Interjú Melechesh Ashmedi-vel

A Dűrer-kertben tartott fellépés előtt lehetőségünk nyílt beszélgetnünk Murat Cenan-nal, ismertebb nevén Melechesh Ashmedi-vel. 

Ha jól számolom, akkor ez zsinórban a tizennegyedik fellépésetek a mostani turnén. Mennyire vagytok frissek, illetve mennyire vagytok fáradtak?

Ó, nem vagyok egyáltalán fáradt, mivel ezt a turnét hihetetlenül jól megszervezték, igazából többet alszunk a turné során, mint otthon.

Tényleg?

Igen, minden nagyon kényelmes és jól szervezett, és van egy fantasztikus csapatunk, amelyik mindent tökéletesen beállít. Nagyjából az a napi gyakorlat, hogy alszunk, videót nézünk, utána beállunk, megvan a fellépés, ezután pedig megiszunk egy pár sört vagy bort, és bulizunk. Az egyetlen kényelmetlenség, hogy a színpadi fellépés nagyon igénybe veszi a testet – utána egy csomó helyen fáj, nyilallik meg húzódik, de ettől eltekintve minden nagyon faszán megy.

Legelőször 2008-ban jártatok Magyarországon, majd később, 2011-ben kétszer is, és nagyjából ebben a tempóban tovább. Ez most a nyolcadik fellépésetek Budapesten az utóbbi 10 évben – ennyire szeretitek ezt az országot és ezt a várost?

Ó igen, ez egy kulturálisan nagyon gazdag város, egy hihetetlenül lenyűgöző történelemmel, meg hát a metal része is kurvára fontos, és itt mindig hihetetlenül jó bulikat szoktunk csinálni – nagyon jó a közönséggel való kommunikáció. Legutoljára 2018-ban, ha jól emlékszem, pontosan ugyanebben a helyiségben léptünk föl. Úgyhogy igen, egy csomót játszunk Budapesten.

Van egy kérdés, amit minden interjúalanyomtól megkérdezek: ha dobozokban kellene gondolkodni, meg tudnád mondani, hogy milyen zenei műfajt játszol? Az általad kitalált fogalom, a mediterrán blackened thrash metal még mindig leírja a Melechesh zenéjét?

Hát igen, ez a nehéz az újságírásban, hogy hangokat kell egzakt szavakká alakítani, és ezeket valahogy még el is kell részletesen magyarázni. Azt gondolom, hogy a zenénk alapja, esszenciája a metal és a rock and roll; de megpróbáltam kitalálni – vagy ha jobban tetszik, feltalálni – a mediterrán stílusú black metal-t, ám végeredményként nem ennyire egyszerű ez a kép. Van benne egy csomó thrash metal és heavy metal, tele van hard rock riffekkel… igazából ez a mi megoldásunk, ez a mi utunk. És hogyha egy kicsit alaposan körülnézel a metal műfajában, szinte kivétel nélkül minden egyes extrém metal zenekarnak vagy a neve ered a Mediterráneum térségéből, vagy a dalaik címe, vagy a dalszövegeik egy része – és azért ez azt mutatja, hogy valami fontos és érdekes dolog történik arrafelé.

Régebbi interjúkban többször is említetted, hogy nem nagyon szeretsz headliner lenni, mert ez egyben azt is jelenti, hogy ti zárjátok a helyet a fellépés után. Mit gondolsz erről a mostani turné headlinereként?

Hát igen, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy amint véget ért a fellépés, akkor azonnal elhúzol zuhanyozni, és utána a bulizásra már csak a buszon marad idő. A fellépés helyéről már menni kell, úgyhogy sajnos nincs lehetőségünk, hogy elkóboroljunk a környéken és keressünk valami jó kocsmát [nevet] – ez volt alapvetően a panasz oka. És csomó esetben a zuhanyból már kifogyott a melegvíz, a törölközőket meg réges régen elhasználták a többiek [nevet] – de igazából ezek azért nem annyira fontos dolgok. Szóval ezekről van szó, inkább gyakorlati dolgokról.

Simán lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet, de próbáltam kinyomozni, hogy mi is történik a zenekarral, és igazából nem tűnt úgy, hogy az Enki óta új kiadványa jelent volna meg a Melechesh-nek, sőt, nem is nagyon hallani híreket. Szóval dolgozol most valamilyen új anyagon, és esetleg meg lehetne tudni erről részleteket?

Aha, persze, természetesen dolgozom új anyagon, hogyne dolgoznék. De igazából ez nagyon lassan megy; az utóbbi pár év meglehetősen problémás volt számomra, úgyhogy az alkotói folyamat mint olyan le is állt kicsit, de ez szerencsére már csak a múlt, helyreállt a világ rendje. Szóval most már sokkal jobban alakulnak a dolgok, és igazából amikor zenét írok, akkor tényleg teljes erőbedobással, teljes őszinteséggel szeretnék rajta dolgozni, és nem félszívvel. Igen, már egy csomó gitárrész elkészült, és a legfontosabb, hogy nekiálljak és ezekből demókat készítsek – és amikor két-három dal eljutott addig, hogy elkészült belőlük a demo, na akkor már le is lehet foglalni a stúdiót.

Ez máris elvezet a következő kérdésünkhöz: hogyan születnek a dalok, hogyan írsz vagy írtok zenét? Egy dal egyszercsak összeáll a fejedben, vagy pedig újra- és újragondolod és újraírod ezeket a részeket?

Ó, számtalan lehetőség van; egy csomószor csak magából a címből, vagy akár egy benyomásból, egy látványból indul el. Sokszor csak egy riff vagy egy szimpla hang az alapja, és akkor innen el lehet kezdeni dolgozni ezen, újra és újra összerakni mindent. Olyan ez, mint a puzzle: hozzáadni, elvenni, változtatni, megint hozzáadni, és a legutolsó lépés ténylegesen az, amikor elkészül maga a demo. Ezután már csak egészen minimális változtatás következik, de ezzel már is áll a dal csontváza – nagyjából úgy, mint a ceruzával készített vázlat egy olajfestmény megfestése előtt.

Ez a hasonlat fel is veti a következő kérdést: honnan jönnek az ötletek, honnan jött az inspiráció? Oké, a mediterrán és a közel-keleti kultúra köztudott, de vannak egyéb dolgok, amik inspirálnak téged?

Én azt gondolom, hogy bármi inspirálhat anélkül is, hogy tudnál róla . Csak egy példa: a legjobb anyagokat a ködös, esős, szürke Amszterdamban írtam – tehát igazából ez fejben dől el. Hidd el, bármi képes inspirálni az embert. Akár egy kép is, úgyhogy nagyon nehéz rábökni arra, hogy igen, ez volt az inspiráció – ez nem fekete-fehér.

A vallás és a kultúra – ha jól sejtem – meglehetősen fontos szerepet játszik az életedben, kezdve az asszírokkal egészen a Kabbaláig. Tanultad valamikor ezeket a dolgokat, vagy pedig csak elkezdett érdekelni a vallás és a mitológia?

A múltban mindannyian annyira sokat olvastunk erről az egészről, hogy elmehettünk volna az egyetemre még egy picit tanulni, aztán simán oktathattunk volna a katedrán vagy valami hasonló – igen, nagyon-nagyon sokat olvastam ezekről a múltban… persze nem most, én már szép lassan be is fejeztem mindent, végeztem mindennel [nevet]. De annak idején bármit meg tudtam volna mondani erről a témáról, de ahogy öregszem, úgy felejtek el mindent apránként [nevet].

Tehát ha jól sejtem, akkor nem tudsz már részleteket idézni a Széfer Jecirából?
Á, nem emlékszem már semmire sem belőle, nem tudok semmit felidézni, kábé arra sem emlékszem, hogy hova tettem öt perce a telefonomat [nevet].

Mikor kezdtél el érdeklődni a vallások és kultúrák iránt?

Ez nagyon egyszerűen megy, ha Jeruzsálemben nősz fel: mindezt ott látod magad körül. Meg igazából szürrealista vagyok, ezért szeretem nagyon a sci-fi filmeket, és pontosan emiatt szeretem a mitológiát is. És tudod, az más, amikor minden szó szerint körülvesz, minden ténylegesen ott van körülötted: a régi épületek, a táj… úgyhogy ez remek inspiráció.

Tanultál bármikor is ezeken a hangszereken játszani, vagy pedig ezzel a tehetséggel születtél?

Nem, soha nem volt gitárórám, már csak azért sem, mert esélyem sem lett volna kifizetni. Amikor gyerek voltam, akkor csak megfogtam a hangszert, megpengettem, és ezzel előállt egy hang, és ha az a hang kellemes volt, akkor az azt jelenti, hogy ez így működik. Persze meg kell tanulnod, hogy pontosan hogyan kell pengetni, meg hogyan kell a fogólapon adott dolgokat lefogni, de ezek könnyűek – igazából a legfontosabb az, hogy pengesd meg, szólaltasd meg. Adj nekem bármilyen hangszert, meg fogom szólaltatni, és hogyha jól szól, akkor felhasználom – ennyi.

Azt hiszem, ezt hívják tehetségnek…

Nem tudom, hogy hogy hívják… nekem igazából türelmem sem volt a zeneórákhoz, és mégegyszer: amikor kölyök voltam, esélyem nem volt arra, hogy megfizessek egy zenetanárt.

Ez akkor azt is jelenti, hogy klasszikus közel-keleti zenét is tudsz játszani az ősi törzsi hangszereken?

Persze játszom oud-on, saaz-on, buzukin, tarbouka-n… simán elvagyok ezekkel.

Teljesen hihetetlen…

…de hát ezek mind csak húros hangszerek! Igazából csak egy kis időre van szükség ahhoz, hogy megszokd a pengetést, és igazából ennyi az egész.

A Melechesh mostanában a főállásod?

Igen, sajnos…

Miért mondod, hogy sajnos?

Hát, mert rohadt sokat kell vele dolgozni! [nevet] Amikor ez az egész csak szimpla elköteleződés vagy hobbi, akkor felszabadító érzés, ha megjelenik egy kiadvány – de amikor ez már főállás, akkor meglehetősen komoly dolgokért vagy felelős. Tehát igazából itt a felelősség az, ami meglehetősen fontos, és ez a felelősség sok esetben meglehetősen stresszes – másfelől meg ez egy hihetetlenül kivételezett helyzet, amivel baromi szerencsés vagyok. A metal műfajában minden albumod, ami megjelenik, igazából az utolsó albumod, hacsak az nem valami hihetetlenül baromi jó anyag. Tudod, mint a rabszolgahajcsárok: “csinálj egy jobb albumot, csinálj egy még jobb albumot!” [nevet] “Szórakoztass minket, szórakoztass minket!” [nevet]

Van családod?

Á, nincs.

A személyes kapcsolatok hogyan egyeztethetők össze ezzel az életmóddal, például a folyamatos stúdiózással vagy turnézással? Szerintem meglehetősen nehéz ezzel az időbeosztással…

Na látod, ezért vagyok egyedülálló. A kezdetek kezdetén persze mindez tökéletesen működik, mindenki boldog és mindenki teljesen odáig van. Igazából én egészségesnek tartom azt, hogy ha időnként egy picit külön vagyok akár partneremtől, akár a barátaimtól, és utána visszajövök, és újra egymásra találunk – de aztán amikor már kimaradnak a közös ünnepek meg a közös születésnapok, akkor ez az egész dolog egy picit kezd idegesítő lenni. Jópár cimborám is hasonló stílusban él, de úgy, hogy gyerekeik vannak meg ehhez hasonlók… baromi kemény lehet. A testvéremnek is vannak gyerekei, és tulajdonképpen alig láttam őket… most képzeld el, hogy menne mindez, ha nekem is sajátjaim lennének… hát finoman szólva is nehéz dolog lenne.

Egy kicsit hadd kérdezzek személyes dolgokról. Ha jól tudom, szír és török őseid vannak, és Jeruzsálemben születtél, most pedig nyugat-európai országban élsz. Mit gondolsz, melyik kultúra áll hozzád a legközelebb?

Jó, akkor csak sorjában. A szüleimnek törökök az ősei, de ők igazából örmények és arameusok, akik Jeruzsálembe költöztek, ahol megszülettem. Aztán amikor kétéves voltam, akkor egy kicsit Szenegálban is éltünk, úgyhogy az első szavak, amiket kimondtam, azok franciák voltak. Aztán éltem az Egyesült Államokban, Orlandóban is. De azt kell hogy mondjam, hogy az egész világ tulajdonképpen pontosan ugyanolyan mindenhol, apró díszítő különbségekkel – úgyhogy én leginkább a Föld bolygóhoz kötődöm. Minden olyan helyen nagyon jól érzem magam, amely istenigazából globális, ahol ennek a globális dolognak az előnyeit lehet látni. Kicsi ez a bolygó, nem akkora hatalmas, és igazából az emberek döntő többsége is nagyon hasonló; nézz csak meg egy esküvőn készült fotót, bárhonnan is származik, mindenki boldog rajta, hacsak nem kényszerített az esküvő. Vagy nézd meg a diplomaosztón készült fotókat, és nézd meg az apákat ezeken a képeken: mindannyian büszkék. Az emberek mindenhol ugyanolyanok. Vagy nézz csak meg egy csecsemőt, amikor először megnyal egy citromot: ugyanolyanok.

Ebben teljesen egyetértek, de a te esetedben azért a világ egyik legforróbb pontjáról beszélünk, ahol különböző vallások próbálnak együttélni, és ez nem mindig teljesen sikeres – miképpen azt az újságokban is olvashatjuk.

Hát nézd, én az gondolom, hogy az együttélés sokkal sikeresebb, mint Európában vagy pedig az Egyesült Államokban. Ők – legalábbis vallási szempontból – tökéletesen együtt tudnak élni, de ez az egész átpolitizálódott, és a politikai rész az, ami nem működik. Azok az emberek, akik ott élnek, vallásosak és imádkoznak, és a legkevésbé sem foglalkoznak egymással – már amennyiben jó személyiségekről beszélünk. A fő probléma a tanulatlan rétegekkel van, és a tanulatlan alatt azokat értem, akik az iskola közelébe sem jutottak el – attól, hogy valakinek doktorátusa van, még lehet olyan hülye, mint a seggem, de most nem erről van szó. Tehát azok, akik intellektuálisan nem eléggé nyíltak, azokat a valláson keresztül nagyon könnyen manipulálja a politika. Ezért van az, hogy a korlátolt emberek általában vallásosak, de a vallásosság nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki korlátolt. De sajnos a vallásnak egy csomó vetülete a szabályozásról szól, és pontosan ez az, ami problémát okoz. Itt nem is a lelki vagy a vallási szabadság a fő kérdés, sokkal inkább az ellenőrzésről és az irányításról van szó, és ez okozza a probléma magvát. De ezentúl hogyha valaki jó arc, akkor tőlem aztán azt csinál, amit akar.

Te magad vallásos vagy?

Nem vagyok vallásos, és nem vagyok ateista – az gondolom, hogy nincsenek abszolút, kőbevésett válaszok. Végülis ki vagyok én, hogy mondjak bármit is egy olyan dologról, amiről fogalmam sincs?

És hogyan tudsz együttélni a vallással azokban az országokban, ahol eddig meg fordultál?

Engem különösebben nem érdekel, hogyha ettől jól érzik magukat, és nincs semmi negatív következménye. Nekem ez egy kicsit olyan, mint hogyha azt mondaná valaki, hogy “igen, én imádom a Gyűrűk Ura első, második és harmadik részét”, mások meg azt mondanák, hogy “nem, a Harry Potter sokkal jobb”. Igazából tök mindegy, érted? Aztán amikor azt látom, hogy olyan dolgok történnek, amik másokban okoznak kárt, az már egy teljesen más dolog – de amikor csak arról van szó, hogy valaki megtalálja a belső boldogságát, akkor tőlem aztán azt csinál, amit csak akar.

Mit jelent a számodra a zene és a zenélés?

Egy csomó dolgot… megteremteni magát a hangot igazából mágia, olyan, mint a fizika. A zene tulajdonképpen hanghullámokból áll, és amikor ezeket a semmiből állítod elő, az valami egészen hihetetlen, az egyfajta mágia, valami teljesen megfoghatatlan: hangmágiának hívnám talán. Megváltoztatja a hozzáállásodat, és maga a hang frekvenciája egy csomó esetben még fiziológiai változásokat is okozhat. Igen, azt gondolom, hogy bizonyos szempontból ez egyfajta tudomány vagy mágia – nagyon érdekes, nagyon leköt. Másfelől viszont az gondolom, hogy ez egoista emberek magyarázata a saját egójukről, és ezt azért meglehetősen negatívnak érzem.

Mit jelent számodra a metal zene?

Egy csomó idióta baromságot és egy csomó jó és kreatív zenét… szerintem ez soha nem lehet egy meghatározott dolog, hiszen annyira tág ez az egész fogalom. Egy picit olyan ez, mintha arról kéne hogy beszéljek, hogy mit jelent számomra az étel: egy csomó esetben tök jó, egy csomó esetben pedig valami egészen szörnyűséges. Igazából a metal zene azt jelenti számomra a dolgok legmélyen, mint amit a törzsi zene jelent: katartikus és eredeti egyszerre. Ezért nagyon fontosak a törzsi zenék, mivel azok katartikusak és eredetiek… és ez egy meglehetősen egészséges módja az önkifejezésnek.

És mire értetted az idióta baromságot?

Csomó esetben látni-hallani, hogy a zenészek nem mélyülnek el műfajban, és számukra ez csak, tudod, egy hobbi, teljesen öncélú, és semmi több – ami még akár el is menne, de igazából ez egy csomó újrafelhasznált, reciklált dolgot is jelent. Nekem ezzel igazából az a bajom, hogy minek pazarolsz erre energiát meg szenvedsz vele, ha úgyis csak azért veszel hangszert és másokat másolj – erre semmi szükség nincs, inkább hallgasd a zenét és élvezd. Vagy akkor csinálj valami értelmeset, valamit, aminek jelentése van. Még csak azt sem várom, hogy eredeti legyél – csak legalább jó legyél.

Írta: Á