy megy a turné? Mennyire vagytok most fáradtak?
D: Azt hiszem [Tobi], mindjárt átveszed az szót (nevet).
T: Arra gondoltam, hogy átveszem a szót (nevet). Igen, most már kezdünk révbe érni. Már túl vagyunk a felén, és próbálunk energikusak lenni. És az egész turné fantasztikus volt, szuper izgalmas… az összes zenekar fantasztikus. Jó móka a koncertek után mindenkivel együtt lógni, a busz pedig egy hangos és eszement bulihely lett. Tudod, a koncert után mindenkinek van esélye kicsit lazulni.
D: Van valami, amit ezen a turnén kezdtünk el csinálni, ami újdonság, ez pedig a szerencsejáték… kockajáték, szerencsejáték. Todd [Stern], a Psycroptic basszusgitárosa hozott néhány kockát és egy csomó amerikai egydolláros bankjegyet. Alapvetően azért kockáztunk, hogy nyerjünk, szóval sok olyan éjszakánk volt, amikor torkunk szakadtából üvöltöttünk, meg valakit megszívattunk, amikor túl sok pénzt nyert. Szóval a szerencsejátékosdi a turnén egy új dolog számunkra, de szeretjük, nagyon jó.

 

Összességében: szerettek turnézni?
D: Igen, igen.
T: Jobb, mint egy rendes munka, az biztos.
D: Az a király, hogy fizetnek azért, hogy igazán fasza helyekre mehess; együtt lóghatsz a legjobb barátaiddal, és death metal-t játszhatsz. Szóval amíg túl tudsz lépni ezen az egész… meg kell tanulnod, hogyan működik az agyad, ha keveset alszol, és ha nem akkor eszel, amikor akarsz, és az éjszaka vacak, mert egy döcögő buszban próbálsz aludni. Szóval, ha az agyad képes ezt feldolgozni, akkor imádni fogod, de vannak, akiknek ez egy kicsit sok.
T: Igen, ez határozottan olyasmi, ami nem való mindenkinek. Vannak, akiket csak ez éltet, és mi nyilvánvalóan ilyenek vagyunk. Mindenféle őrült helyeken aludtunk már, mindenféle őrült járművekkel utaztunk, bejártuk az egész világot, de még mindig itt vagyunk, mert szeretjük ezt csinálni.
D: Az is nagyon klassz, hogy olyan rajongókkal találkozunk, akik szeretik a zenénket… mert Tobi és én 2009 vagy 2010 óta vagyunk a zenekarban, és azóta írunk zenét… és az ember a világ minden táján találkozik olyanokkal, akik már régóta hallgatnak minket…
T: …igen, ez…
D: …ez őrület!
T: Több ezer mérfölddel arrébb mások azt a zenét hallgatják, amit te írsz – ez annyira hihetetlen!

 

Oké, beszéljünk a zenéről. A negyedik albumotok 2021 októberében jelent meg. Mi a helyzet a visszajelzésekkel? Mennyire vagytok elégedettek vele?
D: Úgy érezzük, hogy a zenekarunk fejlődött, mióta megjelent az album. És most már rengeteg teltházas koncertet adunk, és szerintem ehhez az albumnak is sok köze van. Egy jó klippel is kijöttünk, amivel eléggé elégedettek vagyunk – szerintünk jól sikerült. Szóval igen… alapvetően csak olyan zenét írtunk, ami nagyon-nagyon tetszik nekünk, és azt hiszem, mások is szeretik – ami nagyon jó érzés.

 

 

Zene füleimnek.
T: Hogy is volt…? Három évig írtuk?
D: Körülbelül két-két és fél évet töltöttünk többé-kevésbé folyamatosan az album írásával.

 

Hogyan születnek a dalok? Ezek egyszemélyes alkotások, vagy pedig csoportos munka eredménye egy adott dal?
T: Ez az egész csapat munkája. Szóval mindannyian a próbateremben dolgozunk – ez egy old school megközelítés, és ennek során dobálózunk az ötletekkel. Általában egy gitár riff-fel kezdődik, tehát vagy Dean-nek, vagy nekem van egy ötletem.
D: Nagyjából mindig, igen…
T: …aztán megmutatjuk a zenekar többi tagjának, hogy lássuk, mi tetszik nekik. Ha érdemes dalt csinálni belőle, akkor mindannyian elkezdjük hozzátenni a saját ötleteinket ehhez, és onnan kezdjünk el alakítgatni. Aztán elkezdjük az demózást. Dean-nek van egy csomó cucca a próbateremben, így dobot, éneket, gitárt, basszusgitárt és egyéb dolgokat tudunk felvenni – szóval itt felvesszük a dal vázát, és általában elég sok időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk ezt a demót elkészíteni. Aztán onnan esetleg továbblépünk egy másik dalra, vagy talán visszamegyünk és finomítjuk az első, kezdeti dalt… soklépéses ez az egész.

 

Tehát minden élőben megy, és nem használtok DAW-ket, VST-ket vagy bármi ilyesmit?
D: Nagyon sok szólam van a legutóbbi albumon… szóval van egy első és egy második gitár, aztán gyakran egy harmadik negyedik gitár is, szóval a harmadik és negyedik gitár backing track-ről megy. De ez leginkább a tisztán zenei részeknél van, ahol azt szeretnénk, hogy egy kicsit vastagabb legyen a kíséret. De bármikor, amikor szólókat vagy riff-eket játszunk, az mind élőben van.

 

Szóval 2007-ben alapítottátok az Archspire-t, és azóta nagyon keveset változott a felállás. Ezt a zenekart barátok kezdték, akik később zenésztársak lettek, vagy az együtt zenélők lettek később barátok?
D: Hát, mindkettő. Spencer [Prewett] alapította a bandát néhány másik emberrel, és akkor úgy hívták… 2007-ben még más néven futott ez az egész [Defenestrated] – elkezdtek zenét írni, aztán tagokat toboroztak egymás után, gitárosokat, énekest. 2009-ben válaszoltam egy online hirdetésre, hogy gitárost keresnek – szóval elmentem és jammeltem ezekkel a figurákkal, akik elképesztőek voltak, és akkor azt mondtam, hogy basszus, fel kell szívnom magam, mert elég bénán játszottam. És amint bekerültem a bandába, azonnal elkezdtünk keresni egy második gitárost, meg nem sokkal később egy új énekest is… Spencer meg régóta ismert téged [Tobi]…
T: Igen, Spencer-t már ismertem a helyi metal színtérről, és sok azonos zenekart szerettünk. Aztán jammeltünk párszor – ő is Vancouver Islandről származik. Később Vancouver-be költözött… kitalálta, hogy egy nagyobb városba költözik, hogy több lehetősége legyen más zenészeket találni. Így történt ez az eredeti basszusgitárosunkkal is, majd Dean is csatlakozott. Aztán ismertem Spencer-t, és mondta, hogy „hé, haver, keresünk még egy srácot”. Akkoriban már játszottam egy másik zenekarban, és mondtam neki, hogy „ugyanolyan típusú dolgokat szeretnénk, mint a Dying Fetus és a Cryptopsy”. Erre ő azt mondta, hogy „szerintem te jó lennél”. És végül a zenekarok, amikben benne voltam, valahogy apránként széthullottak, így aztán felhívtam őt, hogy „hé, még mindig keresel egy másik gitárost, mert én meg tech death-et akarok játszani”.
D: Szóval igen, Tobi régi bandája adott egy utolsó koncertet a Rickshaw-ban Vancouverben…. ezen a helyen sokat játszottunk… és a koncert után fogtuk a cuccát, és taxival elvittük a mi próbahelyünkre. Nem tudom, hogy te [Tobi] jártál-e már előtte a mi próbatermünkben…?
T: Azt hiszem, voltam. Igen, igazából igen, emlékszem, hogy talán nyolc hónappal korábban, vagy valami ilyesmi, elmentem és jammeltem Spencer-rel.
D: Ó, igen.
T: Ez csak szórakozásból volt. Aztán lett egy másik zenekarom. Szóval akkor azt mondtam, hogy „király lenne egy nap egy bandában lenni veled [Spencer], de tudom, hogy komolyan toljátok, és akárki jön, annak 100%-ban elkötelezettnek kell lennie, de szerintem fogunk mi még együtt zenélni”. És igen, ez vicces, a régi zenekarral való utolsó koncert után, szó szerint azonnal, még aznap este átvittük a szarjaimat a másik próbahelyre.
D: Átcuccoltuk az összes vackát, minden cuccát, én meg ránéztem és azt mondtam: „Hallottalak már gitározni. Elég jó vagy?” Erre ő: „Hát, remélem!”. Erre én: „Oké!” (nevet).

 

 

Dolgoztok most valamilyen új anyagon? Várhatunk valamit a közeljövőben?
T: A jövőben, igen…
D:…a közeljövőben viszont nem. Általában körülbelül négy, valamivel több mint négy év telik el két album között.

 

Azt hiszem, Vancouverben is elég hosszú ideig volt lezárás a COVID-időszak alatt. Ez elvesztegetett idő volt számotokra, vagy inkább egy lehetőség, hogy valami újon dolgozzatok?
T: Egy lehetőség volt, hogy többet írjunk és finomítsunk a részleteken. Az volt az eredeti cél, hogy az utána következő évben stúdióba menjünk, így emiatt sokkal több időnk maradt arra, hogy a zeneírásra koncentráljunk – így mindenki rendesen hozzá tudta adni a saját részét, finomíthattuk az apró részleteket, és tényleg hatékonyan dolgozhattunk. Így mire stúdióba kerültünk, az előzetes anyag már elég közel állt ahhoz, ami végülis az album lett, leszámítva néhány apróbb extrát itt-ott. Mielőtt stúdióba mennénk, mindig rendesen dolgozunk a demókon, de persze aztán sosem ugyanaz lesz a végső anyag, ami amúgy király – most ez sokkal határozottabban megvolt.
D: Igen, volt két vagy három turnénk lekötve, de lemondtuk őket. Szóval nem tudtunk turnézni, és úgy általában nem írunk zenét turné alatt – szóval csak akkor írunk, amikor otthon vagyunk. Nem turnéztunk, így több időnk volt otthon írni, de nem is próbáltunk, mert nem lett volna szabad elmászkálnunk. Szóval ezzel vesztettünk is időt, de nyertünk is. És ez végülis azt jelentette, hogy otthon maradtunk, gyakoroltunk, próbáltunk és írtunk. És igen, azt hiszem, ez az albumnak is jót tett.

 

Van valami zenei képzettségetek, srácok, mert egészen rendkívüli, amit csináltok.
D: Azt hiszem, neked [Tobi] és nekem valószínűleg elég hasonló zenei hátterünk van… én úgy 12 vagy 13 éves korom óta gitározom.

 

Tanultatok hangszeren játszani, vagy saját magatoktól jöttetek rá mindenre?
D: Többnyire autodidakta módon képeztük magunkat.
T: Hat éves koromban billentyűztem úgy egy évig…
D:…ó, az igen!
T: A nővéreim komolyan zenéltek. Szóval én is szerettem volna hangszeren játszani, és gyakran vártam őket a zeneiskolában, hogy befejezzék az óráikat. Volt ott egy srác, aki zongorán játszott, és én is ezt akartam csinálni. A szüleim vettek nekem egy szintetizátort, és körülbelül egy évig játszottam, de nagyon nehéznek találtam, úgyhogy felhagytam vele… ez olyan tíz éves korom körül volt. Később az egyik nővérem abbahagyta a gitározást, így elkezdtem gitározni tanulni, de nem igazán iskolában, csak úgy magamtól, mintha mondjuk xilofonon tanulnál játszani mondjuk egy hétig, vagy énekelni tanulnál egy hónapig – szóval a gitár mindig kéznél volt, és később egyre többet játszottam rajta. A barátaim – akikkel együtt lógtam –, mind metal-t vagy alternatív zenét szerették, szóval innen indultam el, és apránként a megszállottjává váltam.
D: Olyan 13-14 éves koromban vettem órákat, de aztán többnyire autodidakta módon tanultam. Az a jó ebben a műfajban, hogy nincsenek szabályok… nem kell mondjuk kottát olvasnunk. Nem kell tudnunk a zeneelméletet – bár mindketten ismerjük. Nem kell megfelelnünk semminek – csak azt játsszuk, amit szeretünk. A saját zenénket írjuk, és ez kurva jó.

 

 

Van valamilyen speciális bemelegítés fellépés előtt, vagy csak felsétáltok a színpadra és elkezdetek játszani?
D: Skálázgatunk….
T: …igen, az egy általános bemelegítés. Én személy szerint talán párszor végigfutok egy riff-en, csak úgy akusztikusan. Választok egy tetszőleges riff-et, bemelegítésként lejátszom, vagy talán skálázgatok – csak hogy a kezeimet kicsit átmozgassam, hogy ne legyenek teljesen merevek. De azt nem mondanám, hogy ez valami nagyon fegyelmezett dolog, hogy oké, akkor először ezt kell csinálnom egy órán keresztül, aztán ezt 20 percig, aztán pihentetés…
D: …mondjuk lehet, hogy hasznunkra válna, ha ezt csinálnánk (nevet)…
T: …valószínűleg használna…
D: …van egy srác ezen a turnén, aki ezt csinálja. Ő Kévin [Paradis] a Benighted-ből, és ő hihetetlenül jó… de mi nem csináljuk ezt.

 

A negyedik albumotokat tudhatjátok a hátatok mögött, és már most egy európai turné headlinerei vagytok. Mi a titka ennek a rendkívüli sikernek?

D: Azt hiszem, hogy van egy bizonyos romantika benne… a zenekarok támogatni akarják a nagyobb zenekarokat, ez nagyon fontos nekik, hogy új rajongókat szerezzenek. De mindent egybevetve, headliner-nek lenni tényleg fantasztikus. Imádunk segíteni kisebb zenekaroknak, meg van néhány fantasztikus banda, akikkel szeretnénk turnézni, de az, hogy lehetőségünk van egy európai turnéra, ahol headlinerként léphetünk fel, egyszerűen hihetetlen. Annyi turnét csináltunk már… és fantasztikus, hogy az emberek szeretnek minket annyira, hogy eljönnek megnézni a fellépésünket.
T: Igen, ez olyan, mint fokról fokra felmászni a szamárlétrán. Olyan, mintha egy cégnek dolgoznál, kivéve, hogy ez a cég nem igazán tartozik senkihez. Elmész ezekre a turnékra, aztán létrehozol egy rajongói bázist, egyre többeknek tetszik a cuccod, az, ahogyan dolgozol az egész imázson… első zenekarként kezdesz, aztán a második leszel, és elkezdesz felfelé menni a szamárlétrán. Mi mindig is úgy voltunk vele, hogy headliner zenekar akarunk lenni – úgyhogy elkezdtük ezt mi magunk magunknak. Korán elkezdtünk turnéztunk, próbáltunk headliner-ek lenni, de nem igazán tudtuk, hogyan kell ezt csinálni, mindenre magunktól jöttünk rá. Szerveztünk kisebb turnékat Kanadában, próbáltuk megtanulni, hogy miről is van szó. Aztán végül olyan zenekaroktól kaptunk turnéajánlatokat, akik már régóta benne vannak a dolog sűrűjében, és rengeteget tanultunk tőlük. Nagyon sokat ér, ha tapasztalt zenekarokkal turnézol, még akkor is, ha csak előzenekar vagy. Annyit kell tanulnod, amennyit csak lehet. Kérdezősködtünk, figyeltük, hogyan lépnek fel a többiek. Láttuk, hogy mások hogyan kezelik a merch-öt, és azt hiszem, ez ránk is átragadt, mert most már mi is azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne fejlődni, hogyan lehetne egyre jobbnak és jobbnak lenni.
D: És még mindig így állunk hozzá, ez van a ma esti előzenekarokkal is. Megnézzük az Entheos-t, a Psycroptic-ot vagy a Benighted-et a turnén – mit csinálnak ők, amit mi nem, de átvehetnénk? És ezek a zenekarok mind annyira jók… szóval ennek akkor sincs vége, amikor headlinerként játszol, akkor is láthatod, hogy ezek a csodálatos zenekarok meg támogatnak téged. A Psycroptic egy nagyszerű példa, mert ők az Archspire számára is nagyon meghatározók…
T:…ó, teljesen…
D:…és most velük turnézunk. Régóta ismerjük őket, és már turnéztunk is velük párszor, de ez még azért nem jelenti azt, hogy ne tudnánk sokat tanulni az ő sok éves tapasztalatukból. Annyira jók…bármit, amit csinálnak, és nekünk is tetszik, el kell tanulnunk tőlük.

 

Hogyan tudjátok menedzselni a zenekart, a munkát, a családot, a magánéletet, a barátokat – a ti napotok is csak 24 órából áll.
D: Jelenleg a zenekar a főállásunk, szóval igazából most nincs otthoni munkánk, ami nagyon jó, és ezzel elég sok időnk szabadul fel…
T: Igen, ez azért könnyebbé teszi az otthoni életet, mert tényleg rendesen oda tudunk koncentrálni… az előző években az volt, hogy elmentünk turnézni, aztán hazajöttünk, és rögtön mentünk dolgozni…
D:…építkezés, konyha, bármi…
T:…igen, és megpróbáltunk időt szakítani a partnereinkre is. És ez határozottan nehéz volt nekik is. De azt hiszem, mindannyian szerencsések vagyunk – olyan emberekkel vagyunk együtt, akik tényleg támogatják azt, amit csinálunk. És vannak időszakok, amikor ez baromi nehéz – például egy hónapig távol vagyok, majd visszajövök egy hétre, aztán újra elutazom. De ez nem csak egy hobbi, nem valami fiatalkori fellángolás. Itt nem csak a barátainkkal lógunk – ez a munkánk. Ugyanaz lenne, ha üzletemberek lennénk, és az üzlet miatt kellene sokat utaznunk.
D: Igen, mondjuk azt, hogy utazó pólóárusok vagyunk (nevet).
T: És akkor ha nagy nehezen eladunk valamit, akkor a végén megtartanánk magunknak párat, és aztán azokat hordanánk. Szóval alapvetően valami szövetet árulunk, és mellé baromi gyors zenét játszunk. Mindig azon viccelődünk, hogy utazó pólóárusok vagyunk – mert ez az, amit csinálunk.

 

 

És másodállásban meg játszotok valamit ott fenn a színpadon.
T: Igen, pontosan (nevet)!
D: Pontosan (nevetve)!

 

Mit jelent nektek a zene?
D: Számos különböző dolgot, kontextustól függően. Néha azt, hogy jól érezzük magunkat. Néha egy bizonyos érzést. Néha inspirációt – szóval attól függ. Lehet, hogy azért hallgatok valami bulizós dalt, hogy jól érezzem magam. Klasszikus zenét hallgatok, hogy inspirációt nyerjek. Meg lehet, hogy death metal-t hallgatok, hogy új riff-ötleteim legyenek. Tényleg különböző dolgokat jelent, mint bármelyik művészeti alkotás…
T:…azt hiszem, szó szerint az életet jelenti. Lehet, hogy giccsesen hangzik, de a zene az élet. Emberként a természetünkből fakad, hogy alkotunk…
D:…nincs más választásunk…
T:… szeretjük a zenét, játsszuk, megteremtjük, másoknak játsszuk, és visszajelzést kapunk rá. Nincs semmi más ehhez fogható… nehéz elmagyarázni.

 

És az utolsó kérdés: mit jelent számotokra a metal?
T: Ugyanezt tudom mondani, mint az előbb.
D: Azt hiszem, számunkra a metal egy nagyon komoly dolog, és nagyon komolyan vesszük a zenét is, amit írunk – de azt is akarjuk, hogy szórakoztató legyen. Szóval úgy érzem, hogy a metal-nak szórakoztatónak is kell lennie. A metal-nak olyasminek kell lennie, hogy meghallgatod, és azt mondod, hogy basszus, ez király… hogy felpörget. Néhányan a metal-t az agresszióval azonosítják, de én nem hiszem ezt…
T:…amikor valami szuper brutálisat és gyorsat hallok, egyszerűen csak izgatott leszek… lehet, hogy ez egyfajta primitív dolog… olyan, mint egy szikra…
D:…igen, olyan, mint amikor Corpsegrinder énekét hallom – libabőrös leszek! Nem tudom, hogy mitől, de az leszek…
T:…vagy amikor olyasmit hallgatok, ahol szélsőségesen túlzásba visznek dolgokat – akkor nevetni kezdek… Amikor először hallottam az Origin-t vagy a Necrophagis-ot, egyszerűen elkezdtem nevetni, mert ez a legőrültebb zene, amit valaha is hallottam. Hogy lehetséges ez emberileg? De igen, azt hiszem, amit Dean is próbál mondani… szeretünk szórakozni és sokat viccelődünk. Ez része annak, hogy milyenek is vagyunk. A zenét komolyan vesszük és komolyan csináljuk, de ezen túl szeretjük jól érezni magunkat, és azt szeretnénk, hogy akik eljönnek a fellépéseinkre, szintén részesei legyenek ennek. Nem vagyunk keresztbe tett karral ácsorgó black metal-os arcok… ami önmagában oké, de…
D:…nem nekünk.
T: Igen, mi szeretjük élvezni az életet.

 

Köszönjük szépen.

 

A szerző és a metal.hu köszönetét fejezi ki Miles Austin-nak.

Írta: Á

 

********    ENGLISH CONTENT    ********

 

We had the chance to talk to Dean Lamb and Tobi Moretti, guitarists of Archspire, before their Budapest gig.

 

Have you had the chance to take a look at here in the Budapest or your day was quite busy?
Tobi: Yeah, we had time this morning. We got here at, I don’t know… I think I woke up at 7.30….
Dean: …I woke up at 8 but yeah, I guess I got here a little bit earlier.

 

Yeah, it’s crazy.
T: Then we took one of the trams into the city center, we had some breakfast and some coffee, and then walked around and we visited…
D: …it was the Buda castle…
T: …yeah, it was very cool…
D: …there are really cool statues, and there was one of a bunch of animals like dogs and stuff on the Castle Hill, so that was really, really cool. You know, we come from Canada where nothing is that old. So everything here is really old and in Canada, if something is a 100 years old, then it’s extremely old. So it’s very different.

 

How the tour is going? How tired you guys are now?
D: Well, I think you [Tobi] are about to take it over (laughing).
T: I was thinking of taking it over (laughing). Yeah, it’s starting to catch up. We’re past the halfway point, and still trying to be energetic. And the whole tour has been awesome, it’s been super exciting… all the bands are awesome. It’s a fun to hang out with everybody after the show, and the bus gets a little loud and crazy. You know, after the show everybody has a chance to unwind.
D: There was something that we started doing on this tour that’s new, it’s gambling… playing dice and gambling. So Todd [Stern], the bass player of Psycroptic, brought some dice and a bunch of American single dollar bills. And you basically roll to win, so we’ve had many nights of screaming at the top of our lungs, or bullying someone when they win a lot of money. So gambling on tour is a new thing for us, and we like it, it’s pretty good.

 

All in all, do you like touring?
D: Yeah, yeah.
T: It beats having a regular job, that’s for sure.
D: What’s cool is you get paid to go to see really cool places, you get to hang out with all your best friends, and play death metal. So as long as you can get over the whole… you have to understand how your brain works with little sleep and not eating when you want to, and the sleep that you do get isn’t great because it’s in a bumpy bus. So if you can get your brain around that, then you’re going to love it, but some people, they find it tough.
T: Yeah, it’s definitely something what’s not made for everybody. So some people just live for it, and we have obviously pushed through. We’ve slept in all kinds of crazy places, and driven in all kinds of crazy vehicles, and been all around the world, but we’re still here because we love doing it.
D: It’s also really cool to meet fans that like our music… because Tobi and I have been in the band since 2009 or 2010 or whatever, and we’ve written music since then… and then you go meet people across the world that have been listening to you for a long time.
T: Yeah, it’s pretty…
D: …that’s crazy!
T: Millions of miles away people are listening to the music that you’re creating. It’s pretty cool.

 

Okay, so let’s talk about music. Your fourth album came out in October 2021. What about the feedbacks? How happy you are with it?
D: We feel like our band has grown since that album came out. And now we’re seeing lots of sellout shows. I think the album has a lot to do with it. We also came out with a really great music video that we felt pretty happy about how it turned out. So yeah, we just wrote music that we really, really love. And I guess other people love it too, which is nice.

 

 

Sweet music to my ears.
T: That’s awesome. It’s been… what? Three years of writing?
D: We spent about two to two and a half years pretty much consistently writing that album.

 

How the songs are born? Is that a one-man show, or the result of a group effort somehow?
T: It’s a whole group effort. So we all write in a rehearsal space, it’s an old school approach, and then we basically just pitch ideas back and forth. Usually starts with a guitar riff though, so either Dean or myself will have an idea.
D: Pretty much always, yeah…
T: …and then we show it the rest of the band, see what they like. If it’s going to be worthy to turn into actual music, then we all start kind of chipping in and adding our ideas to that one idea, and then start growing from there. And then we get into doing some pre-production. So Dean has a bunch of stuff set up in our rehearsal space, where we can record drums, vocals, guitars, bass and other stuffs just to get the outline of a song, and we spend a long time trying to get that just the outline. And then from there, we’ll maybe move on to another song, but then we’ll go back and refine that first initial song… a lot of steps involved.

 

So therefore everything goes live and you are not using DAWs or VSTs or anything like that?
D: We wrote a lot more layers on this last album… so you would have guitar one, guitar two, and then often guitar three and sometimes guitar four, so those guitar three and four, they have to be backtracked. But it’s mostly like a section of clean music, where we want to have some more backing to it. But anytime that we’re playing solos or rhythm riffs, it’s all live.

 

So basically you started this band in 2007, and very little changes since that, so what’s the story behind it? It was started by friends and later on you became bandmates, or it has been started as bandmates and later on you became friends?
D: Well, both. Spencer [Prewett] started the band with some other people, and they were called… it was a different name in 2007 [Defenestrated], and they started writing some music, and then they would to get member after member like guitarists, vocalists. And then finally in 2009, I responded to an ad online about they were looking for a guitar player, so I went out and jammed with these people, they were amazing, and I said, holy shit, I need to get better at guitar, because I suck at guitar. And so once I was in the band then immediately we started looking for a second guitar player, and pretty quickly after that, a new vocalist as well… and Spencer knew you [Tobi] for a long time…
T: Yeah, I already knew Spencer just from the local metal scene, and we liked a lot of the same bands. Then we jammed, because he is also from Vancouver Island. Later on he moved to Vancouver… he figured out moving to a bigger city to have more opportunity to find other musicians. So that was with our original bass player as well, and Dean joined. And then I had known Spencer and he asked, ‘hey, man, we’re looking for another dude’. Then I already been playing in band, and I mentioned, ‘we’d like the same type of stuff, like Dying Fetus and Cryptopsy’. So he said ‘I think you’d be a good fit’. And eventually, the bands that I was in, they kind of fell through, so then I gave him a call like ‘hey, you still looking for another dude because I want to play straight up tech death’.
D: So yeah, Tobi’s old band played a show at the Rickshaw in Vancouver…. this is a venue that we played at a lot… and after the show, we took his guitar cab into a taxi and took it to our jam spot. So he had never been… I don’t know if you’ve [Tobi] ever been to our jam spot before.
T: I think I had. Yeah, actually, I had because I remember it was like, maybe eight months or something prior, I went and jammed with Spencer.
D: Oh, yeah.
T: It was just for fun. And then I got another band. So back then I said ‘it’d be cool to be in a band with you one day, but I know you’re really serious, and you want, whoever it is, 100% in it, but hopefully we can be in a band together’. But yeah, it’s funny, like the last show I played in the last band I was in, we literally moved my shit that night to their jam place.
D: We moved it in, we get all the stuff in and I look at him and I said, ‘I heard you play guitar before. Are you good?’ And he was like, ‘I hope so’. I was like ‘okay’ (laughing).

 

 

Are you working any kind of new material right now? Can we expect something in the near future?
T: In the future, yes…
D: …near future, maybe not. It really takes about four, just over four years between albums. So I think we’ll probably do that.

 

I think also in Vancouver, you had quite a long lockdown during the COVID period.
Was that a lost time for you or was that a possibility to work on new stuff?
T: It turned into a way for us to write more and to refine. We were trying to get looking going to studio the following year, so this actually gave us way more time to focus on the whole writing process, so everybody could dial in their own personal parts, we could refine the writing as a band and really, really work out. So by the time we got into the studio, the pre-production that we had was pretty close to what the album is, minus some cool extra stuff here and there. But like the big outlines were pretty much set in stone, we’ve never had that. Anytime we go into a studio, we have a bit of a pre-processing and then it’s never really the same coming out, which is cool, but this was a lot more defined.
D: Yeah, we had two or three tours planned and we canceled them. So we couldn’t go on tour and we don’t write on tour either. So we only write when we’re at home. So we didn’t tour, so we had more time at home to write, but we also didn’t rehearse, because we were not supposed to hang out. So it took away some time, but it gave us some time. And then in the end, it basically just meant to stay at home, practice, rehearse and write. And so, yeah, I think in the end, our album benefited from it.

 

What about your musical background guys, because it’s extraordinary what you’re doing.
D: I think you [Tobi] and me probably have a pretty similar musical background for instruments. I played guitar since I was like 12 or 13.

 

But have you learned or you are self-educated talents or how it is?
D: We’re mostly self-educated.
T: I played keyboard when I was six, for like one year…
D: …oh, nice!
T: My sisters, they were musicians. So I wanted to play an instrument, and I often was in this music store waiting for them to finish their lessons. And there was this guy playing on a keyboard, so I was like I want to do that. My parents bought me a synthesizer and I played about a year and found it really difficult, so I kind of gave it up… that was in my early 10’s. Later on my older sister stopped playing guitar, so I started to learn guitar, not really in a school, just like you’ll learn xylophone for a week or you might learn singing for a month, so guitar was just always around, and later on, I just started picking up the guitar a lot more. The friends I was hanging out with, were all into metal and alternative music, so it’s kind of went from there, and then, got obsessed with it.
D: Yeah, I think I took lessons when I was 13, 14, but other than that is mostly just self-taught. But I mean, what’s cool about the genre of music we play is that there’s no rules, really, we don’t have to read sheet music. We don’t have to know music theory, although both of us do. We don’t need to conform to anything – all we do is just play the stuff that we like to play. We write our own music and that’s fucking awesome.

 

 

Do you have any kind of special practice or warm-up routine for those gigs that we will see today? You’re just going on a stage and start to play?
D: We do scales.
T: Yeah, I think it’s a general warm-up. Personally, I’ll maybe run through a guitar riff, only acoustically. Just think of one of the riffs in the set and just play it over as a warm-up, or maybe run a scale or something to get the hands going, so we’re not getting up there like totally stiff. But it’s not, I wouldn’t say, it’s not a military thing like, okay, I got to do this for an hour, then this for 20 minutes, then cool down.
D: We would probably benefit from doing that (laughing).
T: We probably would, if we did that…
D: There’s a guy on this tour that does that. Kévin [Paradis] from Benighted, and he is incredible… but we don’t do that.

 

You are after your fourth album and now you are basically a tour headliner. What’s the secret behind this extraordinary success?
D: I think that there’s a certain… bands romanticize and want to support bigger bands and that’s really important to do to get new fans. But at the end of the day, being a headliner is really awesome. We love supporting bands and there’s some amazing bands we want to tour with, but having the option to go do a headlining European tour is just incredible to be able to do that. So much touring that we’ve done, and it is fantastic that people like us enough to come see us.
T: Yeah, it’s like you climb the ladder of it. It’s like you work for a company, except this company is no one really owns it. You go on these tours and then you create a fan base, then more and more people start liking your stuff, the way that you work on the brand itself, you start opening, and then you get into the second slot and start scaling up. We’re like we want to be a headlining band, so we should just try to do that ourselves. We’ve done tours early, just trying to do our own headliner with not really knowing how to do this, figuring out on our own, and then doing really small tours just in Canada, just trying to see what it’s about. And then eventually getting tour offers with bands that have been in it for a long time, and then learning so much from them. I think there’s a lot of value with touring with experienced bands, even if you’re just opening. You got to learn as much as you possibly can. We would ask questions, we’d watch how bands would perform. We would see how bands would operate their merch, and then I think it subbed off on us because we started thinking about that, we’ve always been thinking about how to improve, how to make things better.
D: So we still do it even with bands that are supporting us. We’ll watch Entheos or Psycroptic or Benighted on this tour, what are they doing that we’re not, that we could be doing? And all those bands are so good… so it doesn’t stop even when you’re headlining, you can look back and see that these amazing bands are supporting you. Psycroptic is a great example because they’re one of the influential bands for Archspire…
T: …oh, totally…
D: …and now we’re touring with them. We’ve known them for a long time and we’ve toured with them a couple of times before, but, you know, just because they’re direct support, doesn’t mean that we can’t learn so much from how many years they’ve been doing it. They’re just like so good at what they’re doing. Anything that they do that we’re like, we should add that to our set… and then we will.

 

How can you manage band, job, family, private things, friends, because your day consists only of 24 hours.
D: Yeah, right now we’re all full time members of the band, so we don’t actually have jobs at home now, which is really nice, so that helps free up some time.
T: Yeah, it makes home life a little easier because we actually can focus on that… previous years we’d be like going and coming home from tour, going right back to whatever job you’d be working…
D: …constructions, or kitchen, whatever…
T: …yeah, and then going back and then trying to make time for our partners and stuff too. And it’s hard, definitely hard on them. But I think we’ve all kind of lucked out where we’re at, where we’re with people that are super supportive of what we do. And there’s times where it’s tough. It’s like I’m gone this month and I’m back for a week and then I’m gone again. This isn’t just like a hobby. It’s not like a teenager thing. You’re not just like hanging out with your friends – it’s our way of work. That’s kind of a big part. It’d be the same if it’s like we were business people selling stuff and had to travel a bunch.
D: Yeah, let’s say we’re two T-shirt salesmen (laughing).
T: And then maybe if we were selling something, we would keep some for ourselves and then wear them. So we basically take fabric and plastic and sell that on the road and play really fast music. We joke about how we’re traveling t-shirt salesmen – because that’s what we do. We’re in the fabrics and plastics.

 

 

And you are playing something on the stage as a secondary job.
T: Yeah, exactly (laughing)!
D: Exactly (laughing)!

 

What does music mean to you guys?
D: Yeah… music means different things depending on what it is. Sometimes it means to have fun. Sometimes it means to feel a certain emotion. Sometimes it means to feel inspired, so yeah, it kind of depends. I might listen to a fun party song to just have a cool time. I might listen to classical music to get inspired. And I might listen to death metal to try to jar up new ideas for riffs. It really does mean different things. It’s just like any piece of art. So, yeah, it means different things depending on the artist, I think…
T: …I guess to sum it up, it’s literally life. It might sound cheesy, but music is life. It’s such a big part. Being human, it’s in our nature to create…
D:..we don’t really have an option…
T: …loving music so much and then actually being able to play it and create it and then play it for people and have a response. There’s nothing else like it… it’s hard to explain. You feel it and you can probably agree.

 

And the last and final question: what does metal mean to you?
T: I can tell the same thing.
D: I think for us metal can be a very serious thing, and we put a lot of serious thought into the music that we write. But we also want it to be a fun time. So I feel like metal should be fun. Metal should be something that you listen to and you go, fuck, that’s awesome. It just gets you amped up. And it’s not necessarily… some people equate metal music with aggression. But I don’t think… I don’t really do that…
T: …when I hear something that’s super brutal and fast, I just get excited… it’s kind of a primitive thing or something… it’s like a spark…
D: …yeah, it’s like listening to Corpsegrinder’s vocals, you get goose bumps. It rules! I don’t know what about it rules, but it rules…
T:..or when you listen to something that’s so over the top it makes you laugh. Not because it’s like a compliment… it’s like so crazy. The first time I heard Origin or Necrophagist, I just started laughing. Because this is the most insane music I’ve ever heard in my life. How is this humanly possible? But yeah, I think what Dean’s trying to say too, when we’re playing our live show and the way that we are as people, we like to have fun and we joke around a lot. It’s just part of who we are. The music we take seriously and creating it, but tehén all the other stuff we like to just have fun and we want people that come see us to also be part of that fun. It’s not just like arms crossed black metal guy… which is cool on its own, but…
D: …not for us…
T: Yeah, we like to enjoy life.

 

Thank you very much.

 

The author and metal.hu would like to thank Miles Austin.

Written by: Á