Sons Of Apollo-Új lemezüket mutatják be itthon márciusban!

 

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikersztorijának is tekinthető a Sons Of Apollo formáció megalakulása progresszív szinten. 2017-es megalakulásukat követően nem sokat tétlenkedtek a stúdiómunkálatokkal sem, hiszen hamar elkészült első nagylemezük, a Psyhchotic Symphony, melyet rendre meg is turnéztattak. Mi is elcsíphettük őket két évvel ezelőtt a Barba Negra Trackben, hatalmas érdeklődés övezte a prog-mesterek koncertjét.

2019-ben, azaz néhány hónappal ezelőtt született meg második nagylemezük, MMXX fantázianévre hallgatva, és sokáig csak reménykedhettünk, ám egy ideje biztossá vált, hogy a csapat ismét visszatér hozzánk. A hangulat, a zenei varázslat, és a hangzás a múltkorihoz hasonlóan most is abszolút garantált, a különbség csak a helyszínben lesz, hiszen ezúttal fedett terepen, a Barba Negra Music Clubban láthatjuk viszont a Jeff Scott Soto vezette csapatot, köszönhetően a Livesound csapatának.

Ha még nem hallottad az új lemezt, akkor máris itt a lehetőség, hogy belefülelj, a jegyvásárláshoz, koncerthez szükséges linkek pedig a videó alatt várnak rád. Mivel a csapat koncertjeit már számos helyszínen “sold out” övezi, a lehetőség nálunk is fennáll, így azt ajánljuk, ne késlekedj a beszerezéssel!

Jegyek a már jól ismert portálokon szerezhetőek be (Tixa, Rock1, Eventim, Ticketportal), bővebb információért pedig ne felejtsetek el az eseményre kattintani, ahol a kezdés időpontjai, és egyéb fontos dolgok is megtalálhatóak lesznek a későbbiekben.