Új dallal jelentkezett a Witch Bone Garden

Az eredetileg Kecskeméten alakult grunge-trió mára fővárosivá avanzsált, az elmúlt 7 évben kitoltak magukból egy kis- és egy nagylemezt, és már készülőben van egy új album, amit egyelőre jövő tavaszra terveznek. A most megjelent Help Me c. új tétel is hozza a jól bevált grunge alapra épített stoneres, punkos jegyeket, nagy adag energiával. Ezt még a nyáron rögzítették Ivánfi Daninál (Stubborn), a mastert pedig Kiss József (Nova Prospect) készítette. A dalról a zenekar frontembere, Thurzó Noel, aki hozzá készült artwork-ért is felelős, megosztott egy-két gondolatot:

“A szám arról szól, hogy merjünk szólni és beszélni a belső vívódásainkról, hogy ne várjuk ki, amíg felgyülemlik bennünk minden szar és már késő. Az ember hajlamos azt képzelni hogy a saját problémája egyedi, pedig sokszor kiderül, hogy mások is éltek már meg hasonlókat, vagy éreztek úgy mint mi. Ilyenkor jön rá az ember, hogy lehet, és kell is támogatni egymást. Ez a single előfutára az új albumunknak, amit várhatóan 2021 tavaszán fogunk elkészíteni. Sokkal gyorsabb lesz az elődjénél, igazi punk/grunge számokra lehet majd számítani.”