fbpx

A Thy Catafalque új lemeze egy kolléga fülével – lemezismertető!

A kilencvenes években olvastam először a Darklight és Gire demókról, a Kátai Tamás nevű csodabogárról, aki holmi számítógépeken csinált zenét. Ha valaki ott és akkor azt mondta volna, hogy huszonévvel később egy nemzetközi kiadó fogja megjelentetni a lemezeit világszerte, sőt a PC platformos zeneírás alapvető eszköz lesz a metalban, biztosan pofán röhögtem volna, aztán megdobálom Takt kazettákkal.

A srácnak, aki évtizedekkel megelőzte a korát, most jelent meg az új albuma, a címe Naiv. A borító emblematikus, definitív összefoglalása a Thy Catafalque világának. Nem tud nem eszembe jutni a számtalan rosszemlékű kísérlet a nemzetközi sporteseményeink béna, tehetségtelen, modorosan magyarkodó logóira és kabalaállataira. (Kérem az illetékeseket, tegyék ki a Naiv borítóját az irodájukba a hagyományos magyar és modern motívumok szerethető fúziójának tökéletes példájaként!)

 

Thy Catafalque albumról kritikát nehezen lehet írni, legfeljebb élménybeszámolót. Tamás azon kevesek közé tartozik, akiknél a dalszerzés egy teljesen autonóm belső világ hallható formára alakításához való eszköz, nem pedig a hétvégi harántterpeszben való ittas gitározáshoz való ürügy. Nem szempont az együtt üvölthető refrén, nem akadály a hangszerelésben az élőbeni megszólaltatás opciója. Nincs szükség szándékolt koncertslágerekre, másik liga, mint a magyar albumok túlnyomó többsége. Mondhatni avantgarde, de ettől még egy percre sem érezni rajta a direkt különcködésre, vagy szándékolt különlegességre való törekvést.


Az első öt másodpercben hallani, hogy maradt a megszokott hangzás karaktere, de az eddigi legtisztábban megszólaló módon. Nyoma sincs annak a szónikus ködnek, ami a Rengeteg után már halványulni kezdett. Kristálytisztán hallani mindent, kinyíltak a hangszerek terei, különösen a dobok szólnak tisztábban, mint eddig bármikor. A bolyongások idejében a torzított riffek hozzák a korai idők black metalos hangulatát, hogy aztán a díszítésekkel rétegről rétegre építkezve kinyíljon az egyik valaha volt legjobb TC dal. Középen bevonulnak az űrhajós szintik, és onnan már jaj nekem, végem, fangirl vagyok megint. A Tsitsushka a címhez illően egy játékosabb dal, keveredik benne a Másfél, Korai Öröm, VHK, de végig felismerhető. A hangszerelésében zseniálisan válaszolgatnak a egymásra a fúvósok, billentyű és a gitár. Szellős az egész, spontánnak hat, mintha csak passzolgatnának, de ennyi szólamnál éppen ez a nehéz. Keverni sem lehetett egyszerű, és épp itt jön elő a Naiv egyik erőssége. Nem akar letarolni, nem akar bombasztikus lenni minden percben. A rengeteg rétegből mindig épp arra fókuszál, ahol éppen történés van, mint egy jó operatőr. Ez a nem tanítható része sem a dalszerzésnek, sem a keverésnek, amit nem mellesleg szintén Tamás készített. Az előzetes klipet kapott Embersólyom a valaha volt legsajátosabb Kaláka-átdolgozás. Hibátlanul illik a képbe, így harmadik számként, akár saját is lehetne. A citera úgy suhan bele a dalba, mint kasza a búzamezőbe, totál hidegrázás. A finom hangszerelés ének nélkül is beszél.

A Számtalan színek elején az oroszul számoló gyerekhang visszalő a harmadik osztály olajzöld padjaiba, köpenyben vagyok, betűzöm a cirillt. Teljesen elengedem a gondolatot, hogy objektíven lehessen hallgatni itt bármit is, közben meg röhögök, hogy ez már megint úgy kerek, ahogy van. A valóság kazamatái c. dal groove-ja a Necropsia Trans expressére emlékeztet, amit a Gire fel is dolgozott jó régen. A torzítatlan és akusztikus pengetősök csak egy picit lassítanak a sodrásán. A Kék madár kezdéséből abból akár egy Lajkó Félix dal is kikeveredhetne, jut is eszembe , érdekes lenne egy efféle cameo legközelebbre, kedves Tamás. A Napút egy letisztultabb darab, megint gyors, örülök is, hogy lerohadt az autóm, most kapnám a csekket gyorshajtásért, ha ezt hallgatnám vezetés közben. A Vető már egészen zord mélyre visz, belehullik az űrbe a közepén, olyan szinti hangszínekkel, hogy szólóban biztosan kikérném magamnak, de a zenébe hibátlanul fekszik bele. Egyszerűen nem értem, mitől működik ez a sound, de csinálja, és ebben látom a TC egyik szexepiljét, ami minden egyes lemezen ott van. Ha már itt tartunk, a másik sarkalatos pont – nálam – a kvintes vokálozás, amiről azonnali István, a királyos flessem van a lehető legjobb értelemben véve. Ez a rendszeresen visszatérő hangköz úgy erősíti a pentatonos magyaros érzetet, hogy pillanatra sem csap át népieskedő csűrdöngölőbe, csak finoman és elegánsan van ott, amikor kell, akár egy jó parfüm. Az albumot záró férfias Szélvész úgy zárul, mint egy filmsorozat utolsó része, ordas nagy bicskanyitogató cliffhanger, nem hiszem el, hogy ezt így meg itt abba lehet hagyni.


Második napja megy körbe-körbe a Naiv a fülesben. Nagyon sok van benne, de barátságos, jó vele ismerkedni. Rengeteget tettek hozzá a közreműködők – Horváth Martina, Vasvári Gyula, Kónya Zoltán, Réti Badó, Kobza Vajk, Drótos Gábor, Marilú Theoliogeti, Pál Zoltán, Jelasity Péter, Szabó Sándor, P.W.Hermann. Létrejött valami hibátlan konstelláció, ahol mindenki olyan tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz, hogy senki sem tolta túl a szekeret. Kátai úr pedig olyan erős dalokat rakott össze, hogy a karakterét valószínűleg akár Udo Dirkschneider sem tudná kibillenteni a helyéből, akkor is messziről felismerhető volna ez a zenei világ.

A karakter a kulcsszó az egész Thy Catafalque történetben. Ez az, ami kiemeli a hetente megjelenő többtucat, mégis csak alig pár fajta, bejáratott kaptafára készülő lemez közül. Tamással egyidősen, negyvenes magyarként, a Naiv nekem egy nagy utazás az alföldi vályogház nyári szobájába, ahol kockás pléden Orion űrhajót meg Pirx kapitányt nézzük a Junoszty tévén, amíg a konyhában nagymamánk ebédet főz és áthallatszik a Kossuth rádió, ő meg népdalokat dünnyög fejkendőben. A csoda az benne, hogy a világ másik feléről érkező hallgatónak nincs ennyi útravalója a Naivhoz, mégis megtalálja benne a hasonlót a maga módján.
Köszi, Tamás.

Veres Gábor, WMD

A Kátai Tamás-sal pár hete készült interjúnkat itt találjátok: https://metal.hu/csak-akkor-megy-ha-beke-van-katai-tamas-interju-thy-catafalque/