Még idén elkezdődnek egy új METALLICA lemez felvételei?

A METALLICA dobosa, Lars Ulrich csatlakozott Marc Benioffhoz a Salesforce vezérigazgatójának élő, közvetített műsorába, hogy megvitassák, hogy ő és zenésztársai hogyan kommunikálnak egymással, mit terveznek és hogyan élik meg a jelenlegi vírus helyzetet.

“Az elmúlt négy-hat hétben már jópár beszélgetést folytattunk, a METALLICA tagjai hetente egyszer találkoznak a Zoom-on keresztül. Jelenleg mind a négyen, négy különböző helységben, négy különböző államban van vagyunk, így ennél jobb megoldás nincs. A heti beszélgetések egyik témája az, hogyan tovább mi legyen a következő lépés. Milyen lesz a következő néhány hónap? Milyen lesz az év hátralévő része? És milyen lesz a következő évtized abból a szempontból, hogy hogyan írunk zenét, hogyan rögzítjük vagy hogyan osztjuk meg a zenét, és hogyan néz ki ez az egész történet, jelenleg tele van bizonytalanságokkal.

Úgy gondolom, hogy olyan emberek, mint én, vagy a zenekar tagjai és a csapatunk akikkel doolgozunk, mi szeretünk mindent előre tudni. Simán el tudnám mondani neked, hogy nézett ki a 2020-as év hátralévő része, és azt is eltudnám mondani, hogyan mit csináltam volna 2021-ben. Mindent előre megterveztünk az elkövetkező évekre, tele a naptárunk a koncertekkel, találkozókkal és ezekkel a helyekkel, ahova utaznunk kellett volna. Szerintem ez egy nagyszerű lecke olyan embereknek, mint mi, akik szeretik irányítani a dolgokat és tudni minden lépést előre, és most hirtelen otthon ülünk, nem tudva, hogy néz majd ki 2020 hátralévő része.

Ezen a héten például Brazíliában kellett volna lennem, és koncerteken játszani egész Latin-Amerikában” – tette hozzá Lars. “Mindegyikük őszre tolódott. Májusban fesztiválokon kellett volna fellépnünk Észak-Amerikában. Mind csúszni fog, pár közülük szeptemberre és októberre került át, de van ami elmarad. És el kell mondanom, hogy amikor itt ülünk, nem tudom, hogy fog kinézni a többi dátum. Természetesen remélem, megismételhetjük és játszhatunk és hogy találkozhatunk a rajongóinkkal de te és én mindketten tudjuk, és mindenki, aki hallgat és figyeli az eseményeket az tudja, hogy jelentős esély van arra, hogy nem fog megtörténni mostanában. Mert egy több tízezer résztvevős koncert nem a legmegfelelőbb ötlet mindenki egészségének és biztonságának szempontjából 2020-ban. Tehát az a tény, hogy ismét olyan helyzetekben találjuk magunkat, amikor nem tudjuk pontosan, mi történhet a következő hat hónapban, vagy a következő évben az életünk azt hiszem, ez egy nagyon-nagyon értékes pillanat, és valamilyen módon át kell adnunk magunkat ennek.

Mint mondtam, a METALLICA tagjaival, amikor itt ülünk és beszélgetünk a dolgokról, nos, felmerült az is hogy egy-két hónap múlva esély van arra, hogy négyünk együtt lemehetünk a stúdiónkba, Észak-Kaliforniában, ha a karantén és az otthon maradás korlátozásai elmúlnak. Mivel mindenki, akinek kreatív vér folyik az ereiben, most egy kihívást kapott, hogy megpróbáljon új megoldásokat találni az alkotáshoz, és azt hiszem, hogy ennek csodálatos eredménye lehet, ami segít távol kerülni a pusztításoktól, amelyek jelenleg a világ minden táján zajlanak.”

A kérdésre, miszerint a rajongók várhatnak-e egy új METALLICA album megjelenésére, amíg a zenekar tagjai karanténban vannak, Lars elmondta: “A világon mindenütt, nemcsak a zene, hanem a szórakozás világában is – nyilván a film, a színház, művészet; bármi köze van a kreativitáshoz – garantálhatom, hogy jelenleg több ezer beszélgetés folyik arról, hogy hogyan készítsenek felvételeket? Hogyan készítsünk filmeket? Hogyan alkossunk? Hogyan oszthatjuk meg ezt az újdonságot a jelenlegi helyzetben? Azok az emberek akik a szoftvereket és eszközöket készítették amiket használunk felvételhez, most gondolkoznak azon, hogy Lars és James, valamint Kirk és Rob, készíthetnek-e METALLICA lemezt négy különböző helyről, négy különböző államban. Ez egy olyan dolog, amit megpróbálunk körbejárni és nagyon izgatottak vagyunk. Nyilvánvalóan ebbe beleszól, hogy mennyi ideig maradnak az otthoni korlátozások, és hogy a vírusnak lesz-e második hulláma. Ki tudja, hogy fog kinézni világunk hat hónappal múlva? De nyilvánvalóan az egyetlen dolog, amitől függhet a kreatív embereknél, hogy nem tudnak nagyon sokáig egyhelyben ülni. És elmondhatom neked, hogy ezeken a heti METALLICA találkozókon arról beszélünk, hogy mi négyen lehetünk csak az együttes. A zenekarban való létezésnek sokféle fázisa van, de a legalapvetőbb, és ahol 37 évvel ezelőtt kezdődött, az az, hogy négy srác együtt játszik és zenél. Az a tény, hogy végül megosztják az egész világgal, és kapcsolatba lépnek több millió emberrel, az egy egészen más dolog. De az alapvető lényeg, hogy mindössze négy srác van a szobában, vagy a Zoom-on keresztül kapcsolódik össze, és együtt zenél. És elmondhatom neked, hogy mindannyian nagyon izgatottak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan nézhet ez ki. Tehát lesz METALLICA karantén lemez? Nem tudom megmondani, mert nem tudom, meddig tart a karantén. De ha te és én, valamint a világ többi része itt ülünk hat hónap vagy egy év múlva, akkor azt mondanám, hogy nagyon jó esély van rá. “