Ismerd meg The Swan Station nevű dallamos black/death zenekar három új dalát

A The Swan Station nevű formáció még 2015-ben alakult, hosszabb-rövidebb szünetekkel idén októberben aktiválódott újra a dallamos black/death trió. A tudnivalókról Schütt Attilával beszéltünk:

Műfajilag az én fejemben valahol a svéd death metal hiperdallamos oldala, a mindenféle nem-igazán-true black metal variációk és a szégyenérzet nélküli romantika által alkotott háromszög közepén helyezkedünk el – nagyon dúdolható, érzelmes és sötét hangulatú zenét próbálunk írni. Azok a dalok, amiket mostanában csepegtetünk, szándékaink szerint egy album előfutárai. Ennek a zenei anyaga nemrég állt össze és ugyan nagyrészt friss dolgok vannak benne számunkra is, riff ötletek szintjén akár tíz éves dolgokat is beépítettünk, körülbelül azóta is zenélünk együtt Zsomborral.

Egy szobaprojekt vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával – a hangszereket otthon rögzítjük, de a vokál felvételekkel Botlik Matyihoz járunk a Grenma Stúdióba. Az utómunka szintén házon belül történik, ami sok kísérletezéssel is járt, hiszen sem a polcról levett steril megdörrenés, sem a sufniprojektekre jellemző hangulatos, ám kivehetetlen káosz sem hozza pontosan azt, amire mi vágyunk. Alapvetően kell a misztikum a hangzásunkba, viszont vannak olyan durvább, akár technikásabb dolgaink, aminek jól áll, ha marad egy kicsi dög és érthetőség is.

Az, hogy ekkora időszakot ölelnek fel ezek a dalok, nem véletlen – ugye mi Zsomborral a Brainlustban zenéltünk korábban, és hiába maradt az a zenekar egyfajta örökre beteljesítetlen ígéret, nekünk elég sok ötletünk maradt ott kihasználatlanul, amiket mindenképp tovább akartunk vinni. Aztán amikor egyértelművé vált, hogy projektként folytatjuk, még egy adag kreatív szabadság szakadt ránk. Egyszerre volt felszabadító és bénító érzés, hogy például az sem baj, ha mondjuk percekig nincs ugrálós téma a zenében, és a vadabb ötleteket is sokkal könnyebb egyetlen másik emberrel elfogadtatni, mint néggyel.”

Szóval hiába tudtunk volna sok-sok éve kidobni egy Brainlust-szerű akár teljes hosszúságú albumot, inkább úgy döntöttünk, hogy érleljük még magunkban, hogy merrefelé szeretnénk mozdulni és az ezzel biztosan nem kompatibilis dalainkat kipucoljuk – ez volt a 2015-ös EP-nk, ami nem igazán áll kapcsolatban már azzal, amerre most tartunk. A fennmaradt ötleteket viszont nagyrészt felhasználtuk az új dalok írásakor, hiszen a dallamok, a sebesség és a horrorfilm zenés hangulat továbbra is meghatározó. Az viszont már jóval kevésbé érdekel minket mostanság, hogy “üssön” vagy “arcokat tépjen le” a zene, szóval sokkal inkább azon versenyzünk egyfolytában, hogy ki tud több szívfacsaró, könnyfakasztó dallamot egymásra pakolni.

Az pedig, hogy Peti fogja a vokálokat vinni, nekünk az elejétől egyértelmű volt, hiszen a régi közös koncertezések és vendégszereplések révén tudtuk, hogy mennyire profi. Szerencsére neki sem volt problémája ezzel, azonnal igent mondott. Ő a hangszeres dolgok véleményezésétől távol tartja magát, viszont a vokálok hangszíneit, ritmizálását illetően egyre több és egyre zseniálisabb inputtal jön. Plusz ugye az új dalok kapcsán arra is rá tudtuk venni, hogy ezt a black metalos károgást is csinálja, amivel szerintem már önmagában gazdagabb lett az emberiség és jobb hely a Föld.”

Sycamoreez a legfrissebb dalunk és hangzásban mindenképp ez áll legközelebb ahhoz is, ami a fejünkben van a továbbiakat illetően. Zeneileg egy első ránézésre szimpla black/death hibrid, viszont sokat játszunk benne a letisztult, már-már felemelő dallamok és a nyomasztó kakofónia kontrasztjával. Ez a kettősség a szöveggel is eléggé összhangban van, hiszen utóbbit a Twin Peaks inspirálta, annak is főleg a teljesen bizarr és kifordult harmadik évada, még egy konkrét idézetet is elcsentem a tévétörténelmi jelentőségű nyolcadik részből.

Lunar Deliriumaz új dalok közül ezt hoztuk ki elsőnek, mert zeneileg ez reprezentál szinte mindent, ami mi vagyunk – sodró melodeath riffek, kavargós black metal refrén és egy ríkatós atmoszférikus csúcspont. Ez volt az első dal egyébként amit tényleg ketten írtunk, egymás témáit felhasználva. Ez a megközelítés megmaradt a többi, nagylemezhez készült és készülő dalnál is. A szöveg felnőttkorom legmeghatározóbb játékélményéhez, a Bloodbornehoz kapcsolódik. Talán sokaknak nem kell bemutatni, de egy büntetően nehéz és csodaszép viktoriánus horror környezetben játszódó játékról van szó, ahol az egyébként gazdagon kidolgozott kozmikus-misztikus történet épp hogy csak felsejlik, mire először végigviszed, hogy aztán a végtelenségig tudj agyalni rajta és elméleteket gyártani. A dal instrumentális munkacíme amúgy Castlevania volt a főtéma hangulata miatt, a Bloodborne pedig elég sokat örökölt a Castlevaniatól esztétikailag, szóval itt is szépen egymásra talált a zene és a szöveg.

Moonlightnem tudom, mennyire bevett dolog zenélő pihenőszék altató dallamaitól inspiráltan black metalt írni, mindenesetre itt valami ilyesmi történt. Vannak ezek a csilingelős-nyugiztatós zenéket nyomó babajátékok, amik azért hosszútávon persze elég idegesítőek, de egy-egy szebb mozzanatuk be tud akadni – a dalt nyitó zongoratéma úgy született, hogy az akkor még babakorú fiam berregős széke zenélgetett a háttérben. Aztán Zsombornak és nekem is volt pár blackgaze-be hajló témája, amik nagyon szépen kapcsolódtak egymáshoz, és szinte el is készültünk. Így az is adta magát, hogy a szöveg az esti altatásoknak állítson emléket, szóval vannak elég személyes vonatkozásai. Persze belekutyultam még egy csomó mindent, meséket, rajzfilmeket, de még ide is befért egy apró Bloodborne-utalás, ami végül a dal címét is eldöntötte.

https://www.facebook.com/theswanstationmusic
https://theswanstation.bandcamp.com/
https://www.instagram.com/theswanstationmusic/

// //