Sleepless

A Hét zenekara rovatunk továbbra is  nyargal előre, ezennel a deathcore zenét játszó székesfehérvári Sleepless került terítékre. A zenekar frontemberével, Lucsányi Milánnal beszélgettünk.

Név: Sleepless

Műfaj: Deathcore

Alakulás éve: 2010

Város: Székesfehérvár

Mesélj egy kicsit magatokról. Hogy alakultatok, mit is csináltok ti?

Sziasztok! Először is köszi a lehetőséget, hogy szerepelhetünk nálatok, megtisztelő.

Hogy kik is vagyunk? Ezt a kérdést, azt hiszem elég rég olvastam utoljára. Mondjuk ennek nem az a fő oka, hogy 10 éves lesz a zenekar, hanem, hogy régóta nem érdeklődött már felőlünk senki!

A Sleeplesst 2010-ben hoztuk össze egy korábbi formáció romjain. Kisebb szünetekkel azóta is aktívan toljuk. Nyilván nálunk is beütött pár kellemetlen tagcsere, ami tovább nehezítette az amúgy is szerencsétlen sorsunk, de a lényeg, hogy létezünk. Ez idő alatt kihoztunk két nagylemezt és két Ep-t. Van pár klipünk, és volt pár erős évünk is, amikor sokat koncerteztünk. A zenénk leginkább úgy definiálható, mint a Jäger és a Tátratea okozta kínos másnaposság eredménye. Ha valaki még nem találkozott velünk, érdemes kipróbálni.

Mik voltak a legnagyobb élményeid, amit a zenekarral átéltél/átéltetek?

Azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy sosem sikerült kiemelkedő zenekarrá válnunk. Volt időszak, amikor rengeteget mentünk, de nem voltunk sosem a közönség nagy kedvencei. Ebből kifolyólag olyan élményekről nem tudok neked beszámolni, hogy „X meg Y mennyiségű ember előtt álltunk és mekkora császárok voltunk…”. Mindig is egy ízig-vérig underground banda voltunk, és azok is maradunk. Ettől függetlenül, persze pl. a közép-európai turnénkat életem legszebb élményei közé sorolhatom és rengeteg jó bulink volt itthon Fehérváron, a Rockmaratonon, illetve Debrecen és Szeged is mindig óriási élmény volt. A kérdésre meg nem igazán tudok direktbe’ válaszolni, mert a legnagyobb élményeinket inkább nem írnám le…. Hátha Anyám is olvasni fogja. Viccet félretéve, ez az egész egy fantasztikus élmény. Amikor becsapjuk magunk mögött a Vito ajtaját (kétszer, háromszor, mert évek óta le van szakadva.), azonnal egy más világba kerülünk. Valami olyasmibe, amire mindig is vágytunk.

Új basszusgitárosotok van, így újra 2 gitárral dolgoztok. Ki az új tag? Miért pont most döntöttetek emellett?

Páncél Krisztiánt leginkább az Eradication zenekarból lehet ismerni, akikkel régen rengeteget nyomtuk együtt, hiszen nagyon jó barátaink voltak. Az Eradication oszlott, Krissz pedig kiköltözött pár évre Leedsbe, aztán amikor a tavasszal itthon járt, megkért, hogy szóljak, ha van valami zenekari lehetőség, mert ha visszajön, folytatni akarja, Én meg reflexből rávágtam, hogy „Hát gyere hozzánk, baz….g!”. Ő meg azt mondta, hogy „Oké!”. Hogy ezt ki, mikor kezdte el komolyan venni, az máig kérdéses, de a lényeg, hogy mikor hazaért, már együtt kezdtünk el a próbákra lejárni. Amikor váltottunk négyes felállásra, nem volt más lehetőségünk. Kicsit kivoltunk és éreztük, ha egy új taggal kell ismét „küzdenünk”, akkor elfogy az energia és könnyen földbe állhat az egész. Arról nem is beszélve, hogy magánéleti szempontból sem volt mindenki a toppon. Imádtuk négyen nyomni, de éreztük, hogy két gitárral nagyobbat ütne az egész. Viszont senki sem zaklatott minket, hogy mindenáron csatlakozni szeretne, illetve mi is féltünk egy ismeretlen arcra építeni. Szóval Krisztián egy ilyen „egyedi” lehetőség volt, amivel végülis élnünk kellett. Nem egyszerű vele sem, de őt legalább ezer éve ismerjük, és fel voltunk készülve a hülyeségeire. Végtére is 0 km-es korom óta ismerem, mert rokoni szálak fűznek hozzá. Ha eleget vezet, nem lesz para.

Január 11-én a Stagedivingon tartjátok a zenekar 10. születésnapi buliját. Itt már az új felállással láthatunk titeket? Készültök valami nagy durranással?

Szerintem elég nagyot fog durranni az egész, hogy újra öten állunk a színpadon. Illetve hozunk két új számot, ami elég izgi lesz. Amúgy sosem voltunk képesek nagy durranásra… Felmegyünk, őszintén lenyomjuk, aztán aki érzi, annak úgyis ütni fog. Jó, mondjuk most lehet, hogy egy literes Jägert viszünk a színpadra és akkor lesz valami extra is!

20 éves voltál, mikor elkezdtétek, 10 év alatt sokat tud változni az ember. Még mindig ugyanolyan erővel, szeretettel nyomod, mint akkor vagy változott valamit a hozzáállásod?

Hűha. Igen és nem is egyszerre! A zene iránti szeretetem, vagy amit a zenekar iránt érzek, csöppet sem változott. A Sleepless zenekar mindig is a legszeretettebb gyerekünk lesz, ami olyan dolgokat adott az életben, hogy sosem lehetünk elég hálásak érte. Bele sem merek gondolni, hogy mások hogyan dolgozzák fel azt a sok szart, amit az élettől kapnak… Nekünk mindig itt volt ez a banda, mindig itt voltunk egymásnak, ha lemegyünk a terembe, felmegyünk a színpadra, vagy tényleg csak magunkra húzzuk a verda ajtaját, akkor egy egész más dimenzióba kerülünk. Elképesztően jól működő terápia, ami nélkül a franc sem tudja, hol lennénk most… És persze, amikor élőben játszunk, mindig a lehető legkeményebben tesszük oda a produkciót. De ez lényegében teljesen belülről jön, szóval nem is menne másként. Az viszont tény, hogy 20 évesen még nagyon komoly álmokat szőttünk, és bíztunk benne, hogy valaha mi is menő zenekar lehetünk. Ez az évek során természetesen folyamat változott és realizálódott, hogy mire is kell számítanunk. Akkoriban sokszor egy elviselhetetlen féreg voltam, aki ész nélkül nyüstölte a többieket és küzdöttem, csináltam, toltam ezerrel éjjel-nappal megállás nélkül, hogy mindig egy picit tovább lépjünk. Most már sokkal nyugodtabb vagyok, és rengeteg mindent elengedtem. Ha ezen nem változtatok, mostanra garantáltan nincs zenekar, mert valamelyikük tutira elvágta volna a torkom. Szóval ilyen értelemben változott a hozzáállásom, de ennek így kellett lennie, mert a körülmények ezt kívánták meg.

Készülőben van az új lemez! Hogy haladtok a munkával, mire számíthatunk?

Sajnos még sehogy. Rajtunk kívül álló okok miatt csúsznak a felvételek, de nem akadunk fent ezen sem. Vannak dalok, lassan összeáll egy teljes lemez anyaga, amit egyébként esélyes, hogy több részletben fogunk kihozni. Van egy jól bevált módszerünk, ami számunkra nagyon kényelmes és izgalmas volt minden korábbi alkalomnál, és ezen nem akarunk változtatni. Egy percet sem akarunk görcsölni az egészen, lesz, ahogy lesz…

Összességében sok mást nem kell tőlünk várni. Szerintem mondjuk ez lesz a legundorítóbb anyagunk, de ezt majd Ti eldöntitek. Mindenesetre én nagyon várom, hogy előrukkoljunk vele!

Milyen zenekarok inspirálnak téged/titeket? Más műfajokból is merítetek inspirációt esetleg?

Janika (Kelemen János-basszusgitár, vokál – a szerk.) a zenekar agya, de az új anyagnál Hozé (Juhász József-gitár – a szerk.) is elég sokat segített a dalszerzésben. Szerintem Janit minden inspirálja, amit hallgat. Gyakorlatilag az aktuális legjobb témákat nyúlja be! Csak metalt hallgat, meg ilyen zaj-zenéket, amiktől a falra mászok, de ilyen szempontból nagy kilengések nincsenek nála. Szerintem alapvetően minden zene inspirál minket, amit szívesen hallgatunk. Más kérdés, hogy amikor leülnek a srácok egy dalt megírni, akkor az aktuális hangulat fogja megteremteni az adott dal atmoszféráját. Szerencsére nem öröm s mámor közepette írnak témákat, szóval a végeredménnyel általában nagyon elégedett vagyok.

Milyen a viszonyotok a többi zenekarral? Segítitek egymást valahogy?

Mindig is fontos volt számunkra, hogy jóban legyünk a többi zenekarral. Nem azért, hogy kölcsönösen fényesre nyalhassuk egymás seggét, hanem azért, mert maximális tisztelettel állunk minden működő zenekarhoz, és elképesztően örülünk neki, ha mások is úgy gondolkodnak, mint mi. Persze hazugság lenne azt mondani, hogy mindenkivel pacsipajtások vagyunk, de azt gondolom, hogy akikkel közös múltunk van, a legtöbben jó szívvel gondolnak ránk, és mi is ugyanígy teszünk. Ennek velejárója, hogy próbáltunk segíteni mindig, ahol csak tudtunk, de aki kicsit is belelát ebbe az egész szituációba, az tisztában van vele, hogy az a legkevesebb, ha segíteni akarsz… Az még sajnos nagyon kevés bármihez is.

Amúgy rengeteg bulit szerveztünk az egész országban, ahova mindig igyekeztünk a lehető legtöbb “havert” elhívni, de ez is evidens, hiszen kikkel bulizna legszívesebben az ember, ha nem azokkal a zenekarokkal, akiket imád…

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója? Mi adja a legtöbb motivációt?

Hmm.. Ehhez inkább ide dobok egy aktuális storyt.

Karácsony szentestéjén, miután túl voltunk a családi rendezvényen, Janikával felmentünk Hozéhoz és beültünk a Youtube elé, hogy meglevegőztessünk egy üveg italt.  Szokás szerint mutogattuk egymásnak a zenéket, a hülye videókat és toltuk a feleseket… Eldörrent másfél üveg Jäger, ami után éjfél körül kidőltem, a többiek pedig átmentek a másik szobába és egy üveg Uncsi és pár sör mellett hajnali 4-ig összerántottak egy dalt. Másnap reggel kicsit félve mutatták meg, de teli szájjal vigyorogtunk, hogy na oké, ezen már csak kicsit kell variálni és kurva jó dal lesz.

Azt hiszem, ezek a pillanatok a legmeghatározóbbak, amikor visszahallgatunk, eljátszunk egy dalt, egy témát és egymásra vigyorgunk.  Olyankor elég nagyot dobban a szívünk. Onnantól kezdve pedig már csak arra várunk, hogy élőben is előadhassuk… Azt hiszem, ennyire végtelenül egyszerű az egész.

Van a zenekarnak valami célja, amit mindenképp el szeretnétek érni, vagy csak jól érzitek magatokat?

A célunk most, hogy nyomjuk le a tavaszi turnét, rántsuk fel a következő lemezt, és szabadítsuk rá a nagyvilágra. Klipet is akarunk csinálni, de most az is egészen más koncepció lesz. Nagyjából ennyi, nem akarunk feljebb törni. Ameddig csak lehet, csináljuk ezt a bandát, a többi nem számít. Aztán, hogy minek mikor jön el az ideje, az teljesen részletkérdés. Senkinek sem kell megfelelnünk, vagy határidőre “dolgoznunk”.

Egyszerre 2 aktív zenekarban is benne vagy. Nehéz összeegyeztetni, hogy mindkettőre legyen időd, és bele tudd magad tenni annyira, amennyire kell?

Mivel a Sleepless sokkal alacsonyabb fordulatszámon pörög, nem jelent gondot összeegyeztetni a két zenekart. Az Omega Diatribenál viszont tényleg komoly a tempó… Szóval a két zenekar könnyen megfér egymás mellett, ráadásul mindezt úgy tudjuk megoldani, hogy egyik félnek sem kell neheztelnie a másikra vagy “kárt szenvednie”. Más kérdés, ahogy Te is említetted, rég voltam már húsz éves. Egy pörgős hét után, ha jön egy duplabuli, és vasárnap reggel még így megyek ki próbálni, akkor bizony nem vagyok a toppon. De szerencsére csak egy kiba…tt énekes vagyok, aki nem sokat számít, hogy ott van-e vagy nincs. Meg aztán ez a rokkkenroll, nem igaz? Ettől függetlenül próbálom a maxot hozni mindkét brigádban, a lehetőségeimhez és a korlátaimhoz képest. Nagyon patentül áll mindkét társaság a helyzethez, szóval ebből nem hiszem, hogy valaha is gond lenne.

Pár szóban még annyit, hogy nagyon szépen köszönjük mindenkinek az elmúlt tíz évet! A régi zenésztársainknak, az összes zenekarnak, akikkel színpadra álltunk, az összes szervezőnek, aki segített minket, illetve mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta a bandát. A családjainknak, a barátainknak és mindenkinek, aki valaha eljött akár egyetlen koncertünkre is! Ilyenkor azt szokás mondani, hogy „nélkületek ez nem jöhetett volna létre”, ami talán igaz is lehet, de az tuti, hogy nem ilyen lett volna az elmúlt tíz év, ha nem vagytok velünk. Részünkről pedig fantasztikus tizest zártunk, szóval örökké hálásak leszünk érte!

Ha van kedvetek, gyertek le 11-én a Stagediving fesztiválra a Dürerbe, és ünnepeljünk együtt, vagy a tavasz során találkozzunk a vidéki koncertek bármelyikén!

Köszönet a lehetőségért, találkozunk a koncerteken, a pultnál, valamelyik éjszakában! 😉

Készítette: Vanda

Fotó: Lányi Kristóf