Megjelent a PROTEST THE HERO új száma, a ‘From The Sky’

Az új Prostest The Hero album, a Palimpsest nagyon jónak ígérkezik. Pár hete jelent meg az első single, The Canary címmel, ma pedig a a második szám következik, a From The Sky.

Luke Hoskin gitáros így nyilatkozott: “A Palimpsest jelenti a legnagyobb kihívást az eddigi lemezeink közül. Az írás és a felvétel sokat halasztódott, őszintén szólva nehéz tartani a tempót. Nagyon büszkék vagyunk azonban, hogy milyen jól vettük az akadályokat, és a végeredmény egy olyan lemez, ami megért minden erőfeszítést.

Nekem személy szerint nagyon körülményes volt ez a felvétel” – mondja Rody Walker, énekes. “Az első gyerekünket vártuk, úgyhogy építettem egy stúdiót az alagsorban, hogy megnyugtassam a feleségemet arról, hogy nem fogom egyedül hagyni hetekre az újszülöttel. Azóta el sem hagytam a házat. Ami a legnagyobb nehézséget jelentette, az a hangom változása. A legutóbbi turnénkon a lemezfelvétel előtt teljesen kimerítettem a hangom. Rengeteget próbálkoztam, hogy visszahozzam, de nem sikerült. Végül aztán sok gyakorlással és trenírozással felépült. Most fordult velem elő először, hogy komoly munkának éltem meg az éneklést, és ez még mindig bosszant. Még soha életemben nem dolgoztam ilyen keményen zenei alkotáson, és nagyon büszke vagyok az eredményre.”