Király lett az új SODOM dal a novemberben érkező nagylemezről

A német thrash metal veteránok, a SODOM szöveges videót adtak ki a “Sodom & Gomorrah” című nótához. A dal a zenekar vadonatúj stúdióalbumáról, a “Genesis XIX” -ről származik, amely november 27-én jelenik meg az észak-amerikai Entertainment One (eOne) és az európai Steamhammer / SPV kiadásban.

A “Genesis XIX” – amelyet Siggi Bemm vett fel és Patrick W. Engel masterelt.

Tom így nyilatkozott a lemez felvételeiről: “A Genesis XIX felvételi nagyrészt autonom módon történt, és lehetőségünk volt arra, hogy ne csak az új dalok kidolgozására koncentráljunk, hanem a megfelelő hangzásokra is. Ez azért volt fontos, mert nem használunk sem digitális erősítőket, sem plug-ineket, hanem az összes gitárrészt csöves Marshall erősítőkön játszottunk fel.

“Toniban egy fantasztikus dobost szereztünk” – mesélt az új dobosról  Toni Merkel-ről – “Még azt is mondanám, hogy ő a legjobb dobos, akit eddig senki nem fedezett fel. Számos más fontos tulajdonsággal is rendelkezik a doboláson kívül, amit a death metal zenekarában a SABIENDAS-ban és számos más black / death metal bandában szedett fel magára, ahol dobolt és producerként is foglalkozott. Így a stúdiótechnikában és a hangfelvételben nagy tapasztalattal rendelkezik.