fbpx

Lorna Shore – Immortal (2020)

ELŐADÓ: Lorna Shore
ALBUM: Immortal
SZÁRMAZÁS: USA
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Deathcore
HONLAP: https://www.facebook.com/LornaShore/
ÉRTÉKELÉS: 10/9.5

 

 

Szerintem mindenkinél kifejezetten pozitív élmény az, amikor teljesen random megismer egy zenekart, és az elkövetkezendő napokban rongyosra hallgatja. Nálam is hasonló dolog történt a minap, ugyanis gyanútlanul befáradtam a kedvenc borbélyomhoz, egy kis pofaigazításra. Alapból megszokott élmény az, hogy a szalonban dübörög a metal, miközben a szomszéd székben Juci néni haját festi a tök hétköznapi fodrászhölgy. Bence mindig valami ütős óbégatós metállal vár, amikor betérek hozzá. Nem is csoda, hiszen Ő is tökig benne van a témában, ha már a fejszőrzet kurtítás mellett némi hörgésben is utazik. Ezalkalommal egy olyan zenekarral várt, ami nekem teljesen kimaradt az életemből, de azonnal megfogott. Nehéz volt visszafogni magam, hogy ne rázzam a maradék hajam, miközben vágja a kolléga. Ez a zenekar nem más, mint a Lorna Shore. Egy amerikai deathcore banda, akik 2010 óta működnek, mégis teljesen elkerültek engem. Viszont amit hallottam, a legfrissebb albumuk, az Immortal, olyan meglepetés számomra, ami az idén év eleji uborkaszezonomat egy pillantás alatt elűzte. Nem mondanám, hogy túl jártas vagyok a műfajban, mert a „bézik” deathcore kicsit sok nekem, de vannak kivételek. És hát a Lorna Shore – Immortal albuma nagyon is kivétel. Olyannyira, hogy simán produkálta, az év első „huuubaze” megnyilvánulását. Kivételesen nem akarok belemenni a zenekar előéletébe, és a mostanság aktuális eseményekbe, arra mindenkinek ott a Wikipédia. Maradnék kizárólag az Immortal album értékelésénél. Ugyan azzal a kifejezéssel élnék, mint korábban: “húbaze”.

Én speciel nagyon fontosnak tartom egy zenében, hogy ne csak a zsáner kötelezettségeit teljesítse, hanem vigyen bele valami egyedit, valami különlegeset. Meglehet, hogy sokkal több ilyen zenekar van, mint a Lorna Shore, de engem azonnal térdre kényszerített ez a dallamos deathcore. Nem is kell messzire menni, alapból az album címadó dala is egy olyan introval indul, ami sejlteti a minőséget. Hasonló felvezetést a Powerwolfnál halottam, csak ez jobb, és ott megtette a hatását. Viszont itt valahogy sokkal jobban működik. Olyan érzése van az embernek, mintha ez a kórusos, sötét intro igazi helye a deathcorban van. Tökéletes szinergia. Az meg, hogy a riffek, és az erőteljes hörgés egyvelege egy refrénnek nevezett katarzisba torkollik, az maga a mestermű. A dal második fele meg teljesen vegyíti ezt a dallamosságot, a deathcorera jellemző „klisékkel”. Kegyetlen súlyos breakdown, technikás és dallamos szóló, és esztelen blastbeat. Röviden ez jellemzi az ELSŐ számot.

Mint mondtam, nekem nagyon tetszik az, amikor ezt a fajta darálást vegyítik a már melodikusnak mondható témákkal, kreatív ötletekkel. Lehet ezért is vagyok oda nagyon a We Butter The Bread With Butter munkásságáért… No, de a Lorna Shore a Death Portrait számában ezt is mesteri szintre emeli. A verzék kellően gyilkos döngölések, iszonyat screammel és hörgéssel. Egy pillanatra sem tűnik erőltetettnek és mesterkéltnek. Pontosan úgy szól minden ahogy kell, a breakdown itt is gyilkos. Viszont a refrén ismételten fülbemászó és precíz, vonzza a figyelmet a szólóval együtt, ami nem is kimondottan deathcoreos. A szóló és a azt követő rész az éneket leszámítva inkább emlékeztet egy pörgősebb melodeath/metalcore egyvelegre. Viszont ami sok helyen gegnek számít, itt még az is iszonyat jól jön ki. A szám utolsó negyedében végbemenő hörgés-morgás-károgás-BLeH-vérhányás piszok jó kontrasztot ad ennek a rengeteg elemnek. Le a kalappal.

Szerintem életemben nem hallottam még olyan megoldást, mint a Hollow Sentence. Melodeath téma, kórus és deathcore hörgés. Persze félig-meddig avatatlan fülnek ez jobban betalál, de akkor is kénytelen vagyok megjegyezni ezt a hangorgiát. Gyönyörű női kórus ének és UGHH BLEH. Nagyon ott van.

Talán az album legjobb 2 dala fej-fej mellett a Misery System és az Obsession. Irtózatos energia és gonoszság árad a dalokból, miközben ott bujkál a háttérben a dallam aláfestés, ami így is a gerincét adja a zenének. Feszes tempó jellemzi mind a két dalt, és nagyon kreatív énekstílus-váltakozások. Sosem érzem azt, hogy a hörgés és a scream rossz helyen lenne, mindig passzolnak a zene tónusához. Az Obsession ráadásul egy olyan beteg riffel operál, amit hetek óta képtelen vagyok kiverni a fejemből. Nem értek hozzá, nem tudom mi a neve ennek az effektnek, de valami bitang jól szól, és illeszkedik a dalba. Továbbra is lenyűgöz a zenei sokszínűség és kreativitás, amit egy ilyen stílusba bele tudnak vinni. Nagyon ritkán hallani ennyire okosan és kreatívan összerakott dalokat mostanában. Megsüvegelendő, hogy ezt a fajta fúziót nem csak erő, hanem intelligencia felhasználásával hozták össze, kb. patikamérlegen adagolva az innen-onnan belecsempészett elemeket.

Mit is mondhatnék… Igaz, még az év elején járunk, de nekem eddig ez az év albuma. Komolyan ajánlom mindenkinek, aki szereti a zúzósabb, darálósabb stílusokat, biztosan megtalálja benne a magának való aspektust. Szerintem egy lenyűgöző és magával ragadó album lett az Immortal, ami biztosan ott lesz az év végi értékelésekben.
Ráadásul még szerencsénk is van, hiszen márciusban a Decapitated előzenekaraként meg is nézhetjük a bandát a Dürer Kertben. Hatalmas hiba lenne kihagyni.