Subunderground rovatunkban 4 új lemezt mutatunk be

Lássuk be, az átlagtól egy picit zártabb és levegőtlenebb szubkultúra tagjaiként hajlamosak vagyunk saját zenei hozzáértésünket egyfajta gourmand-attitűddel felcímkézni, magunkra disznótápban gyöngyöt vadászó magányos esztétaként gondolni, saját ízlésünket a nagy átlagtól kiműveltebbnek láttatni. Ez együtt jár a tágabb értelemben vett rockzene lázadó és renitens attitűdjével, ami abból a meggyőződésből táplálkozhat, hogy igazunk van valamiben a nyájjal szemben. De valóban annyira képben vagyunk az alig 500 Facebook-követőt felmutató, TÉNYLEGESEN földalatti előadókkal is, mint amennyire hízelgünk ezzel a saját kompetenciánknak? Ha mégsem, az új sorozatunkban utánajárunk azoknak a kiadványoknak és előadóknak, akik a szaksajtótól is hanyagolva látszanak, de a maguk pályáján mégis kisebb-nagyobb sikereket tudnak felmutatni.

Előre jelezzük, nem fogunk kesztyűs kézzel bánni senkivel, aki Don Quijote-ként lobogtatja az undeground zászlaját, mert egy bizonyos szempontból igenis kivételes helyzetben vannak ezek a zenészek. MINDEN lehetőségük adott, hogy az elvárások teljes zárójelbe tételével valódi művészi alkotást tegyenek le az asztalra, nem pedig félkomformista módon morogjanak a mellőzöttek kényelmes szerepében tetszelegve. A pontozást az alkotások esetleges stilisztikai szélsőségeire és különbözőségükre való tekintettel kerüljük.

 


Gravesight – Human Infection (2019.dec.31.)
Bandcamp: https://hiband.bandcamp.com/album/gravesight
Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=PR2K-ee0W6U

Az idén 11 éves virginiai death metal zenekar nem keverendő össze a horrorcore rapper Gravesight nevű…művésszel. A 2017-ben rögzített album pont szilveszterkor jelent meg hosszas kiadói bénázás és tagcserék után. (A szilveszteri premier sem tűnik zseniális marketingötletnek annyi petárda között…) Az oldschool death metal rajongók tapsikolni fognak örömükben, mert a zene gyakorlatilag nem tartalmaz semmiféle hatást a 2000-es évek utánról, kellemes és nosztalgikus hallgatnivaló annak, aki nyitott a tradíciókra, vagy mi..

 

 

 


Vatican – Sole Impulse (2019.nov)
Bandcamp: https://vaticanvr.bandcamp.com/album/sole-impulse
Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=1taAemoTgpg

Keresőmotorok szempontjából kevés ennél szerencsétlenebb zenekarnevet tudnánk megemlíteni. Az amcsi srácok deathcore-kompatibilis zenét játszanak, de nem a legextrémebb verzióból, hallhatóan a kezükben vannak a klasszikus riffek is. Üdítő jelenség ebben a műfajban, hogy valószínűleg próbatermben összerakott dalokról van szó, nem pedig dobgépes zsonglőrködésre építkező szobagitározásról. Valójában semmi különös látnivaló nincs itt, azon kívül, hogy kézzel vannak feljátszva a hangszerek. Beugrik, hogy ha magyar produkció lenne, már zajos ünneplés lenne körülöttük, de így nem sok különlegesség van benne az egyszeri zenehallgatónak.

 


Öxxö Xööx – Ÿ (2019 nov.)
Bandcamp: https://blood-music.bandcamp.com/album/
Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=msuwbzStqbQ

A francia avantgarde doom zenekar két énekese a népszerű Igorrr projektben is részt vesz. Az Öxxö Xööx egy igazán különleges jelenség. Saját univerzumot teremtettek, amiben a maguk által kreált nyelven szólalnak meg a dalszövegek. A Youtube-videóik alatti fordításokat böngészve felsejlik valamiféle átgondolt nyelvtaniság, de nyilván nem vagyok szakember, ugyanannyira lehet blöff, mint óriásmi meló eredménye. NAGY elvárásokkal álltam neki az albumnak az előző ismeretében, de most sikerült elvesztenem a fonalat a témahalmozás zsúfoltsága miatt. Az eklektika csodálatos dolog egy bizonyos pontig, de az öncélúsággal hamar túl lehet tolni. Hogy ez most megtörtént-e, néhány hallgatás után egyelőre nem tudom eldönteni, de melegen ajánlom mindenkinek, aki kedveli a Waltari-féle stíluskavalkádot. Ezt az albumot egyelőre félreteszem, egy utálatos télvégi reggelen még jól jöhet, mondjuk mozgólépcsőzéshez. (TIPP: Érdemes követni a finn Blood Music kiadót, náluk van az Abigai Willimas és a Perturbator is.)

 


An Isolated Mind – Self Titled (2020.jan.)
Bandcamp: https://anisolatedmind.bandcamp.com/album/self-titled-2
Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=6bvQDUl_u9k

A kritika kiválóan fogadta az I’m Losing Myself című bemutatkozó albumot, rengeteg helyen feltűnt az évvégi listákon. Egy év sem telt el, itt a folytatás. Egyszemélyes projektről van szó, ahol Kameron Bogges a saját bipolaritását dolgozzal fel terápiajelleggel. A zene ennek megfelelően hol disszonáns, hol szép poszt-black metal, sok ambient és elektronika. Mindkét kiadvány ingyen letölthető a projekt bancamp-oldaláról. Érdekes, kerek, de kiugró pontok nélkül.

– Vikomt