Shiraz Lane-Február végén az Analog Music Hallba látogatnak!

 

 

Finnországnak metal vonalon semmi oka szégyenkezni, hiszen évről-évre bukkannak fel a finn színtéren ígéretes csapatok minden metalon belüli műfajból, és ez alól nem képez kivételt a hard rock/glam vonal sem, amelynek legújabb zászlóvivője a Shiraz Lane. A fiatal srácokból álló ötösfogat remekül teríti nekünk a régisulis hard rockot, némi glam-es szájízzel megtoldva, ezt a tehetségüket pedig február 26-án idehaza is megcsillogtatják, méghozzá az Analog Music Hall-ban.

Bár a fiúk még ránézésre is a huszas éveikben járnak, nem lehet mondani rájuk, hogy nem tettek le sokat arra a bizonyos asztalra, hiszen 2016-ban már megszületett első nagylemezük, két évvel később pedig újabb korongot mutattak be Carnival Days címmel.  Utóbbiról néhány nótát rendszeresen játszanak a finn rádiók, és a slágerlistákon előkelő helyen mutatkoznak. Nem is csoda, hogy jelentős számú fesztivál meghívott vendégei, játszottak már többek között a Wacken Open Air-en is.

A finn srácok természetesen nem egyedül érkeznek, a turnébuszban helyet kapott a szintén finnországi Block Buster, akik ugyan még csak egy teljes hosszúságú anyagot tudhatnak magukénak, de koncertjeiknek se szeri se száma, ráadásul még Bon Jovi előzenekaraként is elcsíphette már őket a publikum. Meglehet, hogy rajongótáboruk idehaza talán még szerényebb, de mi nagyon, ők pedig pláne bíznak benne, hogy ez nemsokára jelentősen változni fog!

Az est harmadik fellépője mondanunk sem kell, hogy szintén Finnországból érkezik hozzánk, ők pedig nem más, mint a Temple Balls, akik ugyan szintén friss alakulat, de ez egy cseppet sem látszik rajtuk, annyira magas üzemmódban működnek! Játszottak többek között olyan legendák előtt, mint a Queen, vagy a Deep Purple, valamint komolyan vették az elmúlt időben a stúdiómunkálatokat is. Itthon is láthatta már őket a közönség, legutóbb a Sonata Arctica vendégeként tették tiszteletüket a Barba Negra Music Club színpadán, ahol páratlan hangulatú koncertet varázsoltak. Ha tetszett, amit ott láttál, akkor most itt az alkalom, hogy újra átéld a találkozást!

 

Jegyek ezen a linken kaphatók, jelenleg még nagyon kedvező, early bird áron, 4900 Ft-ért. A fontosabb információkról természetesen mi is hírt fogunk adni a későbbiekben, de érdemes figyelned az esemény hivatalos Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le semmiről! Hajakat kiengedni, és a jó kedvet magatokhoz venni, hiszen nemsokára találkozunk! Köszönjük Concerto Music!