WOODSCREAM – Варево (Varevo) (2020)

ELŐADÓ: Woodscream
ALBUM: Варево
SZÁRMAZÁS: Oroszország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
HONLAP: https://www.facebook.com/woodscream/
ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

Néha elő-előkerülnek ezen az oldalon mindenféle orosz underground csapatok – hadd mutassak be nektek egyet ma is! A szentpétervári Woodscream már járt korábban Magyarországon a Kalevala társaságában, de inkább csak az orosz és baltikumi folk metal fanok körében ismert a nevük, pedig olyan második albummal rukkoltak elő, hogy a stílus minden kedvelője garantántan örömét fogja benne lelni. És hogy miért?

Engem már a 2014-es Octastorium is meggyőzött a maga hibáival együtt is, bár nyilván hozzátartozik az érzelmi kötelékhez az is, hogy akkor ismerkedtem meg a csapattal, amikor a Kalevala előzenekara voltak a szentpétervári és a pszkovi fellépésükön, amin hogy, hogy nem, de ott voltam… Szóval egyrészt nyilván megvan a nosztalgia, az érzelmi kötelék, a közös háttér, de a Varevo című album bárki fülével hallgatva egy értékes anyag.

A csapat alapvetően nem talált fel semmi újat, keltás népzenét és fúvós hangszereket használnak fel zenéjükben, íres és szlávos dallamok vegyülnek és támogatják meg a női éneket, a szőrös gitárosok meg rázzák a fejüket – ismert recept, ugye? A Woodscreamben viszont elég hamar megfogott az, hogy jó zenészek, tudják, mit csinálnak, bőven van dallamérzékük, és tudják, hogy mit-miért-hova pakolnak, és nemcsak hányják egymás után a folk metal kliséket, mint sok más banda.

Különösen igaz ez a Varevo esetén is. Egészen indokolatlanak mondható elemek működnek elképesztően jól. A második találkozásom az albummal, tehát a második megjelent single, a Василиса (Vaszilisza) már adott egy jó kis pofont, a lemezlovas dídzsézős hangeffekt a metallal és az ugrálható tempóval fűszerezve, meg a duda nonsztenderd, egyáltalán nem népzenei módra való használata egy az egyben a Linkin Parkot juttatta eszembe. Először szinte kiakadtam, hogy mi ez a torzszülött, de már a dal felénél rájöttem, hogy imádom! Jó eredményeket ért el egyébként a Круговерть is – az első megjelent single bár elég klasszik folk metal, de olyan jó az élet-halál és a természet körforgásáról szóló dalocska dallamvezetése, hogy hetekig vezette a last.fm-es scrobble toplistámat…

A másik, ami még feltűnt a dalok hallgatása közben, hogy annyira ismerik a pétervári srácok és lányok mértéktartást! Egyszerűen értik a hangszerek ízléses mennyiségben való alkalmazásának módját. Nem egy síp-dob-nádihegedű kavalkád az album, a különféle hangszerek ott jelennek meg, ahol azokra szükség van, még a bolgár “Sharena gaida” dal feldolgozásánál sem (Водяной-Vogyanoj) viszik ezeket túlzásba, pedig ugye a  dal jellege miatt megkívánja, de még így is tud itt is a gitár dominálni sok helyen.

Alexander Klimov zeneszerzői tehetsége mellett ki kell még emelnem az énekesnő, Valentina Tsyganova fejlődését! A korábbi anyagokon nem mindig volt teljes mértékben kellemes a hangja az én füleimnek, kicsit csiszolatlannak tűnt még, de ezen az albumon, úgy érzem, megtalálta önmagát és a hangszínét. Nagyon-nagyon jót tett a teljes album összképének az a kevésbé kiabálós, lágyabb, sokszor stabilabbnak tűnő hangszín, amin itt énekel!

Kimondottan jól állnak a csapatnak a néha előkerülő enyhén popos dallamvezetések, akár csak pár másodperc erejéig is (Заложный – Zalozsnyj, vagy a címadó Варево), de ugyanilyen kellemes hallgatni miden más pillanatot is, mivel az egész album annyira jól szólal meg, hogy önmagában élvezetes meghallani a mondhatni tökéletesre kevert népi hangszereket, amiknek megmaradt az organikus hangzása, csakúgy, mint a gitárok zúzása.

Mert ugye a zúzás sem hiányzik, mondhatnám itt a Мавка (Mavka) hátborzongatósságát, vagy a Калинов мост (Kalinov moszt) gitár- és dobtémáit. Van itt bőven alapanyag fejrázásra, de úgyhogy, hogy a dallamosság mindvégig megmarad. A Kalinov moszt pont tökéletes példa arra, hogy a dal úgy képes folk metal maradni, hogy alig hallunk népi hangszereket, ám tálalnak nekünk annál több darát, de kell ez is erre az albumra.

Rosszat nehezen tudok mondani az albumról, jót annál többet. Az mondjuk igaz, hogy nem minden dal lesz egyenértékűen pont annyira a kedvenc zenéim egyike, viszont mindegyikben vannak olyan pillanatok, amik megfogják a hallgató figyelmét. Örülök, hogy miután az Arkona letért a folk metal pályájáról, felvették ezt olyan csapatok, mint a Woodscream, a Grai, vagy például a Plamya v Nas! Ha még többet próbálkoznak a modern metalos, letisztultan hangzó, darálósabb zenékkel, ezzel még távolabb lépve az elcsépelt klasszik folk metaltól, még nagyon jó dolgok sülhetnek el a woodscream-műhelyben, ugyanis a tehetség megvan hozzá!

Írta: Vica