Omega Diatribe – Metanoia (2020)

ELŐADÓ: Omega Diatribe
ALBUM: Metanoia
SZÁRMAZÁS: Magyarország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: extreme metal, djent
HONLAP: https://www.omegadiatribe.com/
ÉRTÉKELÉS: 9.5/10

Gondolkoztam, hogy mennyire érdemes bemutatni az Omega Diatribe zenekart, hiszen a srácok a hazai (de már egyre inkább a nemzetközi) metal színtéren is egyre több figyelmet kapnak. Nademégisröviden, a zenekar 2008-ban alakult Hájer Gergő (gitár) és Szathmáry Ákos (basszusgitár) elgondolásából, akik azóta is a zenekar oszlopos tagjai. A debüt IAPETUS album után 2018-ban jelent meg a Trinity, ami talán a legnagyobb áttörést jelentett a zenekarnak és ennek fényében vártuk nagy reményekkel a most megjelenő Metanoia-t.

Ami a stílust illeti, nekem srácokkal kapcsolatban valamiért kapásból olyan bandák jutnak eszembe, mint a megboldogult belga In-Quest zenekar és például a The Comatose Quandaries albumuk. Vagy joggal hozhatjuk példának a djent és poliritmikus témák ősatyáit, a Meshuggah-t vagy a részben az ő munkásságukból evolválódott MNEMIC-et. De a jelenleg nagyot menő zenekarok közül is felemlegethetjük a Veil Of Maya-t, ERRA-t vagy Hacktivist-et, bár ezek közel sem olyan súlyos zenekarok mint cikkünk hősei, meg merem kockáztatni, hogy én messze előrébb helyezem az Omega Diatribe-ot.

És akkor a lemez. Na jó, nem bírom magamban tartani, a srácok nem okoztak csalódást, hozták a tőlük megszokott színvonalat, a Metanoia kurva jó lett! Az egész anyag egy böszme nagy, egy titán méreteit verdeső szörnyeteg, ami egy másik dimenzióból tornyosul felénk és ragad magával az album első percétől fogva. A lemezt végig kíséri egy olyan atmoszférikus súly, ami szerintem a hazai zenei színtéren ritka, de még a nemzetközi zenekaroktól sem minden esetben megszokott. Ez az egyedi kivitelezése a műfajnak egy olyan (számomra nagyon is) pozitív dologgal társul, miszerint a daloknak bizony vannak nagyon jó, kapós, mondhatjuk fülbemászó refrénjei!.

Az atmoszférára visszatérve, a srácok nagyon jól használják a korábbi és a Metanoia-dalok során is a különböző instrumentumokat arra, hogy ne csak egy eszméletlen darálást éljünk át, hanem egy valóságos meditatív állapotba emelnek fel. Ez a zene tipikusan az, amihez le kell ülni vagy legalábbis némi odafigyeléssel lehet igazán élvezni, és ez nem csak a muzsika komplexitása miatt van, hanem mert pontosan így lehet leginkább arra az úgymond transzcendentális síkra eljutni, ahova szerintem a srácok is el akarnak minket juttatni. Spoiler: és ez sikerül is nekik.

Szóval ebben az esetben nem is akarok külön írni a számokról, ez a lemez úgy van egyben, ahogy van. És bár vannak önálló dalok, mint például a nyitó You Can’t Save Me, a Grinder Of Self, Global Fire vagy a Mirror Neuron, amiket bármikor elő lehet szedni egy naprendszer rombolása közben, de ez a korong egyben hallgatva nyújt igazán katartikus élményt.

Az egyedüli dolog, ami miatt a zenekarral nem tudok 100%-osan megbékélni, az pedig a vokál. A félreértést elkerülendő, Lucsányi Milán énekes tehetsége megkérdőjelezhetetlen és joggal rúgna torkon, ha azt állítanám, hogy nem jó énekes, mert hát nagyon is jó! Nekem mégis valamiért az ő néhol inkább hardcore/metalcore énekstílusa egyszerűen furcsán hat az Omega Diatribe dalai alatt. De kinek a pap, kinek a papné.

Egyértelműen észrevehető, hogy a banda folyamatosan fejlődik, egyre izgalmasabb és érettebb anyagot hoznak napvilágra és én őszintén hiszem és érzem, hogy még messze nem érték el a potenciáljuk csúcsát. Tehát hölgyeim és uraim, az Omega Diatribe jelenleg hazánk egyik legnagyobb reménysége, már ami a metal underground-nak mondható világát illeti. És nem csodálkoznék, ha rövid időn belül egy Meshuggah turné supporter zenekaraként látnánk őket a plakátokon. Szóval innen üzenem a srácoknak, hogy abba ne hagyják és folytassák a menetelést, különben percenként esik depresszióba egy bébifóka. Meg én is.

Írta: Bányu

NE FELEDJÉTEK: 2020. szeptember 12-én a zenekar fellép az idei Tattoo The Sun Festival rendezvényen a Dürer Kertben!
Esemény és jegyek: X. Tattoo The Sun Festival