LOST CONDUIT – Astral (2020)

ELŐADÓ: Lost Conduit
ALBUM: Astral
SZÁRMAZÁS: Nemzetközi
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Djent/Deathcore
HONLAP: https://www.facebook.com/lostconduit/
ÉRTÉKELÉS: 10/8

 

Még valamikor a 2010-es évek első negyedében kezdett el teret hódítani magának a modern metal egyik leginnovatívabb stílusa, a djent. Oké, tudom, a djent nem stílus, hanem egy technika, de ebbe most ne menjünk bele. Akit érdekel, az úgyis talál magának végtelen mennyiségű vitát erről a különböző fórumokon és csoportokban. Na szóval, a djent egy számomra nagyon tetszetős, előremutató irányzat volt, ami elég könnyen beszippantotta a modern metalra amúgy is érzékeny lelkemet. Tonna számra jöttek ki az egyszemélyes projectek, rengeteg YouTube zenész lett hirtelen felkapott, és elég érdekes fúziók is születtek ebből a djent hullámból. Ha valakinek nem tiszta, hogy ez mit is jelent, annak ajánlom figyelmébe a Modern Day Babilon, a Born of Osiris vagy Widek munkásságát. Elég jó viszonyítási pontok, hogy honnan is indult ez az egész. Persze, lehet vitatkozni a Meshuggah és a Gojira szerepéről is ebben a témában, de ennyire metal történeti és technikai kérdésekbe fölösleges belemenni most. Amennyire hirtelen jött ez a djentes fellángolás, olyan hamar kezdett is kifulladni, és boldog boldogtalan ezt az alapot használva kezdte el beleépíteni a zenéjébe ezt a modern hangzást. Legnagyobb sajnálatomra inkább az utóbbi irányzat kezdett el terjedni, és a szememben teljesen elvitte más irányba djentet. Nagyítóval keresem a mai napig azokat a bandákat, akik még a „régi” utat járják, vagy legalábbis nagy százalékban tartották meg a zenéjükben. Nos, aztán az egyik djentel foglalkozó Facebook csoportban futottam bele a Lost Conduit nevével, ami instant adott egy büdös nagy tockost a fent leírt véleményemnek. A Lost Conduit bemutatkozó lemeze, az Astral, olyan elemi erővel durrantja szét az ember agyát a djentes alapokra épülő deathmetal és deathcore egyveleg, hogy azonnal az éves top3 album közé repítette magát.

Az első, címadó dal, az Astral sem finomkodik, egyből belevág a közepébe. Az orientális intro dallama picit emlékeztet az orosz Shokran munkásságára. Ez a közelkeleti hangzásvilág az egész albumot végigkíséri, de egyáltalán nincs az ember arcába tolva, mitöbb, egy dalon belül is szinte észrevétlenül alakul át a háttérben, a jól megszokott modern hatású billentyű/elektro hangzásra. Ezek mellett igen agresszív és erőteljes ének jellemzi az Astral-t. A váltásoknál és a riffeknél, nekem kifejezetten korai Born of Osiris érzésem kerekedett. A pörgős és dallamos atmoszféra futamokat mesterien kíséri a djentet legjobban jellemző végtelenül szaggatott, darabolós gitártéma. Szerintem ez a formula önmagában is megállná a helyét, hiszen ilyen instrumentális lemezekkel és projectekkel van teli az internet ezen szeglete, de szerencsére itt nem erről van szó. Az Astral vokál szekciója is átlagon felülinek mondható. Ha be kellene kategorizálni, akkor talán a core lenne, amire letenném a voksom, de nem minden pillanatában állná meg a helyét az érvelésem. Elég összetett és változatos megoldásokat hallhatunk az egész számban a core vokál skála teljes terjedelmén.

Az Eternity viszont sokkal határozottabb a témában. Itt nincs szó nehezen körbeírható dallamokról és énekről. Ez egy hamisítatlan modern deathcore szám lett. Ami annyira talán nem is meglepő, mert a fent említett számos vendégénekes közül, itt az a Ben Duerr ordítja le a hajat a fejünkről, aki a Shadow of Intent, sympho-deathcore banda torkát biztosítja. Teljesen testhez álló feladat volt ez neki, annyira azért nem áll messze a két zenekar elképzelése egymástól. Egy pillanatra sem érezni azt, hogy idegen lenne a hangja a zenéhez. Sőt, a breakdown alatt bemutatott vokál szólót (már ha deathcore-ban lehet ilyenről beszélni) jobb ha feljegyezzük magunknak, mert biztosan emlegetni fogják az év végi lemezértékelésekben.

Az egyszer biztos, hogy minden területet körbejár a Lost Conduit, amit az említett csapásirányok megengednek, és teljes mértékben kimerítik a bennük rejlő lehetőséget. Bár a Damsel hallatán inkább ugrik be egy becuccozott The Algorithm szám, mintsem a deathcore reformja. A kevésbé befogadó hallgatóknak jóeséllyel ez már ki fogja vinni a biztosítékot a véget nem érő prüttyögéssel, de az igazat megvallva, nekem bejön. Főleg úgy, hogy itt is némi áthallást lehet tapasztalni az ének terén a Lorna Shore – Immortal albuma felé. Változatosságában és erejében biztosan. Mivel eddig nálam még mindig az Immortal az év albuma, ez azért nem olyan rossz ajánlólevél a Lost Conduitnak.

Szó mi szó, a Lost Conduit nem találta fel a spanyolviaszt, sőt, épp ellenkezőleg. Túl sok eredeti megoldásról nem beszélhetünk az Astral-al kapcsoaltban, viszont ennek ellenére is bitang jó lemez lett. Össze lett szedve az összes olyan sablon ami az elmúlt évek djent-core vonulatát meghatározta, és sebészi precizitással lett körül vágva.  Nincs ezzel semmi gond, mert őszintén szólva, szerintem komoly hiány van a stílusban az ilyen, és ehhez hasonló albumokból. Azt meg ha hozzá vesszük, hogy az egész project egy internetes témázgatás alapján formálódott…kifejezetten le a kalappal. Eredeti? Nem igazán. Technikás? Az bizony. Szórakoztató? Nagyon is! Profi munka? Kétség kívül. Szét viszi az agyadat? Kíméletlenül!