A dobos azt is elmondta, mi a véleménye a mesterséges intelligencia szerepéről a zeneiparban.
A dobos azt is elmondta, mi a véleménye a mesterséges intelligencia szerepéről a zeneiparban.
Az Erika szobája című albumot 2002 és 2005 között írták és vették fel, majd 2005-ben néhány példányban CD-R-en saját kiadásban jelent meg
Auri koncert szeptemberben: progresszív folk varázslat Nightwish tagokkal a színpadon.
Sok jó ember kis helyen is elfér.
A Darkmess tagjaival diskuráltunk. Mélyinterjú!
Andreas Kisserrel volt szerencsénk interjút készíteni az utolsó budapesti Sepultura koncertjük előtt.
A fantasztikus négyes, csak kicsit másképp.
A svéd melodikus death metalban utazó Misery Oath zenekarból Daniel Berlin gitáros / alapító-taggal beszélgettünk.
Ez a buli nagyobbat ütött, mint egy buszkerék!
Méregerős folk metal ünnep február 8-án a Barba Negrában!
A Gojira GRAMMY-díjat kapott a legjobb metal előadás kategóriában a Marina Viotti énekesnővel közösen előadott és Victor Le Masne által komponált Mea Culpa (Ah! Ça ira!) című olimpiai dalért. https://www.youtube.com/watch?v=YwKRfZvyflw Még az is lehet,...
A morbid mészárosok elérkeztek a szentségtelenség tizedik stációjához.
Aki kimaradt a 2023-as dupla teltházas budapesti Pantera koncertből, az most pótolhatja az élményt!
Húsz év black metal zenei munkássága / eszmeisége mágnesszalagon és nyomtatott formában.
Az eindhoveni képzésen öt specializáció közül lehet választani: ének, dob, basszusgitár, gitár és billentyű.
Az Atomic visszatérő lemeze, a Hate Transplant a régi bandákhoz hasonlatosan az alapokhoz való visszatérés jegyében született meg, ami a banda zenéjének korábbi sajátosságait sikeresen megőrizte.
Nagyon fel kell zárkóznom Devoid ügyileg, ugyanis a győri hardcore / death metal kvintett olyat villantott legutóbbi kislemezén, hogy még most sem tértem magamhoz. A tavalyi év elég izmos volt súlyos zenei kiadványok szempontjából, a hazai szcéna is hozta a...
A norvég Sahg-t 2004-ben Olav Iversen és Thomas Tofthagen alapították olyan nagy nevű zenészek közreműködésével, mint Einal Selvik (Wardruna) és Tom Cato Visnes (Gorgoroth, Abbath). A számos tagcserét megélt zenekar koncepcióban a '70-es, '80-as évek stílusa mellett...
Új sorozatunkban az extrém metal zenei underground első lemezei közül mutatjuk be 1988 és 1992 közötti időszakból azt a 15 albumot, amiket mi mérföldkőnek éreztünk a stílus kialakulásakor.
A goregrind kompromisszummentessége miatt a legszélsőségesebb extrém stílussá nőtte ki magát már kialakulásakor, a ’80-as évek végen, és bár számos színesítést és újítást élt meg az évtizedek alatt, alapjaiban nem változott, és hírhedt titulisa is napjainkig megingathatatlan.