metal a zene sötét oldala… igen, talán ez a leírás illik a legjobban rá

Budapesti fellépése előtt lehetőségünk adódott, hogy beszélgessünk Rafael Trujillo-val, az Obscura fantasztikus szólógitárosával. 

Kezdjük talán egy bemelegítő kérdéssel egy olyan dologról, ami minden bizonnyal megtalálható a holnapodon, de azért úgy gondolom, hogy érdekli az olvasókat: milyen zenei képzettséged van?

Mindenféle hangszeren játszottam már meglehetősen kicsinek… például amikor ötéves voltam, akkor furulyán, aztán kicsivel később elkezdtem zongorázni, majd dobolni, végül pedig a klasszikus gitárral ismerkedtem meg. Aztán egyszer csak váltottam az elektromos gitárra, és amikor tizenhét éves voltam, akkor beiratkoztam a Munich Guitar Institute-ra – ez igazából egy magánegyetem Münchenben; itt diplomáztam le, és erről a környékről nagyon sok magántanárom is volt. Aztán később Amszterdamban elvégeztem egy szemesztert az ottani konzervatóriumban jazzgitár tanszakon, majd ezután egy szemesztert Bostonban a Berklee Zeneakadémián. Ezentúl volt még egy csomó magántanárom is, sőt, Skype-on keresztül is tanultam olyan fantasztikus zenészektől mint például Martin Miller.

És miért éppen a gitár fogott meg, és miért nem mondjuk a zongora vagy bármilyen egyéb más hangszer?

Nem tudom… igazából a zongoratanárnőm, amikor 15 éves voltam, nagyon erősen nyomatta, hogy zongorázni tanuljak, de számomra ez inkább teher volt mintsem kedvtelés. Az elektromos gitár volt az, ami mindig kikapcsolódást nyújtott számomra – még annak idején a papám mutatott nekem egy pár AC/DC és Iron Maiden dalt, amiket később elkezdtem kigyakorolni és a felvételekkel együtt játszani. Aztán igazából úgy alakult, hogy elhatároztam, hogy főállású zenész szeretnék lenni – és akkor hoztam meg azt a döntést, hogy oké, akkor most elfelejtünk minden egyéb hangszert, és csak és kizárólag a gitár marad, mert azt szeretem a legjobban – hát igen, ez egy nagyon jó időszak volt.

Jazz-t játszol, és emellett egy metal zenekarban zenélsz – azt gondolom, hogy ezek a műfajok gyökeresen eltérőek egymástól. Mit gondolsz erről?

A metal olyasmi, ami mindig is megvolt a játékomban – annak idején nagyon sokat hallgattam Dream Theater-t meg ehhez hasonló progresszív metal zenét. Ez egyfajta hobbi volt, az oktatás meg oktatás: én annak idején zenét akartam tanulni, és – gondolom, ma egészen más a helyzet –, akkor meglehetősen kevés opcióból lehetett válogatni: lehetett klasszikus zenét vagy jazz-t tanulni. Tanultam persze egy kis klasszikus zenét a főiskolán is, de igazából a jazz volt az, ami mindig is érdekelt, mert az általam példaképnek tartott zenészek kivétel nélkül jazz háttérrel rendelkeznek, így úgy voltam vele, hogy hű, ez biztos baromi izgalmas. Ami még igazából fontos az az, hogy így tanultam meg a zeneelméletet meg az ehhez hasonló cuccokat.

Hat valamilyen szinten a jazz az általad írt és játszott metal zenére és a szólókra, vagy pedig ez két teljesen külön világ?

Úgy bizony, ezek különbözőek, az egész hangzás gyökeresen más. Ezek zeneileg is teljesen különböző dolgok, emiatt megpróbálom ezeket egymástól teljesen elválasztani. De istenigazából a zenét meghatározó elmélet a klasszikus zenéből és a jazz-ből táplálkozik, tehát minden tudásom erre alapul. Amikor gitárszólókat írok vagy zenélek, az akkordok, a zenei szerkezetek ugyanazok, amiket a jazz vagy a klasszikus zene használ – és a zeneszerzés alapjai is innen jönnek.

Mind a jamm-elés, mind az improvizálás kulcseleme a blues-nak és a jazz-nek is, de mennyire lehet a metal zenében improvizálni?

Ez egy teljesen más dolog… a metal dalok szinte kivétel nélkül az első hangtól az utolsóig le vannak kottázva, így tulajdonképpen klasszikus zeneműként tekintek rájuk, olyan dalként, amit az első hangtól az utolsóig megírt valaki. Pontosan ezért van az, hogy a lekottázott szólókat játszom az Obscura-val is. Ha viszont az Obscura egy rock vagy jazz zenekar lenne, akkor ezek teljesen máshogy lennének, mivel ott van tér és lehetőség improvizálni. Mindenki pontosan azt játssza, ami a felvételeken van, így hát én is hangra pontosan azokat a szólókat játszom – másrészt egy csomó esetben csak nyolc vagy tizenhat ütemnyi lenne az az idő, amit ki kellene töltenem. Szóval ez kicsit olyan, mint a popzene vagy a klasszikus zene, ahol minden pontosan le van írva.

Tehát ha jól értem, akkor az Obscura összes dala és szólója kőbe van vésve, és nem változik az idők során?

Igen, szinte kivétel nélkül. Ha jól emlékszem, akkor egyetlen egy olyan dalt játszunk ma este, ahol egy picit tágabb a mozgástér, ez a zenekar egyik korai dala. Én itt általában egy picit máshogy szoktam játszani, mint ahogy az a felvételen van; vannak olyan fogások és átkötések, amik mások az élő előadásban mint a felvételen, mert itt egy picit nagyobb a mozgásterem – de igazából ez az egyetlen.

Ismert, hogy Kiesel gitárokon játszol. Honnan jött a céggel való kapcsolat?

Hát, amikor először mentem Amsterdam-ba, akkor valaki bemutatta nekem Jeff-et, Jeff Kiesel-t, a cég tulajdonosát – nagyjából ez a kapcsolat. Akkortájt pont új hangszer után keresgéltem, és ők ezt nagyon hatékony megoldották. Kipróbáltam egy csomó különböző hangszerüket, és aztán ők építettek egyet nekem, ami fantasztikus volt – így én azóta Kiesel gitárokon játszom.

Milyen számodra egy ideális és kényelmes gitár?

Hát ehhez a zenéhez tulajdonképpen egy Floyd Rose tremolóra van szükségem, és 24 bundra… ez majdnem minden, ami kell. Ezentúl szükségem van két hangszedőre, ez viszonylag magától értetődik – ez minden Kiesel gitáron van. A Kiesel gitárok egyébként tökéletesen beállítva jönnek, nem kell rajtuk semmit sem állítgatni. Nagyon jó technikusaik vannak, ők építik ezeket a hangszereket, és fantasztikus az eredmény. Kedvelem az öt állású hangszedőváltójukat is, nagyon gyorsan be lehet állítani különböző állásokba, és ez nagyon hasznos, különösen a tiszta hangoknál. Tulajdonképpen ezek a fontos dolgok. Legelőször egyébként náluk próbáltam ki a fejnélküli gitárokat – mivel ilyenem még sosem volt előtte –, és nagyon megtetszett.

Tehát ez a hangszer, amit itt tartasz a kezedben, ez most a fő műszer?

Igen, alapvetően ezt a hangszert használom – ez egy hét húros fejnélküli Kiesel, ‘birds eye’ jávor fogólappal….

… és átmenő nyakas, ha jól gondolom…

Nem az, csavarozott a nyaka. Érdekesség, hogy ez egy hét darabból épített nyak, ami meglehetősen stabil… Floyd Rose tremoló… Igen, ehhez a zenéhez ez egy tökéletes és ideális hangszer.

Használsz esetleg hat- vagy nyolchúros gitárokat, vagy pedig kizárólag héthúroson játszol?

A ma esti dalokhoz csak és kizárólag héthúros gitárt használok, de például amikor az albumon a szólókat vettük föl, akkor már más hangszert használtam. Alapjáraton, amikor másfajta zenét játszom más zenekarokkal, akkor hathúros gitárt használok, de itt az Obscura-val kizárólag héthúros gitáron játszom, mivel a zene is héthúros hangszerre íródott. Ráadásul egy hanggal lejjebb is vagyunk hangolva, tehát az E húr D-re van hangolva, és ez alapvetően eltér az összes többitől.

Használsz multiscale gitárokat?

Nem igazán. Kipróbáltam egy párat, és boldog lennék, ha lenne egy ilyen hangszerem, de egyelőre magabiztosabban játszom a hagyományos felépítésű nyakon, és még ódzkodom attól, hogy váltsak – de nagyon szívesen eljátszanék vele, ha lenne rá egy picivel több időm.

Hogyan írsz dalokat és szólókat? Leülsz, és szépen aprólékosan elkezdesz ezeken dolgozni, vagy pedig egy gyors improvizáció és elkészült a kívánt részlet?

Hát ez attól függ… például a szólóknál, amikor megvan a felvétel… igazából a szóló mindig az utolsó dolog. Amikor már megvan a sáv, amire a szólót kell játszani, akkor azt behívom a Cubase projektbe, és elkezdem lejátszani újra és újra, és próbálok rá improvizálni, és próbálok ilyen-olyan ötleteket kitalálni. Aztán, ha megvan, akkor gyorsan leírom és megtanulom – tehát tulajdonképpen a különböző improvizációkból így születnek meg a szólok. A riffeknél teljesen más a helyzet, azokat tulajdonképpen egy számítógép mellett is meg tudom írni – csak leülök és elkezdek szórakozni a Guitar Pro-val vagy valamilyen más szoftverrel, vagy csak leülök a hangszerrel a kezemben, és próbálgatok mindenféle részeket. De például bemelegítésnél vagy gyakorlásnál is előfordult, hogy lett valami ötlet, amiből később dal született.

Jelenleg főállású zenész vagy?

Igen, és egy csomó helyen játszom emiatt, egy csomó más zenekarral játszom otthon, ezentúl órákat adok például Skype-on, meg ehhez hasonló dolgok… de ebből az egészből azért meg lehet így élni.

Szóval főállású zenészként játszol egy csomó zenekarban, ezentúl ott vagy a stúdiómunkáknál, turnézol, meg csinálsz még egy csomó egyéb dolgot, amik mind meglehetősen időigényesek. Mennyire sínylik meg ezt az emberi kapcsolatok, a családdal vagy a pároddal való kapcsolat?

Hát igen, ezek baromi időigényes dolgok, de igazából az egész életem a zenéről szól. Próbálok annyira sokat játszani, amennyire csak lehet, de ezentúl is van egy csomó tennivaló meg mindenféle szerveznivaló. Mivel jelenleg egyéni vállalkozó vagyok, így adót kell hogy fizessenek, adóbevallást kell hogy készítsek, meg mindenféle dokumentációkat kell hogy gyártsak, amik csak viszi az időt – de igazából nem tudom megúszni ezeket. Annyit tudok ezzel tenni, hogy próbálok minél jobban tervezni, és utána próbálom azt a tervet minél pontosabban kivitelezni. A családomat egyébként meglehetősen sokat látom, mert a cuccaim jelentős része még mindig a szüleimnél van, úgyhogy mielőtt turnéra indulok, eltöltök velük egy jópár napot, mert igazából a felszerelésem döntő többsége náluk van.

Mi az, ami inspirál, mik hatnak rád a zene irányából és máshonnan?

Hát… a zenén kívüli inspiráció… például sportolok, és nagyon sok különböző emberből meríthetek ihletet – de számos esetben volt már, hogy egy sorozat vagy valami mozifilm inspirált. A sportot említettem… aztán követek egy csomó fazont az Instagram-on és a YouTube-on. Zeneileg… zeneileg is egy csomó dolog lehet inspiráló; mindent meghallgatok, ami mostanság jelenik meg – teljesen mindegy, hogy milyen zene, még akkor is, ha pop, leülök és meghallgatom. Követem egy csomó YouTube-on és Instagram-on lévő gitáros profilját – ez is egyfajta hatás, és ezek nagyon fontos inspirációk, mert így legalább értesülök arról, hogy mi a főirány, mi a mainstream, merre mennek a többiek. Nagyon sokat hallgatom Allan Holdsworth és Greg Hall játékát – fantasztikus fúziós gitárosok, és igen, számomra ők a legfontosabb zenészek.

Mielőtt rákanyarodnánk az utolsó kérdésre, kérlek, meséld el, hogy hogyan kerültél kapcsolatba az Obscura-val, azaz most miért pont az Obscura tagjaként láthatunk téged, és nem egy másik zenekar társaságában?

Ez az egész történet a dobos Sebastian-nal kezdődött, aki 2014-ben csatlakozott a zenekarhoz. Én már eleve ismertem őt különböző fellépésekről, mert ő is arrafelé élt, amerre én akkortájt laktam, sőt még egy csomó fellépésem játszottunk is együtt annak idején vendégzenészként. Aztán egyszer csak az Obscura elkezdett gitárost keresni, és Sebastian fölhívott, hogy lenne-e esetleg kedvem ehhez, erre én meg azt mondtam, hogy ó, hogyne, persze. Ezután készítettem nekik egy pár videót – szerették volna látni, hogy hogyan játszom a dalaikat. Ha jól emlékszem, az első alkalom, amikor személyesen találkoztunk, az Steffen házában volt – átmentem hozzá, találkoztunk, dumáltunk, és nagyon jól sült el az egész. Úgy alapvetően ez az egész történet: Sebastian fölhívott, aztán ez lett belőle.

Nagyon kíváncsi, vagyok hogy az Obscura dalait hallás alapján, vagy a nyomtatott kották alapján tanultad meg?

Leginkább is a nyomtatott kottákat használtam, meg a pdf-eket, meg egy pár Guitar Pro fájlt.

Az utolsó két kérdés, amit kivétel nélkül mindenkitől megkérdezek: mit jelent számodra a metal, és mit jelent számodra a zene?

Ó ez egy nehéz kérdés… nem tudom elválasztani a kettőt, mert a metal mindig olyan volt számomra, mint a klasszikus zene: minden az elejétől a végéig meg van komponálva, erőteljesen, drámaian, csodálatosan, és tele van érzelmekkel. Talán leginkább a sötét hangzás, a sötét hangszín az, amit a legjobban szeretek a metal-ban – semmilyen más egyéb műfaj nem lehet ennyire drámai és érzelmes. Ezt a nagyon borongós, komor hangzást mindenekfelett imádom benne. És ha már a zenéről beszélünk: ezért szeretem a különböző zenei műfajokat, mivel különböző dolgokat, különböző érzelmeket lehet a különböző műfajokban megtalálni. A metal a zene sötét oldala… igen, talán ez a leírás illik a legjobban rá.

Tudnál élni zene nélkül?

Á, kizárt.

 

Írta: Á