******    FOR ENGLISH CONTENT PLEASE SCROLL DOWN    ********

 

A Burn Down Eden német zenekar hatvan százalékával beszélgettünk a tervekről, inspirációkról és a technikai punk rock lélektanáról.

 

A legfrissebb single-ötök, a Reap the Apocalypse, gyakorlatilag most jelent meg, február végén. Milyen volt a fogadtatása? Elégedettek vagyok a visszajelzésekkel?

Tom: Igen, a visszajelzések eddig elég jók. Nem sok erőt fektettünk a PR-ba, de van néhány webzine, akik írtak róla, mint például ti is. De a visszajelzések a rajongóinktól és azoktól, akik meghallgatták, azt kell mondjam, elég jók. Mit gondoltok, srácok?

William: Eddig jók a visszajelzések. Néhány rajongótól hallottam, hogy nagyon értékelik a hangzást, azt mondták, hogy ez a legkifinomultabb eddig. Te mit hallottál, Pether?

Pether: Az embereknek tetszik. Tetszik nekik a kompozíció, azt mondják, hogy az előző lemez óta egy másik szintre léptünk, szóval igen, elégedett vagyok.

 

 

Nos, örülök neki! És mi a következő lépés? Vannak további terveitek is?

Tom: Van két videó, amit a Dismal EP közelgő megjelenéséhez készítettünk. A Dismal pedig csak az első része az idei dupla csapásmérésnek. Szóval igen, vannak további ötletek a tarsolyunkban…

William: Az egész albumot két EP-re osztottuk, szimplán marketing szempontból, és további videók is fognak jönni, hogy tartsuk a tempót, hogy a dalokat a megfelelő tempóban mutassuk meg a rajongóknak.

Pether: Manapság ezt már csak így lehet… nem lehet csak úgy kiadni egy albumot, aztán meg reménykedni, hogy sikeres lesz. Manapság muszáj… hogy is mondjam… az emberek orra alá tolni… a legjobb az lenne, ha négyhetente adnánk ki valamit. Most sajnos ez a helyzet, mivel mi még csak egy picike zenekarocska vagyunk, így van még hova fejlődnünk, és pontosan ezért választottuk ezt az utat, hogy két részre osztjuk az anyagot, és videókat adunk ki – hogy legyen mit promotálni.

 

Terveztek koncerteket és turnét?

Tom: Igen. Az EP turnéja másfél hét múlva kezdődik: március 28-án kezdünk Hamburgban, majd 29-én jövünk Berlinbe. Aztán Hollandiába megyünk egy kis fesztiválra, a Vloek van Twenthe-re…

Pether: …azt hiszem, ezt teljesen szarul ejtetted ki…

Tom: …aztán van egy szabadnapunk: elég nehéz volt lekötni bármit is Belgiumban, Hollandiában vagy Franciaországban… szóval van egy szabadnapunk. Aztán megyünk Belgiumba, Diest-be, hogy a Hell-ben játsszunk. Hallottam, hogy ott is sok nagy zenekar játszott… aztán Párizs, majd még egy szabadnap. Aztán Charleroi… William, te vagy itt a francia zseni!

William: …és aztán visszajövünk Németországba, vissza Drezdába.

 

Ez nagyon jól hangzik!

Pether: Ezúttal a nyugati fronton turnézunk, a keleti megvolt két éve.

William: Még mindig annyi Covid miatt megcsúszott koncert van… feltorlódtak a fellépések.

 

Hogyan születnek a dalok? Csoportos munka eredménye, vagy van egy ember, aki a zenéért felel?

William: A legtöbb dalt én írom. És ezúttal volt egy csomó „maradék” a legutóbbi albumról, így volt egy nagy mappám, tele ötletekkel… néhány még mindig megmaradt. Némelyik gyakorlás közben jön, némelyik pedig akkor, amikor tanítok, és előkerül egy koncepció vagy egy ötlet – ilyenkor azt mondom, hogy „várj, ezt még fel kell vennem későbbre!” Szóval már eleve volt egy nagy ötletgyűjtemény. Később, amikor már megvolt az a terv, hogy elkészítjük az új lemezt, azt mondtam Tomnak, hogy el kellene mennünk valahova, ahol béke, nyugalom, csend van, ahol a természet vesz körül minket… szóval hogy el kell mennünk valahova, ahol nyugalom meg csend van. Így hát elutaztunk Szlovéniába két hétre, ez gyakorlatilag egy dalíró tábor volt, és nagyon jól éreztük magunkat. Volt medence meg grillezési lehetőség, és ott raktuk össze a dalokat. A legtöbb riff-töredéket, ami volt, kidolgoztam, és sikerült majdnem az összes dalt összeraknom. A szólógitár-részeket és az összes dallamot én írtam, és Tom is hozzátett néhány riff-et. Szóval lényegében ott írtuk meg az egész EP-t, és a másodikat is. Azt hiszem, volt egy szám, amit még be kellett fejeznünk itthon, de tényleg rengeteg munkát végeztünk ebben a tizennégy napban. Szóval ez volt a folyamat.

 

Nagyon örülök ennek a hírnek, mert sok zenekar már nem játszik és nem jammel együtt, gyakran csak különböző demókat küldözgetnek ide-oda. Ti is hasonlóan dolgoztok, ha nem együtt zenéltek?

William: Igen, alapvetően így csináljuk. Szerintem ha ilyen zenét írsz… oké, mi nem vagyunk olyan technikásak, mint az Obscura, de azért eléggé… ez valahogy egy technikai metal punk rock (mosolyog)… de ha ilyen szinten akarsz játszani vagy zenét írni, szerintem az nem fog működni, hogy összejön a csapat, és mindenkinek vannak ötletei, és mindent összeraksz, mert mindenki bele akar dolgozni… szerintem ez egy szép és romantikus ötlet, de a valóságban nem működik. Aztán meg négy évig ülsz a próbateremben, amíg mindenki elégedett nem lesz, mert mindenki annyit tett hozzá, amennyit akart. Szerintem úgy működik, hogy egy ötlet – egy ember, és néhányan besegítenek. Pether ezúttal sok szöveget írt, ő is beleteszi a maga részét az egészbe.

 

 

Ti barátok vagytok, akik tíz évvel ezelőtt együtt alapítottak egy zenekart, vagy zenésztársak, akik később barátok lettek?

Tom: A Burn Down Eden akkor kezdődött, amikor visszamentem Drezdába tanulni, és volt pár barátom, akik már nem játszanak velünk… nem is tudom, talán crust vagy ilyesmi volt… nagyon furcsa és rossz dolgokat játszottunk (nevet). Aztán egy bizonyos ponton fejleszteni akartam a gitártudásom; akkoriban még William volt a basszusgitárosunk. Ő csak akkor jött, amikor koncertjeink voltak, hogy szépen sorba rakosgatta a hangokat. Ekkor kezdtük el írni az első dalokat együtt – ő még nem is volt a zenekar tagja, de így kezdtük. Ekkor a másik gitáros azt mondta, hogy őt már nem érdekli ez az egész, így William átállt a gitárra, így lett a Burn Down Eden egy William-mel közös projekt… és aztán 2017-ben jött a Pether… elég korán, mert az első albumunk 2016 októberében jelent meg. Hogy repül az idő…

 

William, épp most említetted, hogy a zenétek alapvetően valami technikai punk rock lenne. De ahogy hallgatom a szólóitokat, azok technikailag nagyon magas szinten vannak, és ez máris felveti a következő kérdést: mi a zenei hátteretek?

William: Először is, köszönöm az elismerést, ez sokat jelent nekem. El is kezdeném… elég széles a merítés… annak idején sok Children of Bodom-ot hallgattam, amit valószínűleg kihallhattok néhány dalból, ennek hatására tanultam meg a sweep picking-et is. Aztán a jazz, a fúziós zenék és a klasszikus muzsikák felé fordultam… nagyon szeretem az neoklasszikus zenét, Paul Gilbert-et, Yngvie Malmsteen-t… az összes nagyszerű 80-as évekbeli shredder nagy hatással volt rám. A videojátékok zenéje is fontos… a jó kis 90-es évek, amikor az egész zene olyan volt, hogy bip-bip-bip-pitty-pitty-pitty…

Pether: …a 2010-es években volt, amikor rájöttem, hogy a gyerekkoromban a videojátékok zenéje alapvetően MIDI power metal volt…

William: …tudom, hogy ezért kapok kritikát rendesen, de nem igazán hallgatok már túl sok metált, mert egyszerűen elteltem vele. De rengeteg 80-as évekbeli metált hallgatunk Tommal, szóval ennek a hatása máig tart, úgy érzem…

Tom: Azt hiszem, egy kicsit a punk rock is ott van a listán – ezekben az időkben Williamnek és nekem volt egy punk rock bandánk, így kezdtük 14 évesen, és még mindig azt hiszem, hogy hallani lehet ennek a hatását… ahogy William is mondta korábban: megvan a punkos beütés. Nem igazán gondolkodunk azon, hogyan szándékosan keverjük a műfajokat, ez csak úgy jön magától. Nem úgy van, hogy „ezt így kell csinálnunk, és abból a műfajból is kellene valami”… Inkább olyan ez, hogy „ó, csináljuk így, mert ez jól hangzik”.

 

Tehát ez egy szerves folyamat. Egyébként említetted az inspirációt – mi más inspirál még a zenén kívül?

Pether: Filozófiát és történelmet tanultam, úgyhogy ezekből merítek. A duó második EP-jén van egy dalunk, ami a görög mitológiával foglalkozik. És én is nagy rajongója az olyan videojátékoknak, mint a God of War… ez egy természetes dolog, hallani fogod (mosolyog).

 

Hogy érzed, mennyire hasonlít vagy mennyire más az új single a korábbi anyagokhoz képest?

Tom: Szerintem sokkal fülbemászóbb és tömörebb, de nem túl fülbemászó a szó negatív értelmében – egy szép kompromisszum, szerintem eltaláltuk a célt.

William: Azt hiszem, ezúttal sikerült nem túlgondolni a dolgokat, nem zsúfoltunk össze túl sok ötletet túl rövid dalokba… de hidd el, rengeteg agyalás van mögötte. Emlékszem, amikor elkezdtük írni a dalokat, az volt az elképzelés, hogy egy kicsit könnyedebbre akarjuk venni a dolgokat, mint korábban… meg akkoriban a riff-jeink és a refrénjeink egy kicsit hektikusabb voltak, ahogy én érzem.

Tom: Egyesek azt mondanák, hogy bonyolult.

Pether: Néha vannak olyan részek, mondjuk a versszakban, ahol kicsit könnyedebbre vettük a figurát, és nem akartunk mindent mindig csúcsra járatni. És ez így egy kicsit felnőttesebb is lett, mondhatni.

Tom: És ez az, ami tetszik az egész EP-ben… és a második EP-ben is, amit majd idővel hallani fogsz: az egész együtt sokkal összeszedettebb lett.

 

 

Van még néhány kérdés a listámon, az egyik a felvételekkel és a stúdióval kapcsolatos. Analóg módon dolgoztok, vagy VST-ket és digitális eszközöket használtok?

William: Ez egy érdekes kérdés… inkább digitálisat. Tudod, mindent mi magunk csináltunk. Alapvetően mondhatom, hogy minden ebben a szobában készült, amit itt láthatsz a háttérben (a beszélgetés Skype keresztül történt), kivéve a dobokat: azokat a próbateremben vettük fel, mindenféle profi cucc nélkül – szóval a felvételek során is megvolt a punk rock attitűd. Az én megközelítésem az, hogy ez is organikus maradjon – ugyanakkor ebben a játékban, ebben a műfajban meg kell felelned a modern szabályoknak is, így például a lábdob és a tamok kicsit triggerelve lettek. A gitárok mind Kemper-rel szóltak… nem is tudom, hogy ez minek számít, digitális-e vagy analóg… ez is egy szép kompromisszum. De egyébként csak VST-kkel kevertem és mastereltem, szóval nincs spéci hardver meg mindenféle biszbasz – én csak egy szegény gitártanár vagyok, szóval maradnom kell a VST-knél. És továbbra sem értem igazán, hogy mit is csinálok; csak hallás után megyek, és a végeredmény néha jó lesz, néha meg nem.

 

Nos, a hangminőség, ez a következő a listámon, mert… hadd idézzem: „a hangminőség több mint tökéletes – ki végezte a keverést”?

Tom: Most már tudod.

William: Nehéz volt, és meg kell mondanom, hogy sok kétség is volt a bennem… hogy elég jó-e ez, el tudom-e érni a megfelelő minőséget, és őszintén szólva, időnként szétbaszott az ideg, de az eredmény szerintem kielégítő lett.

 

Van két utolsó kérdés, amit mindig felteszek mindenkinek: mit jelent számotokra a zene, és mit jelent számotokra a metál?

Pether: Számomra a zene egyfajta kifejezésmódot jelent. Mindig azt mondom: a színpadon vagyok a leginkább önmagam, mint bármilyen más környezetben. A színpadon elengedheted magad, és csak önmagad lehetsz, anélkül, hogy túlgondolnád a dolgokat, vagy aggódnod kellene szarságok miatt… csak én vagyok, és ez sokat jelent. Szóval, ez a zene számomra.

Tom: Igen, számomra a zene a mindennapi életem része. Rengeteg zenét hallgatok nap mint nap. Ha csak elmegyek a szupermarketbe bevásárolni, mindig zenét hallgatok. Szóval ezért gondolom, hogy fontos számomra, még ha nem is tudatosul – egyszerűen azért, mert benne van a mindennapi életemben. Gyűjtöm a bakeliteket és hallgatom is őket… És a metal… szükségem van a dobra, a gyors zenékre, de időnként hip-hopot is hallgatok, amikor eltelek a blast beat-tel… nem kell, hogy mindig metal legyen.

William: Igazából valami mást akartam mondani, de aztán Pether válasza miatt meggondoltam magam, mert teljesen igaza van. Ez egyfajta kikapcsolás – mármint amikor a színpadon vagy –, mert a kibaszott zenére kell koncentrálnod, de közben sodródhatsz az árral, és más nem is igazán számít ebben a pillanatban. Nyolcéves koromban kezdtem el dobolni, és már gyerekként is nagyon lenyűgözött a zene, és… ez egy közhelyesen hangzó, romantikus vacak, hogy a zene az életem… nem tudok nélküle élni, de valószínűleg ez az igazság. És hogy mit jelent számomra a metal? Valószínűleg a határok feszegetését, a technikai határok feszegetését. Valószínűleg ez az a műfaj, ahol kibaszottul lehet őrjöngeni… ez olyan, mint az intézményesített szabadság.

 

Azt hiszem, ez egy kiváló zárszó. Nagyon köszönöm, srácok.

 

Írta: Á

 

 

******    ENGLISH CONTENT    ********

 

 

We had an outstanding opportunity to talk to the sixty percent of the German band Burn Down Eden about plans, inspirations and the psychology of technical punk rock.

 

There is a single called Reap the Apocalypse which came out basically right now, in the end of February. What about the reception? Are you happy with the feedbacks?

Tom: Yeah, the feedbacks are pretty good so far. There’s not much going on PR – some webzines that checked it out like you guys did. But the feedback also from our fans and the people that listen to it is, I would say, pretty good. What do you think guys?

William: So far the feedback is good. I heard from some of the fans that they really appreciate the sound, they said it is the most sophisticated so far. What did you hear, Pether?

Pether: People like it. They like it songwriting-wise. They say we reached another level since the last record, so yeah, I’m pretty satisfied.

 

 

Well, I’m happy to hear! So what about the next step? Do you have any other plans in your pocket?

Tom: There are two videos what we have prepared for the coming release of the EP ‘Dismal’. And Dismal is only the first part of our double strike for this year. So yeah, we got things up our sleeves, I guess.

William: We like to split the whole album into two EPs marketing-wise. More videos are to come up to keep up the pace, the frequency of hits in the faces of people.

Pether: It is how it is nowadays… you cannot just release an album and then just hope that it’s going to succeed. Nowadays you have to… how to say… rub it under the face of people… the best would be to release something every four weeks. This is how it is right now, unfortunately, since we’re just a baby band and have to grow still. And that’s why we chose this path, splitting the material into two bits and releasing videos for it to have a lot of stuff to promote.

 

Do you plan also to have live shows and to tour this album?

Tom: Yes. The tour for the EP starts in one and a half week. We take off the 28th of March in Hamburg, then we come back to Berlin on the 29th. Then we go to Netherlands for a little indoor festival called Vloek van Twenthe…

Pether: …I guess you totally butchered this one…

Tom: …then we have a day off: it was quite a hassle to book something in Belgium, Netherlands or France… so then we have a day off. Then we go to Belgium, to Diest to play at Hell. I heard from people that a lot of big bands played there as well… then Paris, then another day off. And then Charleroi… William, you’re the French guy here!

William: And then we come back to Germany, go back to Dresden.

 

That sounds quite good!

Pether: So two years ago we toured the East and this time it’s the Western Front.

William: There are still so much Covid shows that are rolling out now… delayed shows…

 

How the songs are born? It’s the outcome of a group effort or there is one dedicated person responsible for the music? How things are working behind the scenes?

William: I write most of the songs. And this time, we still had a lot of leftovers from the last one, so there was a big folder already full of ideas… some of them are still there. Some of them come while practicing, and some come while I teach guitar to my students and I come up with a concept or an idea and say, oh wait, I have to record that one for later! So we already had a big stock of ideas, and later on I told Tom when we had the plan that we make the new record… so I said him we have to go somewhere, where we have peace, calm, quiet, with some nature around us. So we went to Slovenia for two weeks, it was basically a songwriting boot camp, and it was pretty nice. We had a pool and a barbecue option there, and we were putting the things there together. I wrote out most of the riff fragments I had, and managed to put them together. I already wrote the lead guitar parts and all the melody stuff, and Tom also contributed some riffs. So we basically wrote the whole EP there, and also the second one as well. I think there was one track we had to finish when we came back, but we really did a lot of work in these 14 days. So that was the process.

 

I’m really happy to hear, because a lot of bands are not playing and not jamming together anymore. They are often sitting in their tiny niche and they are just sending different demos back and forth. Are you doing similar things, if not working together?

William: Yeah, basically we do it this way. I think if you make that kind of music, with that technical approach… okay, we’re not super technical like Obscura, but still, quite technical, it’s somehow a technical metal punk rock (smiling)… but if you want to play or write on that niveau, I think it’s not going to work that you meet up in a group and everybody has ideas and you put all of them together because all want to be part of the project… I think it’s a nice romantic idea, but it doesn’t work. Then you sit in the rehearsal room for four years until everybody is satisfied and everybody contributed the amount he wanted to. I think it works like one idea – one person, and some contributions. Pether wrote a lot of the lyrics this time, so he puts his part into the game.

 

 

Are you friends who started a band ten years back in time, or you were bandmates and became friends later on?

Tom: Burn Down Eden started when I was back in Dresden to study, and I had a couple of friends who are not in this band anymore We played… I don’t know, it was like crust or whatever … really weird and bad stuff. And then at some point I wanted to make some progress also with myself on the guitar. Back then we always had William as a bass player. He just came when we had gigs, it was just putting single notes together. At that point we started to write the first songs together while he even was not part of the band, but we started that way. At that point the other guitarist said he has no interest in the band anymore, so William switched to the guitar, therefore it became like the project of William and myself. After that people left because of personal reasons… and then Pether came in 2017… pretty early because our first album was released in October 2016. Time flies…

 

You, William, just mentioned that this music is basically some technical punk rock thing. But if I listen to your solos, they are technically at a very high level. So what about the musical background of yours, guys?

William: First of all, thanks for the appreciation, that means a lot to me. I can start… my musical background is quite broad… back in the days, I listened to a lot of Children of Bodom, which you probably can hear in some of the songs, that’s also where I got into sweep picking. Then I got more into jazz, fusion and some classical stuff… I really like all those neoclassical people, Paul Gilbert, Yngvie Malmsteen… all that great 80’s shredders are a big influence. Also video game music influenced me… the good golden 90’s era when the whole music was like bip-bip-bip-brr-brr-brr… it’s really my cup of tee…

Pether: …it was in the 2010’s when I realized that all the music of my childhood memory, video gaming stuff was basically MIDI power metal…

William: …I know I get a lot of heat for that, but I don’t really listen to that much metal anymore because I’m simply a bit over meddled. We listen to a lot of 80’s metal, me and Tom, so that’s still part of the influence I guess.

Tom: I also think a little bit of punk rock because back in these days, William and I had a punk rock band, this is how we started in age of 14, and I still think that you can hear as William said earlier: it’s still a little punkish that way. We don’t really think about how to mix these, it’s a natural flow, it just comes this way. It’s not like ‘we have to do this and we have to have parts of that’… It’s more like, ‘oh, let’s do that because that sounds right’.

 

So it’s an organic process. By the way, you mentioned inspiration. What else is inspiring you except music?

Pether: Pretty much video games, music… I studied philosophy and history, so I take things from that. On the second EP of the duo, we have a song dealing with Greek mythology. I’m also a big fan of video games like God of War… it’s a natural fit, you’re gonna hear that (smiling).

 

How do you feel, how similar or how different the new single compared to the previous materials is?

Tom: I think it’s way more catchy and compact. But catchy in a super negative way, it’s like a nice compromise, I think it really hits the spot.

William: I think we managed in writing the songs this time, is not to overthink stuff, not to throw too much ideas in a too small amount of time… but believe me, there’s a lot of thinking inside. I can remember when we started writing the songs, we said we want to keep it a little bit more easy if you say so. Because back in the days, our riffs, chorus or wherever, was a bit more hectic from what I feel.

Tom: Some may say convoluted.

Pether: This time sometimes we have parts, say in the verse, where we kept it kind of easy and not like on the top all the time. And this is like a little bit more grown up, you can say.

Tom: And this is what I like about the whole EP… and also like the second EP that you’re going to hear in the future: the whole thing together is more grown up from what I’m thinking.

 

 

I have a couple of questions left on my list, and one is regarding the recording and the studio things. So you guys are working on an analog way, or you are using VST’s and digital stuff?

William: This is an interesting question… I think it’s more digital. You know, we do it by ourselves. Basically you can say it’s done in this room you can see here (through the Skype video) except the drums: they were recorded in the rehearsal room without any professional equipment, so there is the punk rock attitude again in the recording process. My approach is to keep it kind of organic. But you have to fulfill the modern standard in this game, in this genre, so you have to go with some triggers on the bass drum and on the toms maybe. The guitars are all Kemper… so I don’t know as what that counts… it’s like digital, but very analogish… a nice compromise. But otherwise, I mixed and mastered it with only digital VST’s, so there is no hardware and no crazy staff going on because I’m poor… I’m just a guitar teacher so I have to stick to VST’s. Also I don’t really understand all the stuff I’m doing. I just do it by ear and sometimes it turns out good, sometimes not.

 

Well, the sound quality, that’s the next one on my list, because… let me cite it: ‘the sound quality is more than perfect, who did the mixing’?

Tom: Now you know.

William: It was a hard process and I have to say there were also a lot of doubts in my head… is that good enough, can I reach that quality, and actually it really fucked my head, to be honest, but the outcome is quite satisfying.

 

There are two final questions that I always ask from everyone: what music means to you, and what metal means to you?

Pether: I had not much to talk to now… so for me, music is some kind of expression. I always say: on stage, I’m the most myself than in any other environment. And that’s the environment. On stage you can let loose and just be yourself without overthinking stuff or have to worry about shit… it’s just me, and that means a lot. So, that’s, music for me.

Tom: Yeah, for me, music is in my everyday life. I’m listening to a lot of music every day. If I just go to the supermarket to get some groceries, I always listen to music. So that’s why I think it’s important to me, even if I don’t really know if it’s important to me simply because it’s in my everyday life. I like to collect a lot of vinyls and listen to them… and that’s why I think it’s important. And metal… I need some drums, some fast music, of course, but I can also listen to hip-hop from time to time when I just need a break from all this blast beat stuff… it doesn’t have to be always metal.

William: I actually wanted to say something different, but then I got influenced by Pether’s answer because he is totally right. It’s a kind of switch-off-your-head moment when you are on stage because you have to concentrate on the fucking music, but you can go with the flow and everything else doesn’t really matter in this moment. I started playing drums when I was eight and even as a child, I was always very fascinated by music and… that sounds a cliché, a romantic thing that music is my life… I cannot live without it and it’s probably the truth. And what does metal mean to me? Probably pushing the boundaries, pushing technical boundaries. That’s probably the genre you can go fucking apeshit… it’s like a big institution of freedom actually.

 

I think that’s an excellent final word for that. Many thanks for that guys.

 

Written by Á