Korábbi gitárosuk, RICK HUNOLT szólóját is hallhatjuk az új EXODUS albumon

Rick Hunolt, az Exodus korábbi gitárosa feljátszott egy vendégszólót a zenekar előreláthatólag 2021 elején érkező albumára, melyet a Nuclear Blast ad ki.

Hunolt vendégszereplésére a lemezen Gary Holt, jelenlegi Exodus-gitáros révén derült fény, amikor is közzé tett egy rövid videót Hunolt játékáról a stúdióban. Holt a következő kísérőszöveget adta a videóhoz: “Rick Hunolt éppen egy állati vendégszólót játszik fel a lemezre! Egyébként meg KÉSZ VANNAK A SÁVJAIM!”

A régi Exodus-fanok emlékezhetnek rá, hogy Hunolt – a híres Exodus “H-csapat” másik tagja, aki 1985 és 2004 között minden albumon szerepel, valamint társszerzője a banda legismertebb számainak, mint az A Lesson In Violence vagy a Deliver Us To Evil – a zenekar 2004-es, nagy elismerésnek örvendő Tempo Of The Damned albuma után kilépett a bandából. Távozását követően a Heathen gitárosa, Lee Altus lépett a helyébe.

Három évvel ezelőtt Tom Hunting-ot (Exodus dobos) megkérdezte a Metal Wani, hogy vajon a következő Exodus-lemezen is közreműködik-e majd Kirk Hammet (korábbi gitáros, aki az előző albumon vendégszerepelt). Azt felelte: “Visszahozzunk Kirk-et, ha ha szeretne játszani egy szólót az albumra. Akár Rick Hunolt is feltűnhet a lemezen, ki tudja.” Majd hozzátette: “Jelenleg úgy érezzük, jó ötlet a banda történelmét, valamint az összes mindenkori fontos személyt ünnepelni, aki szerepelt a zenekarban.”