WRATH OF AZAZEL Gyászba taszítva lemezkritika

ELŐADÓ: Wrath of Azazel
ALBUM: Gyászba taszítva
SZÁRMAZÁS: Magyarország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: black metal
HONLAP: https://www.facebook.com/WrathOfAzazel/
ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

– Itt lesz az a koncert… az az Azálea? Vártál-e rám Azálea?

– Azt hiszem, igen…

– … vagy Dália, vagy micsoda…?

– Igen, igen…

– És ki fog énekelni?

– Ő itt.

– De hát nem is tud énekelni, csak ordít, ahelyett, hogy az énekelné, hogy „Virágos út, ha végigmegyek rajtad…”

– Hááááát, tud énekelni, de azzal vallatni lehet.

– Meg lesz neki valami fellépése is… de hova lép fel? Meg miért?

– Gondolom erre a lépcsőre itt… de hát hagyjuk szegényt, hadd lépegessen…

– Te, ezek SZOPATNAK!

Az utóbbi mondatot már Kapuszta Tibi dörögte Kocsis Zolinak, és a két tettes – e sorok írója és fotós kollégája – röhögve rebbentek el egy hatalmas kéz útjából. Hát ebben a stílusban zajlott az esemény. Ígyhát szokatlan beszámoló következik: egyszerre fog terítékre kerülni egy új dallamos black metal anyag, és ennek lemezbemutató koncertje – igen, a Wrath of Azazel új lemezéről, a Gyászba taszítva című anyagról van szó.

A zenekarok – akárcsak az emberek – életében egy folyamatos, lépésről lépésre bekövetkező fejlődést figyelhetünk meg, melynek során adott állapotokon halad keresztül a megfigyelés tárgya. A Wrath of Azazel idén januárban, Tibi szülinapjával egybekötve ünnepelte nagykorúságát, és ez az az állapot, amit már nem nagyon lehet nagylemez nélkül elképzelni. Hosszú évek óta napirenden volt az új dalok felvétele és albummá gyúrása. Ez a folyamat idén tavasszal – nagyjából márciusban – már egészen előrehaladott állapotba jutott, amikoris az általános ebzárlat megint hónapokra parkoló pályára tette az anyaggal kapcsolatos munkálatokat. Szeptember 26-án ennek az albumnak a lemezbemutató koncertjére voltunk hivatalosak a KVLT-ba, ahol egy kicsi, de annál lelkesebb társaság volt jelen, jellemzően a zenekartagok haverjai, ismerősei, és a rajongók, hogy meghallgassák azokat a dalokat, amiket elvileg már hosszú évek óta mindenki ismer és többé-kevésbé kívülről fúj – viszont kőbe vésve, megörökítve eddig még nem voltak. Pontosan miről is van szó? Egy nyolc dalból álló anyagról, amelyik szép keretes szerkezetet követ: könnyű akusztikus intró nyitja és zárja a javarészt bukott angyalokról elnevezett számokat – vannak is mindjárt hatan, amennyiben a zenekar nevét adó Azazel-t is beleszámoljuk.

A bemutató előtt a Wrath of Azazel tagjai szépen fölsétálták a színpadra, mindenki elkezdte a saját felszerelését beüzemelni, és egy gyors sound check után már kezdődhetett is maga a lemezbemutató. Én vagyok az, aki folyamatosan azon rinyál, hogy semmit nem hall a gitárokból – most semmi ilyen problémám nem volt, ugyanis Rudics Ági leghalványabb pengetését is tisztán lehetett hallani. Ezzel ellentétben például a dobból nem túl sok szűrődött előre – ez utóbbi dolog egyébként a zenekar tagjait is zavarta, a legelső dal, a Michael kezdetekor a szólamok egy kicsit szétcsúsztak, de nagyjából egy perc alatt azért mindenki megtalálta saját magát. A dalt bevezető riff-verzé kombináció nagyon tipikus Rudics Ági: gyors, a legkevésbé sem monoton, sőt nagyon is dallamos (és meglehetősen melósnak tűnt eljátszani). Nekem személy szerint nagyon tetszik, amit és ahogy ő gitározik – egyáltalán nem az egyszerű, de hatásos részek irányába megy el, hanem viszonylag magas, dallamos kiállásokkal dolgozik, amiknek sajátos belső ellenpontozásuk van – ha valaki hallott már tőle három dalt, a negyediken egészen biztosan fel fogja ismerni a kézjegyét. A dal kezdése klasszikus: nyit a gitár, és szépen egyesével szállnak be a hangszerek; ha alaposan szétcincáljuk a dalt, akkor láthatjuk, hogy a szerkezete egyáltalán nincs túlbonyolítva, de nem is kell – első hallgatásra is nagyon kellemes, pörgős, mozgalmas nóta, és immáron minimum két tucat meghallgatás után is élményt jelent a felcsendülő vezérdallam. Ági egyébként még tekert az egész dalon egyet: a vezérdallamot vagy egy kvinttel, vagy egy oktávval feljebb játssza 4:51-től, jelezve ezzel a dal csúcspontját és egyben a végét.

Amint az első szám hangjai elcsendesedtek és a maroknyi, de lelkes közönség is abbahagyta a tapsolást, egy éles hang hasított bele a pincehelység csendjébe olyan hangsúllyal, mint amikor az ötödiken lakó Nyunyika néni szólít fel minket arra, hogy ne üvöltessük a kedvenc Deicide dalunkat hajnali háromkor: “TIBIKEEEEEEEeeeeeeeee”, hallatszott. Az időzítés tökéletes volt. A hang gazdája Dániel, aki a vele azonos nevű – ám nem róla elnevezett – Daniel című tétel előtt érkezett meg egy kis pohárka védőitallal a kezében. Mint tudjuk, a zenész legnagyobb ellensége a kiszáradás, úgyhogy Tibi azonnal kapott egy felesnyi haladékot, pici utánpótlást, és ezzel egyben a nagy pandémia közepén a fertőtlenítést is megoldotta – tehát következhetett a Daniel. A dal ismét Ági gitárjátékával nyit, határozott, már már erőszakos hangszínen, és utána egyszer csak föleszméltem: megszólalt Gatya és a szintetizátor! Itt szeretném a legfontosabb kritikát megfogalmazni az anyaggal kapcsolatban: nagyon jó, ahogy például ebben a dalban ilyen szépen hallatszik a billentyű – aminek határozott szerepe van a felvezetésben –, de talán jobb lett volna, ha a többi tételben is hangsúlyosabb szerepet kap ez a hangszer.

A fellépések során nagy sláger szokott lenni a Sammane, és azt hiszem, hogy rá is szolgál erre – már önmagában a dallamos akusztikus kezdés is említendő, és a gyorsabb, lendületesebb tételek után ez a lassú dal szerintem tökéletesen a helyén van az albumon. Két dolog miatt imádom ezt a tételt, az egyik a benne meghúzódó ellentét, ami legtisztábban nagyjából 1:40 környékén hallható. Ekkor a refrén utolsó négy sorát hörgi Tibi (“Hitem a pajzson volt // Gyengém s erényem // Csillagok vezetnek // Ez minden reményem”), és ezt a kicsit apokaliptikus jellegű darálást egyszercsak egy könnyed akusztikus átvezetés váltja fel. A másik, amit szeretek ebben a dalban az az, hogy – talán a lassúbb ének miatt – Tibi hangja sokkal jobban érvényesül. Hatalmas nagy ember nagy tüdővel, és szerintem a hörgése kis hazánk területén egészen biztosan a dobogós helyezettjei között van.

Hogy miért szeretem nagyon a Wrath of Azazel-t, arra talán az Ezékiel című dal lesz egy jó példa, különösen ennek a refrénje: “Ajkam szavakat kiált az égre // Pusztító dühével kavarja a port // Ez lesz tán az utolsó csatám // De vérem egykönnyen nem adom”. Ahogy ez a rész és ahogy ennek a felvezetése össze van rakva, az szerintem egészen fantasztikus, és csak finoman jegyzem meg, hogy határozottan emlékeztet egy másik, szívemnek szintén nagyon kedves zenekar megoldására: őket úgy hívják, hogy Christian Epidemic.

Az album talán legizgalmasabb tétele a Tamiel: fokozatos a kezdés, szépen egyesével lépnek be a hangszerek, és nagyon hallatszik az, amikor két gitár szól az egy helyett; gondolom, a felvételek során Ági a saját maga kíséretet is följátszotta, de ugye egy darab gitárosként a színpadon nem fog tudni két szólamot eljátszani. Na, erre a kezdésre következik az első két versszak nyolc sora, amit Tibi és Bálint felváltva énekel: Tibié a sor eleje, Bálinté a sor vége, és ez már önmagában is valami egészen egyedi légkört teremt. Ha esetleg ez még nem lenne elég, akkor erre jön rá a dallamos, klasszikus rudicságis magas ellenpontozós gitárjáték – sok-sok hallgatás és hosszú matekozás után végülis abban maradtam saját magammal, hogy az új jövevényről nekem ez a dal a kedvencem.

A címadó dal, a Gyászba taszítva meglehetősen apokaliptikus felhanggal indul, de az első sor depressziós szövegét és határozott zenéjét tökéletesen ellenpontozza az ezt követő pattogós rudicságis átkötés. A refrénig nagyjából ebben a stílusban folytatódik a dolog, és hogyha esetleg ez nem lenne elég, akkor erre maga refrén még egy lapáttal rátesz: szerintem ezzel a résszel érünk el az egész album csúcs csúcspontjához. Illetve, módosítok, csúcspontjaihoz, nekem földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam Ági kétkezes szólóját (az albumon 2:39-től élvezhető).

Elszaladt az idő, Tibiéknek sem maradt már sok idejük. A címadó dal után még egy ráadást kaptunk, és már szedelőzködött is a Wrath of Azazel leánysága-legénysége, hogy átadja helyét a következő fellépőnek. A lelkes hallgatóság az átélt izgalmak hatása alatt állva sörért indult, én magamban mosolyogtam: igen, ez is megvolt, és innentől ezeket a dalokat már nem csak homályos emlékeinkből idézhetjük fel, hanem kézközelben kerültek – úgyhogy fogadjátok sok szeretettel az új jövevényt, sok-sok erőfeszítésbe került, hogy elkészülhessen.

A lemezt meghallgathatjátok az összes digitális platformon: https://musiclnk.com/artist/wrath-of-azazel/gyaszba-taszitva/

Ha a klasszikus CD formában szeretnétek megrendelni akkor azt a shopunkból megtehetitek: https://metal.hu/zenekarok/wrath-of-azazel/https://metal.hu/zenekarok/wrath-of-azazel/

 

Írta: Á