A komolynak ígérkező este egyben tripla lemezbemutató is lesz.
A komolynak ígérkező este egyben tripla lemezbemutató is lesz.
Október 6-án a Budapest Arénában fennállásának második magyarországi koncertjét adja a Disturbed, hogy felidézze a The Sickness korszakalkotó dalai mellett a legnagyobb slágereiket, ráadásul velük tart a Megadeth is.
A svéd black metalos WATAIN bejelentette, hogy közelgő nyolcadik stúdióalbumuk lesz az utolsó új anyaguk. A mai napon (szeptember 20-án, szombaton) a WATAIN a következő közleményt
Mindkét zenekar igazán kitett magáért.
Részt vettünk az Aggressive Progressive Tour budapesti állomásán.
A Black Altar nemrég tért haza a Carpathian Forest-tel való közös brit turnéjukról, melyről a csapat frontembere, Khrul számolt be írásos formában.
A svéd thrash metal úttörői, a The Haunted május 30-án adja meg tizedik stúdióalbumát, a Songs Of Last Resort-ot a Century Media Records-nál.
A Monolit egy idén debütáló, kétnapos klubfesztivál lesz augusztus 1-jén és 2-án, azaz a hónap első hétvégéjén a Dürer Kertben, összesen 14, hazai és nemzetközi színtéren is meghatározó zenekarral!
Az egykori The Gathering zenekar énekesnőjének, Anneke van Giersbergen akusztikus szólókoncertjének ad otthont az A38.
Olyan hatalmas neveket sorakoztat fel a fesztivál, mint a Slipknot, Linkin Park, Korn, Electric Callboy, Dream Theater, In Flames, vagy az Iggy Pop…
A svéd fenegyerekek 4. nagylemezükön sem okoztak csalódást, ezúttal is egy súlyos és sötét anyag született.
A legendás brit zenekar nem hogy nálunk indítja Run For Your Lives turnéját, de egyből duplát ad a jóból: május végén 2 napos gigakoncert várható minden Maiden fanatikus számára!
Valószínűleg nem az Engulf fogja megújítani a death metalt, de kellemes hallgatnivaló ez a debüt, ha nem csak egyszerű szögelésre vagy belezésre vágyik az ember.
Vidám vasárnap.
A Nova Prospect gitárosával, Kiss Józseffel beszélgettünk.
Ha egy death metal banda a svéd hangzás mellett teszi le a voksot, elég nagy fába vágja a fejszéjét. Na de nem azért, mert annyira nagy követelményei lennének az adott irányzatnak, sokkal inkább amiatt, mert a konkurencia ilyen téren végeláthatatlannak tűnik. Ugyanis...
Az elmúlt két évtizedben ugrásszerűen nőtt a nem várt helyekről felbukkanó igényes metal produkciók száma, ami részben természetes folyamatnak tudható be. Ugyanis egy zenei színtérről sem mondható el az állandóság, ezek egy adott stílus újszerűségének és felívelésének...
A szegedi Coffinborn hosszú hallgatás után idén új kiadvánnyal örvendeztette meg a nagyérdeműt, ezzel gyarapítva a hazai death metal kiválóságok (eddig még) nem túl hosszú listáját.
A mediterrán régióból az elmúlt évtizedben számos kiváló banda tűnt fel minőségi kiadványokkal. Az északiaktól szinte átvéve a stafétabotot nem csak az underground aktuális tendenciáit tették magukévá remek ráérzéssel, de egyben azok formálásában is húzó szerepet...
Bár az amerikai Nunslaughter fenti című kiadványa nem újkeletű, hiszen még 2007-ben jelent meg a banda 3. albumaként, ez az újrakiadás mindenképpen érdemes arra, hogy némi figyelmet szenteljünk neki.