fbpx

Meghallgattuk a Képzelt Város Samizdat című lemezét, és milyen jól tettük

A Képzelt Város egy 15 éves posztrock zenekar, és a kerek évforduló nem a nosztalgiát hozta magával, hanem egy új albumot. Korukat jócskán megelőzve játszották azt a fajta zenét, aminek ma már mainstream képviselői is vannak, mondhatni most érte utol őket az úgynevezett szélesebb értelemben vett közízlés. A posztrock zenei eszközei mára beszivárogtak a metal szűkre szabott palettájára is, gondolhatunk itt akár a folkos, blackes fúzióra, akár a mathrock– vagy a kipucolkodott djent vonal képviselőire. Van ezzel kapcsolatosan egy sztereotípia a fejhallgatóban nyolchúroson szépelgő szobagitárosokról, amiben lássuk be, akad némi igazság, de ez a műfaj többről szól, mint a rommá zengetett balalajkázás.

A Samizdat album azért felüdülés ebben a mezőnyben, mert a filmzenés, álomszerű hangulatot nagyon is földön járó hangzás támasztja alá. Ez a Vst pluginek uralta sorból nemhogy kilóg, hanem egyenesen ellenkező irányba tart, ahol minden egyes hangszer a saját, természetes módján szólal meg. A felvételt és a keverést is a zenekar végezte és az album címe is remekül utal a DIY-hozzáállásra.

Folyamatzene ez, egymást kiegészítő szólamok építgetésével, ahol az instrumentális részek dominálnak, az ének inkább irányba állítja a dalokat a szövegekkel. Nagyobb szólisztikus egopolírozások nincsenek, nem a hangszeres tudás öncélú fitogtatásáról szól az album, hanem  hangulatteremtésről, aminek alárendelik az egyéni teljesítményt. Csodaszépen van megfogva minden hang, kevés lehetőség is van elbújni a torzítás mögé. Fejhallgatóban él igazán ez a zene, ahogy az effektezéssel nyílnak-szűkülnek a terek, így az alapvetően urbánus hangulat néha kozmikus dimenziókba megy át.

Kifejezetten filmzenés a Samizdat, ahol a pihentető hangulatban rengeteg emlékezetes pillanat és hangszerelési megoldás kap helyet, a triphopos és surfrockos hatásoktól a synthwave-re emlékeztető hangszíneken át a True of Voice dal blastbeates összekacsintásáig. Ajánlom jó szívvel mindenkinek, aki kedveli az Alcest-et, Hegyet, vagy a pozvakowski-t (akiknek a múltkori hullafáradtan írt cikk után százszor kellett lekörmölnöm a nevét a táblára büntiből a szerkesztőségben).

Nem egy Akela, de azért 10 pont.
– Vikomt