Jövő nyáron tömegével lehetnek rendezvények a Live Nation vezérigazgatója szerint

Michael Rapino, a Live Nation vezérigazgatója bejelentette: a cég egy olyan ütemterven dolgozik, amely lehetővé teszi a biztonságos élő események szervezését.

Miután augusztusban már erős nyári fesztiválszezont jósolt 2021-re, a Live Nation vezérigazgatója továbbra is pozitívan tekint előre, ha a koncertek visszatéréséről van szó. A cég arra számít, hogy jövőre tömegével lehetnek újra rendezvények – régiótól függően.

A befektetőkkel és analitikusokkal tartott november 5-ei megbeszélésen Rapino bejelentette, hogy a promóterek egy olyan ütemterven dolgoznak, ami biztonságosan hozhatja vissza az élő eseményeket, hiszen a vakcina tesztelése terén elért előrelépés biztatónak tűnik. Hozzátette, hogy a pontos ütemterv régiónként el fog térni, tehát arra fókuszálnak továbbra is, hogy rugalmasak maradjanak. Ennek ellenére a Live Nation arra számít, hogy rengeteg rendezvény lesz jövő nyáron.

„A helyszínek higiéniai eljárásaitól a rajongóbarát szabályzatokig, a jegyvásárlásokig és a legújabb tesztelési lehetőségekig olyan normákat fektetünk le, amelyek a rajongóknak, a személyzetnek és a művészeknek is nyugalmat biztosítanak a koncert előtt, alatt és után” – árulta el, hogyan működhetnek majd a dolgok.

Hogy hogyan hat a koronavírus a zenei színtérre, arról a Live Nation promótere és a Download Fesztivál koncertszervezője, Andy Copping beszélt egy interjúban: „Az egyik aggályunk, hogy nem mehetünk már úgy koncertekre, ahogy eddig megszoktuk, különösen a nagyobb koncerttermek esetében. Remélem, hogy néhány kisebb helyszín működni fog az év végéig és felpezsdíti az élőzeneipart, így 2021 elején egy normálisabb helyzetbe térhetünk vissza.”

Andy arról is beszélt, hogy a turnék elmaradása hogyan hat a bandákra és a rajongókra: „Mi frusztráltak vagyunk, hogy nem mehetünk koncertekre, de a zenekarok maguk méginkább, amiért nem játszhatnak – ez a megélhetésük! Persze írnak dalokat és az elmúlt 3,5 hónapot otthon töltötték, de a legtöbb zenekar abból él, hogy turnézik, ezért menni akar. Remélem, hogy lesz majd fény ennek a borzalmas alagútnak a végén és inkább előbb térhetünk vissza az élőzenéhez, mint utóbb.”

 

Itthon is van jó pár Live Nation koncert tervben (FB eseményért klikk):

 

2021. május 22. In Flames

2021. június 9. Iron Maiden

2021. június 22. Korn

2021. július 12. Aerosmith

2021. július 14. Pearl Jam

2021. július 15. KISS

2022. február 2. Ozzy Osbourne

 

Írta: Kövecses Evelin

Forrás: Kerrang