Vigyázzunk egymásra – Unearth, Prong, Dust Bolt, Sinaro bulin jártunk

Szerda. Az a nap, amikor sokaknak kikelni sincs kedve az ágyból, és még messze nem látjuk a hétvégét, hogy koncertre igyekezzünk, vagy kedvenc sörözőnkben gurítsunk le pár korsóval a hét végeztére. Eltelt már két fárasztó nap, és még ugyanennyi áll előttünk. Ismerős az érzés? Szerencsére egy ilyen állapotot, javában át tud írni egy esti program, főleg, ha az egy ígéretes buli, hiszen hamarabb telik az idő, ha arra gondolunk, hogy este már edzhetjük a nyakizmainkat, és a hét se tűni már olyan kilátástalannak. Szerencse, hogy ezen a februári héten pár zenekar sietett a segítségünkre megoldani ezt a “problémát”, méghozzá a Sinaro, Dust Bolt, Prong, Unerath négyes csapott le az A38 Hajó fedélzetén. Micsoda? Ilyen felhozatal? Részünkről nem lehetett kérdés, hogy üzenetváltás, mikor-hol találkozzunk, és munkaidő után már szaladtunk is némi feszültség-leengedésre…

Őszintén szólva, nekem a Sinaro név nem sokat mondott a koncert előtt, összes ismeretségem a bandával, a buli előtti pár napban alakult ki belehallgatva a munkásságukba. Kicsit szkeptikusan is álltam oda a színpad elé, de hajtott a kíváncsiság is. Az A38-tól megszokott óramű pontosság ez úttal elmaradt, és egy soknak egyáltalán nem mondható 15 perces csúszással kezdődött meg a Sinaro produkciója. Ami annyira nem is volt gond, mert így volt idő arra, hogy duzzadjon a közönség, és az is kikérje a sörét, aki egy picit késve érkezett. Mit is mondhatnék… A Sinaro koncertje első osztályú bemelegítése lett az estének. Nagyon jó hangulatú és pörgős bulit kerekítettek a még igencsak hézagos közönségnek, de ez nem szegte a zenészek kedvét. Látszott az egész produkción, hogy szeretik ezt csinálni a srácok és élvezik, hogy játszhatnak. Engem is sikerült visszarepíteni az időben a középiskolás éveim tájára, hiszen pont ilyen stílusú zenékkel kezdtem anno a barátkozást a metal világgal. Gus Sinaro vezette egylet egyértelműen egy üde színfoltja volt az utóbbi idő előzenekarainak, már csak azért is, mert viszonylag ritkán látni ezt a régi vonalas New Yorkból érkező metalcore-t manapság. Kár tagadni, mindezek mellett még van hova fejlődnie a zenekarnak, még van mit csiszolni a dalokon, hogy jobban összeálljon a produkció, de az tuti, hogy élőben piszok jó hangulatot és bulit csinálnak, rengeteg energiával. Gyanítom, hogy legközelebb is ott leszek az első sorok egyikében.

A második fellépő a 2007 óta munkálkodó, német Dust Bolt volt, akikkel már több volt az ismeretem, viszont őket sem követem napi szinten. Számomra egy picit fura volt, hogy a teljes zenekar félmeztelenül állt ki a deszkákra, hogy ez most része a produkciónak, vagy ennyire meleg van a Hajó gyomrában, vagy éppen ott ért véget egy maraton, vagy bármi, ami indokolta volna ezt a kiállást. Mindenesetre elég egyértelműen bejött ez a stílus pár hölgynek előttem, szóval onnantól el is engedtem ezt a kérdést. ÉS tényleg fölösleges is lett volna ezen járatni az agyam, mert akkor tuti elszalasztok pillanatokat a buliból. Ami őrült nagy hiba lett volna. Igaz, erre a koncertre is úgy álltam oda, hogy nem láttam még élőben a Dust Boltot és vártam, hogy meggyőzzenek. Nos, ez tökéletesen meg is valósult. Nem mondom, hogy a világ legeredetibb és kreatívabb koncertjét láthattuk, de azt bizton állíthatom, hogy a srácok mindent megtettek azért, hogy az ember megkedvelje ezt az régisulis  thrash-metalcore vonalat. Kimondottan energikus, pörgős és jó hangulatú volt az egész koncert, igencsak catchy témákkal, kemény kalapálásokkal és bitang sok füstgépes kiállással. No meg persze sörpultra felmászó basszerossal. Kimondottan sajnálom, hogy nem sikerült megörökítenem a pultosok „itt meg mi a jóélet történik” arcát, amikor megláttak felkapaszkodni a pultra egy hosszú hajú, szakállas, félmeztelen tökig izzadt formát, gitárral a nyakában. A végeláthatatlan pörgést nekem túlságosan megakasztotta az akusztikus gitárral előadott szerzemény, ami azért a végére csak beindult, de nekem túl nagy satuféknek jött át. Sebaj, marha jól szórakoztam.

Na és akkor a Prong! Őket talán egy kicsit jobban is vártam, mint a headliner, Unearth-öt, de ez leginkább szubjektív élmény miatt van így. A Prong az egyik olyan zenekar, ami anno, tinikoromba belevitt a „rosszba”. Szánom-bánom, de eddig nem sikerült eljutni a koncertjükre. Tommy Victor már 1986(!) óta (bár akkor még kanyarba sem voltam) próbál minél jobban bevonzani ebbe az eléggé meghatározhatatlan stílusba. Ezen a koncerten meg aztán főleg sikerült neki, hiszen olyan szintű időutazásba vittek bele, amiért végtelenül hálás vagyok. Mondhatni minden jelentősebb időszakból, minden fontosabb mérföldkő mellől hangzott el dal, és tökéletesen kirajzolta a zenekar életpályáját a közönségnek. Konkrétan a tavalyi legújabb daluktól kezdve a legelső demóig mindet körbejártunk, és betekintést nyertünk a millió féle zenei irányzatba, amit a zenekar képvisel.  Elég durván elkapott a libabőr, amikor felcsendült a Snap Your Fingers Snap Your Neck, és újra nyolcadikosnak éreztem magam a kémia órán ülve és a pad alá bújva, hallgatva ezt a dalt a 125Mb-os MP3 lejátszómon. De ahogy elnéztem, nem csak én voltam így ezzel, már csak azért sem, mert a közönség soraiban jobban dominált az idősebb korosztály. Nekik szólt ez a koncert.

Az este headlinere az emlékezetes koncertjeikről híres amerika oldschool metalcore, az Unearth volt. Nagyon vártam ezt a bulit, hiszen engem nem is annyira rég szippantott be a zenekar, konkrétan a tavalyi As I Lay Dying elő zenekaraként láttam őket először élőben. Az ott látottak után, nem is volt kérdés, hogy itt a helyem. Ódákat lehetne zengeni az egész zenekarról, koncertről és a hangulatról, amit hoztak nekünk. Ennél jobb és pörgősebb setlistet nem is kívánhatott volna a közönség, benne volt minden, amire vágyhat egy Unearth rajongó. Watch It Burn, Incinerate, Giles és még rengetek alapmű jellemezte a bulit, ami biztosította, hogy nem maradhat el a csoportos arconpörgés. Kétségtelenül az egyik legjobb bulit tolták le a srácok, amit az utóbbi időben láttam. Viszont az Unearth beszámolóm kb ennyiben ki is merül, ugyanis sajnos nem a zenekarok miatt marad emlékezet ez az este.
Mint ahogy már más portálokon is lehetett erről olvasni, én is szeretném megjegyezni, hogy a közönségben néhány alak nagyon nem volt felelősségteljes, és ez eléggé tönkrevágta pár ember koncertélményét. Nem ma kezdtem el koncertekre járni, és nem is éppen a tingli-tangli lődörgős stílusok a fő célpontjaim, tehát volt némi fogalmam arról, hogy hova érdemes állni egy ilyen bulin, ha csak a zenére szeretnél figyelni, és nem akarsz bekerülni a pit közepébe. Találtam is egy meglehetősen szellős részt jobb oldalt a pultól és a színpadtól félúton, gondolván ott senkit nem fog zavarni a fejrázásom, és engem sem fognak rövidtávon kiütni. Nos, ez az elképzelésem egészen pontosan az első dal, első hangjáig működött. Akkor valaki hátulról konkrétan megragadott, és szó nélkül bevágott a pit kellős közepébe, pedig a 195 centis magasságommal és pocakos habtestemmel ez kifejezetten érdekes mutatvány volt. Minden ellenkezésemet figyelmen kívül hagyva, és a teljes sörömet jópár emberen elterítő úr (ezért utólag is bocsi azoktól, aki kapott belőle) nemes egyszerűséggel teli talpal rúgott be a darálóba, aminek az eredménye egy másnapi sebészet lett. Köszi… Alapvetően az ég világon semmi bajom nincs a “mosholó” és “diveoló” emberekkel, mert ez is hozzá tartozik a bulihoz, sőt ez adja az igazi hangulatát, de azért azt csöppet felelőtlenségnek tartom, hogy egy 100 kiló körüli ember ugrik a szellős közönségbe, letarolva egy fotóst és még pár embert, igencsak fájdalmas sérüléseket okozván.. Na meg a zenészt megborítani… komolyan… nemár. Még tavaly ilyen tájt okozott elég nagy felhördülést egy Dead Swans koncerten crowdkillező ember produkciója, ami komoly sérüléssel járt, egy gyanútlan hölgynek. Akkor azt hittem, hogy mérséklődik ez a jelenség, de most nagyon nem úgy tűnt. Nincs ez így jól… Vigyázzunk egymásra és mulassunk felelősségteljesen!

De hogy ne negatívan zárjam le az irományom, miután hátra bicegtem és kikértem egy gyógysört a bibis lábam okozta fájdalomra, úgy voltam vele, hogy „szarni bele, ez az Unearth piszok jó, akkor is végig állom, ha leszárad a lábam.”. Nem bántam meg, hiszen az utóbbi idő legjobb és legerősebb produkcióját láthattam az A38 fedélzetén.

Írta: Dani, TM
Fotók: TM