LAMB OF GOD – Lamb of God

ELŐADÓ: Lamb of God
ALBUM: Lamb of God
SZÁRMAZÁS: USA
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Groove metal
HONLAP: https://www.lamb-of-god.com/
ÉRTÉKELÉS: 10/8

Ha másra nem is, de arra jó volt ez pár hónap koncertek nélkül, hogy pótoljam azokat a kötelező bandákat, amiket valamilyen oknál fogva sosem hallgattam túlságosan, vagy egyszerűen csak elmentek mellettem. Sok esetben már én érzem cikinek, hogy vannak olyan alap bandák, amiket csak felületesen ismerek, pedig igencsak meghatározó a munkásságuk. Ilyen volt nálam a LAMB OF GOD is, hiszen a 2010-es Metalfest Open Air Hungary-s koncert óta szerintem egyszersem indítottam el a lejátszóban. Mentségemre szóljon, akkoriban még tombolt a hejehujás csűrdöngölős folk metal láz, ami engem is piszkosul beszippantott, és simán figyelmen kívül hagytam más stílusok nagyjait. Akkor nem fogott meg, és azóta olyan státuszban volt a zenekar, hogy nekem ez annyira nem jön be. Na de most volt rá idő és motiváció, hogy pótoljam a hiányosságokat, és újra felfedezzek előadókat. Kapóra is jött, hogy épp a napokban jelent meg a LAMB OF GOD legfrissebb albuma, a Lamb of God.

Szerintem direkt nekem lett kreálva ez a szituáció, hiszen a LAMB OF GOD 5 éve nem jelentkezett új anyaggal, és most egy újra gondolt és megreformált zenei vonulattal rukkoltak elő. Persze nem arra kell gondolni, hogy most elkezdtek folk metalt játszani, csak szimplán egy sokkal letisztultabb, átgondoltabb és megkockáztatom, hogy fogyaszthatóbb koncepciót raktak össze, miközben megőrizték az eredeti LoG hangzást.

Előzetesen már megjelent a Memento Mori, ami elég jól vizionálta, hogy mire is számíthatunk a lemezen. Egy meglehetősen komor intróval kezdünk, amiben az a vicces, hogy konkrétan az első 3 hangból meg lehet állapítani, hogy ez bizony LoG dal lesz, annyira jellegzetes a hangzása. A másfél percesre elhúzott bevezető egyáltalán nem tűnik soknak, pont annyira hosszú, hogy a berobbanó Wake UP! Szétvigye az agyadat. A döngölő groove téma nagyon betalál, amit egy nagyon fülbemászó riffel fűszereznek. Egy kicsit az AUGUST BURNS RED jut róla az eszembe. Na, nem amiatt mert ismerős a dallam, hanem leginkább azért, mert a kivitelezés hasonló. Mégpedig abban, hogy a kőkemény tesztoszteron metált egy kimondottan dallamos és technikás gitártémával fejelik meg, ami nagyon jó, elegáns stílust ad az egész produkciónak. Persze itt is tetten érhető az amerikai groovera jellemző dallamvezetés és stílusjegyek. Elég erős nyitány.

A Checkmate is hasonló cipőben jár, mint a Memento Mori, ez a dal is kapott videót, és nem is véletlen. Ha nagyvonalakba szeretném jellemezni, akkor igazából egyszerűbb lenne az előző bekezdést bemásolni. Zseniális. Annyiban azért különbözik, hogy talán egy leheletnyivel agresszívabb, dögösebb a Chechmate, és Randy is jobban használja a hangját. A hörgés mellett, több szerepet kapnak a screamek, kontrasztosabb hangzást kelt. Talán ez a szám az, ami a legjobban prezentálja az újabb vonulatot a zenekarnál.

Az album legmegkapóbb dala nem is lehet más, mint a New Colossal Hate. Egy véget nem érő, négy és fél perces kánaán a dob hangját kedvelők számára. Az egész dal gerincét ez az agresszív, duplákkal és döngölő blastbeattel telitűzdelt kalapálás adja, ami igen erős késztetést generál az asztalondobolásra. A püföléshez társul egy nagyon nosztalgikus hangulatot keltő gitártéma, ami karaktert ad az egész számnak, és melodikusabb megközelítést tesz lehetővé. Szinte azonnal visszarepít a kétezres évek elejére, amikor igazán virágzott ez a thrash-es, groov-os, itt-ott melodeath elemeket tartalmazó műfaj.

Ha már thrash, akkor nem szabad szó nélkül elmenni, az albumon vendégszerepet kapó Chuck Billy-ről, aki a TESTAMENT-ből ugrott át a srácokhoz énekelni pár sort a Routes című számhoz. Itt sokkal egyértelműbben felfedezhető a trash-es vonal, a riffek egy az egyben azokat  kitaposott ösvényeket követik amik kötelezőek a zsánerben, de az eszméletlen dobtémák itt is keményítenek a dolgon.
Ez a dal az, ami tök jól reprezentálja azt a tényt, hogy a LoG talán egy picit fél átlépni a komfortzónája határát, de nem zárkózik el a kísérletezéstől. És ezt milyen jól is teszi. Felfedezhetők és nyomonkövethetők a kísérleti elemek, de biztos ami biztos alapon (nyilván nem), ott-ott vannak azok a tipikusan a bandára és/vagy a stílusra jellemző elemek, melyek pici skatulyát adnak a daloknak.

Összességében a LAMB OF GOD album számomra egy meglehetősen pozitív élmény és jó alapja az „újraismerkedésnek”. Az egész albumon nem tudnék egy olyan dalt sem mondani, ami esetleg gyengébb lenne, vagy nem odavalónak hangzik. Egy piszkosul jól kitalált és megvalósított lemezről beszélhetünk ami pontosan azt hozza, amit egy 20 éve működő, és a stílust meghatározó zenekartól várhatunk. Bízom benne, hogy jövőre egy hazai fesztiválon is helyet kap a LAMB OF GOD, mert ez pontosan az a zene amit nagyon szívesen látnék a nagyszínpadon headlinerként.