fbpx

SDI – 80s Metal Band (2020, MDD Records)

Előadó: SDI
Album: 80s Metal Band
Származás: Németország
Megjelenés éve: 2020
Stílus: thrash/speed metal
Honlap: http://sdi-metal.com/index.php/en/
Értékelés: 6/10

 

Fogalmazzunk úgy, hogy még gyakorlatilag kanyarban sem voltam, amikor a germán speed metalosok nem hogy dobták, hanem egyenesen piacra vágták a mára már csak műfajon belül “klasszikus” jelzővel illethető Sign of the Wicked lemezüket. Gondolom, a nép hangján szólok, ha azt mondom, ezt a teljesítményt azóta sem tudták felülszárnyalni, bár tekintve a kissé redukált életművet kiadványok tekintetében, nem is nagyon igyekeztek, de az egy évvel későbbi 1988-as Mistread még alaposan felborzolta a kedélyeket. Ezután pedig már nagyjából tudjuk a sztorit, azaz annak hiányát, hiszen megszólalt a visszavonulást jelző síp az SDI soraiban is, és a csapat hosszabb pauzára vonult, még azt is kérdőjelek lengték körül, viszontlátjuk-e még valaha őket.

Ezen tények tekintetében természetesen madarat tudtam volna fogni örömömben, amikor is Reinhard csapata újra gázt adott a történetnek, és ez a gázfröccs a mai napig nem hagyott alább, hiszen újra hasít a szekér (avagy a turnébusz) a koncertekre, az őket körülvevő ázsió pedig több évtized elteltével sem laposodott túlságosan. No de számoljunk csak egy kicsit! Már megint az a fránya matek, ugyebár…akárhogy is nézzük, és fellépések ide, vagy oda, az utolsó nagylemez kerek 31 éve porosodik a rajongók polcán, ha a 2017-es demo nekifutást nem számolom. Nem kevés idő, még az elcsendesedés időszakával együtt sem. Szerencsére idén ismét mozgolódás történt háztájon, majd a feszült várakozás az új korong hírére, titkon pedig hatalmas remények, hogy most születik éppen a mindent elsöprő, második aranykor tanúsítványa. Igen, a forgatókönyv ez volt, aztán megszületett a végeredmény.

Korong kézbevétele, lejátszóba betol, hangerő felnyom, majd szem fennakad, és némi értetlenkedés jelenik meg az arcomon, miközben megszólal a címadó 80s Metal Band. Hol van már a régi speed darálás?-kérdezem, miközben egyre csak hallgatom Reinhard szövegét, és hamar világossá válik, hogy sehogy sem tudom kellően befogadni a hallottakat, akkora a katyvasz már az első két-három percben. Nyilvánvaló, hogy a csapat nemhogy kilépett a régi mederből, és céltalanul hömpölyög úttalan, hanem még a kigondolt, alapvető koncepciójuk is valamelyest átgondolatlan, nehezen lehet kapaszkodót találni benne, vagy szilárdan elkapni egy riffnek a húzását. Hol van már ebből az “SDI! MEGAMOSH! SDI! MEGAMOSH!” érzés, és annak a libabőrözős tökössége…

A matiné előrehaladtával egyre jobban éreztem azt, hogy a banda abszolút megtagadta önmagát, és a múltat, majd hogy ez az érzés teljesen ne kerítsen hatalmába a Porno című, némi humorral átszőtt szám végéig, gyorsan segítségemre siet a korong talán egyik legerősebb tétele, az Action, ami valami már javít a kusza statisztikán. Itt éreztem, hogy a régi idők még lépten-nyomon felütik a fejüket, de azért fenemód két lábon kell állni még itt is, hogy ne sodorjon el az SDI újdonsült vihara ebben a metal-csodaországban. Innentől lehet erősebb elemeket találni odafigyeléssel, példának állítom ide a Trash-t, ahol hangszerelés tekintetében hatalmas hiba nincs, de az ének itt is ad egy erős gyomrost a történetnek. Őszintén szólva fogalmam nincs, Reinhard honnan merítette az ötletet ehhez a részéről új tónusnak, ami néhol inkább csak monoton szövegelés, mindenesetre erőtlenül, helyenként pedig amatőr jelleggel hat, ami szomorú ha -megint- a régi időket veszem alapul. Megjegyzem, ha az egész album ilyen, és ehhez hasonló alapokra lett volna felépítve, akkor az alkotás ugyan még messze állna a tökéletes jelzőtől, de sokkal könnyebben lenyelhető, és emészthetőbb lenne. Sajnos, ez most nem így alakult.

Innentől kezdve már a hallgatás alatt, és most is értelmetlennek tartottam/tartom, hogy minden egyes nótán egyesével, kivesézve menjünk végig, mert szerény véleményem, hogy ezt bizony hallani kell, hiszen könnyen lehet, hogy néhány bekezdés múlva az önismétlés régi hibájába esnék. Nagyon sajnálom, hogy ezen a stúdiós visszatérésen még csillog a harmat, annyira erőtlen, és bizony kihallani, hogy bőven kapott a nyersanyag polírozást az utómunka során, hiszen nem fedezhető fel a régi sulis, gonosz nyers hangzásvilág sem, de hogy teljes legyen az igazság, a modern technika fejlődésével ez a tulajdonság már más bandák esetében is egyre kevésbé érhető tetten.

A legkevésbé sem hiszem, hogy az SDI elfáradt volna, hiszen a koncertek nem erről tanúskodnak, a gépezet ötven fölött is bőven meg van olajozva, ehhez pedig hatalmas energialöket párosul. Sokkal inkább munkálkodik bennem az az érzés, hogy ezt a nekifutást már nem vették vérre menőnek, és nincs is itt másról szó, mint a metalban tisztességesen kissé megöregedett arcok jó hangulatú örömzenéléséről, akiket kissé sarkosítva már pont nem mozgat annyira a tény, mennyire fog a dolog nagyot ütni a tábornál. Letették már a kötelezőt az asztalra, ezután pedig hátradőlve szisszentenek egy sört.

Ha több nekifutás már nem is lesz, ez a cucc is elfér a polcon a többi mellett, és korántsem mondom, hogy főbűnt követtek volna el, hiszen párszor még egész biztosan neki fogok futni a történetnek, de mellékesen azt is tudom, hogy ezután is elsőként a régi anyagok felé fogok nyúlni az S betűnél a gyűjteményben. Kíváncsi vagyok, ebből mi fog bekerülni a koncertprogramba, a nyári Európa körút pedig alaposan körbelő minket, így tervben van a személyes találkozás is. Annyi biztos, hogy mindettől függetlenül kíváncsian tekintek az SDI jövőjére, a mostani fordulóról alkotott véleményemet pedig úgy gondolom, a pontszámom is tükrözi. Legközelebb, uraim!

Írta: TM