fbpx

INNISTRAD – A HATALOM FIGYEL (2019)

Túlzás lenne azt állítani, hogy a régi vágású, esetleg klasszikusnak nevezhető thrash metalnak leáldozott volna, hiszen erről szó nincs, csupán a hazai pályán mutatkozik belőle komoly hiány, és kevés utánpótlás, míg külföldön még fesztiválok szintjén is a második fénykorát kezdi élni. Álmomból felébresztve igazából jobban belegondolva alig tudnék mondani régi nagyjainkon kívül olyan hazai csapatokat, akik ennek a régi sulis hangzásnak viszik tovább a fáklyalángját, és persze joggal lehet mutatni az Archaicra, a mostanában ismét zenélgető Atomicra, vagy Beyondra, pláne a Moby Dickre (ugye említeni sem kell), meglehetősen sovány így is a lista. Na, mielőtt végleg elkezdeném a lapátolni a földet a thrash metal koporsójára, van világosabb oldala is a sztorinak, mégpedig, hogy időnként felbukkan az éterben nem kis örömömre egy ilyen csapat, az meg különösen nagy öröm, ha mindezt egy szuper zenei köntösbe öltöztetik fel, frissített zenei elemekkel, és mondanivalóval.

Az Innistrad 2016 ban alakult Sopronban, szóval a régi társakhoz mérve még meglehetősen fiatal cipőben járnak, azonban korrekt időn belül pakolgatják elénk a lemezeket, hiszen a kezdetekben egy EP kiadvány már napvilágot látott tőlük, illetve nemrég jelent meg az első nagylemez, “A hatalom figyel” címmel.  Első áldozóként vettem kézbe ezúttal az anyagukat, hiszen a csapat munkásságával finoman szólva sem vettem fel a fonalat az utóbbi időben, így kíváncsi voltam, soproni illetőségű barátaink mit tettek le az asztalra.  A borítóra nem lehet panasz, valamilyen szinten ez is kecsegtet némi old school hangulattal, bár szinte értelemszerűen már nem kézi, hanem számítógépes grafikát mutat, a kép jól szimbolizálja a címet, így már a külsőség megér önmagában is néhány méltató szót, no de ennél is fontosabb mi van a korongon, lássuk a zenét!

Jól összerakott, betaláló felvezetésként szolgál az intro, majd fellélegezni sincs időnk, a fiúk egyből bedobnak minket a darálóba az Adott szó tétellel. Itt már kezd szépen kigömbölyödni az a szép kerek, és iszonyú precízen telített sound, ami a lemez végégig ki is tart a későbbiekben. Remekül, tökösen ül a háttérben a dob, a gitársávok minden hangja is szépen a helyén van. Nem is csoda ez a szintű precizitás, hiszen egyáltalán nem titok, hogy a munkálatok  a Moby Dick frontember, Smici stúdiójában, illetve keze alatt folytak.

A lemez előrehaladtával egyre jobban érződik, hogy bár alapjában véve egy színtiszta thrash korongról beszélünk, néhány stílus észrevétlenül is beleszövődött a tételekbe, így túl a brutális darálón olykor szinte lazább heavy metalos pillanatok is felütik a helyüket, mindehhez helyenként pedig dallamosabb szólók is társulnak, ami szuperül megmenti a lemezt, illetve az egyes számokat a monoton hangzástól, bár ez egy pillanatig sem tapasztalható.

A Moby Dickes hatást egyébként a fiúk le sem tudnák komolyabban tagadni, de ezek nem a méltatlankodás szavai, inkább a puszta észrevételé, zeneileg meglehetősen, ének fronton pedig jelentősen idéződik a soproni legenda munkássága, főleg az énekes, Unger János hangjára kaptam fel jó párszor a figyelmem, hogy bizony mintha Smici beugrott volna pár részben segíteni, de mint említettem, erre sem tudok negatívumként tekinteni, mert egyébként teljesen rendben van.

Nem szeretek gyenge pontokat felsorolni, bár itt a “pontok” kifejezés erős, mivel egy pont van, ami nekem kicsit sokadik hallgatásra is bántotta a fülem, az pedig a szövegek felépítése. Jó koncepcióval, és sokatmondó, mély tartalmú szövegekkel ütnek oda, egy s más szövegnél még magamnak is el kellett gondolkodnom, vajon milyen érzések, gondolatok halmozódnak a sorok mögött, azonban nekem sokszor túlságosan kiszámítható refrének halmozódnak fel, helyenként pedig nem csúsznak “kéz a kézbe” simasággal egymásba a szavak, sokkal inkább az jutott eszembe, hogy némileg egymás mellé vannak erőltetve. Megjegyzem különben, hogy minden szám hamar betalál, és koncertképes, nem is tudnék csak egyet kiemelni kedvencként, annyira jó egységet alkot egymást követve a kilenc nóta.

Erős lemez ez, egy, még friss zenekar első időszakának méltó korlenyomata, akikben komoly potenciál lakozik, ehhez nem férhet kérdés. Kíváncsi vagyok, az idő előrehaladtával mit mutatnak fel nekünk, hiszen nem is sejtem, hanem megelőlegezve a bizalmat tudom, hogy meg fogják találni a műfajon belül a saját hangjukat, és a következő lemezre már azt fogjuk tudni mondani, hogy ez bizony színtiszta “Innistrad”. Ahogy már említettem, komoly lehetőséget látok bennük, és ugyanilyen jövőt is jósolok nekik, nagyon bízom benne, hogy ebben az évben élőben is elcsíphetem őket párszor! Nálam ez a lemez ha nem is üti meg egyelőre a tízest, mindenképpen a lehető legerősebb nyolc pontos alkotás! Remek munka!

Írta: TM