IHSAHN: “Hogy egy black metal előadó hagyja, hogy megmondják, mit csináljon? Azt senki nem szeretné…”

Ihsahn most már egy ideje szólókarriert folytat, azonban továbbra is együttműködik az Emperor-al koncerteken. A saját zenéje sokkal progresszívebb, mint a régi bandájával írt fagyos, kaszabolós anyagok. Továbbra is ugyanaz az egyedülállóan tehetséges művész, aki a gitárja segítségével fedezi fel a zene sötétebb oldalát. Még ma sem igazán érti, hogyan csinált ebből karriert. A KERRANG!-al készített interjú fordítását olvashatjátok alább.

Ezzel a típusú zenével ne lehetett kereskedelmi sikereket elérni, ez sosem volt opció” – állítja ma. “Karrierlépésként? A legrosszabb választás! Tulajdonképpen mindennek ellenére történt ez, és mert intenzíven arra fókuszáltunk, hogy létrehozzunk valamit, ami a sajátunk. Norvég zenészként nyomot hagyni az egyetlen esély, ha valami egyedit alkotsz.

Kerrang!Mi volt az első zenei élményed?

Ihsahn: “Amikor a nagymamám zongoráján játszottam. A szüleim látták, hogy érdekel, úgyhogy elkezdtek zongoraórákra járatni. Azt hiszem, nagyjából 6 éves voltam. Gyerekdalokat játszottam, de édesapám akusztikus gitárjain is játszogattam. 10 évesen kaptam meg az első elektromos gitáromat, és a megszállottja lettem.

Kerrang!Voltak körülötted zenei hatások?

Ihsahn“Apámnak voltak gitárjai, de zenekarban nem játszott. A nagymamám orgonán játszott és zongorát tanított. Anyukám sok Elvis-t hallgatott és emlékszem, hogy gyűjtögettem, hogy megvehessem az első vinylemet, a Rock And Roll Over-t a Kiss-től. Aztán pár barátom megismertetett engem a Twisted Sister-rel, akik nagy kedvenceim lettek egy időre. Még pink és fekete függönyöm is volt a szobámban, ami az ő színük! Majd végül felfedeztem az Iron Maiden-t. Az ő koncertjük volt az első nagyobb koncert, amin voltam, a Seventh Son of a Seventh Son turnén. 1988. október 5., Oslo. Mióta csak Bruce Dickinson a színpadra ugrott a pirotechnika kíséretében, nem emlékszem, hogy lett volna B-tervem. Hatalmas hatással volt rám. Megvettem a tabulatúrakönyvét annak az albumnak és ez volt a zenei képzésem. Órákat töltöttem iskola után azzal, hogy velük együtt játszottam és próbáltam lemásolni, amit csináltak.

Kerrang!Milyen volt a vidéki Norvégiában felnőni?

Ihsahn: Notodden városában nőttem fel, ami 12.000 lakossal rendelkezik. Viszonylag kicsi, de Londonhoz képest minden kicsi Norvégiában. Vidéken nőttem fel egy farmon, szóval volt alkalmam hangosan és gyorsan játszani. Mivel delay pedálom nem volt, így játszottam. A farm egyik oldalán víz volt, a másikon hegyek, szóval kivittem az erősítőt a verandára, hogy ott játsszak és a természetes delay-t használjam. Ez elég metal, nem?

Kerrang!Mikor kerültél kapcsolatba más fiatal zenészekkel?

Ihsahn: “Notoddenben van Észak-Európa legnagyobb blues fesztiválja, ami 1988-ban vette kezdetét. ’89-ben elkezdődött az úgynevezett The Blues Seminar, ahol a környékbeli gyerekek vehettek részt oktatásban a blues zenészek által, és alapíthattak is bandákat. Itt találkoztam [a leendő Emperor gitárosával] Samoth-al és a bandatársaival, és szükségük volt egy gitárosra. Megláttak engem a hosszú, szőke hajammal és az Iron Maiden-es felvarrókkal teli farmerdzsekimmel, ekkor jöttünk össze. Samoth egy évvel idősebb volt nálam, de a többi srác a bandában 16 körül volt. Mopeddel jártak – ők már felnőttek voltak! Már vettek fel demokat, úgyhogy azt gondoltam, teljesen professzionálisak. Ha csatlakozni akartam a bandájukhoz, fel kellett vennem velük a lépést, ami 13 évesen hasznos volt, hiszen nálam tapasztaltabbaktól tanulhattam. Tehát már fiatalon belecsöppentem ebbe a gondolkodásmódba. 14 évesen lett meg velük az első teljes stúdiófelvételem, úgyhogy nagyon korán meglett az első tapasztalatom ezen a téren.

Kerrang!: Hogy született meg az Emperor?

Ihsahn: “Samoth és én egy Thou Shalt Suffer nevű bandában játszottunk, de szeretett volna egy másik projektet, ami inkább a [’80-as évek black metal zenekaraira] Hellhammer-re és a korai Bathory-ra hasonlít. Egy mellékes dolognak indult el az Emperor, feldemoztuk a Wrath Of The Tyrant-ot. Szerettük ezt az energiát, és nem kellett sok, mire ez lett a fő projekt. 16 éves voltam, amikor elköteleződtünk mellette.

Kerrang!Mi vezérelt, hogy ilyen dark zenét játssz?

Ihsahn: “Mindig természetesnek tűnt, hogy ebben a világban fejezzük ki magunkat. Komolyan vettük, de szerintem az emberek meglepődnének, hogy mindannyiunknak milyen jó humorérzéke van. Elfelejtik, hogy mindkét oldalt képviselheted ugyanolyan hitelességgel. Csak mert ilyen zenét csinálsz, az nem tükrözi az egész személyiségedet.

Kerrang!A norvég black metalnak egy extrém, gonosz imidzse volt. De tulajdonképpen ti egyben egy baráti társaság is voltatok, nem?

Ihsahn: “Abszolút. Akkoriban nagyon fókuszáltunk erre a black metal-világra, erre a különleges atmoszférára, erős alkotás született belőle. Amikor elmentünk [a Mayhem gitárosa] Euronymous boltjába, a Helvete-be Oslo-ban, minden fekete volt. Gyertyák égtek, szólt a black metal vagy valami más sötét zene, mint a Tangerine Dream. Minden arra szolgált, hogy átéld ezt a hangulatot. Próba után Samoth és én sötét szobákba vonultunk gyertyákkal és dark zenéket hallgattunk. A késői tinédzseréveimben nagyon sokáig Diamanda Galas Plague Mass albumára feküdtem-keltem. Beteg, de még érintette ezt a fajta vallási légkört. Különleges volt mindenféle drog nélkül is.

Kerrang!A közfelfogás ezt a norvég stílust vagy ijesztőnek vagy viccnek tekinti. Ez hogy érintett titeket?

Ihsahn: “Őszintén szólva egyszerre adott erőt és volt ijesztő. Nem volt más választásunk, mint erőt meríteni belőle. Az idősebb sógorom két munkát veszített el amiatt, hogy ismert – és még csak tinédzserek voltunk! Az emberek több erőt adtak nekünk, mint kellett volna. Én ha olyan tinikkel találkoznék, akiknek extrém a stílusuk vagy extrém módon néznek ki, valószínűleg csak kinevetném őket és egy fiatalos lázadásnak tekinteném. Azt gondolnám, hogy ez segíti az emberek fejlődését, de nálunk nem ez volt a helyzet. Ez annyira extrém volt az embereknek, hogy sok perspektívát vesztettek.

Kerrang!: Mit éreztetek, amikor templomokat kezdtek égetni és emberek haltak meg és kerültek börtönbe? Gondoltátok már úgy, hogy túl messzire ment az egész?

Ihsahn“Abban az időszakban annyira elkötelezettek voltunk, hogy minden ilyesmi csak hozzáadott ehhez a szinte alternatív világszemlélethez. Folyton erre fókuszáltunk, meg akartuk tartani ezt az atmoszférát. Amikor ezek a dolgok történtek, ennek a jelenségnek a részévé váltak. Még ha valaki börtönbe is került, mi sosem tettük fel a kérdést, hogy vajon ezzel befellegzett-e a bandának. Mindig megtaláltuk a módját annak, hogy vihessük tovább a bandát.”

Kerrang!Éreztétek valaha, hogy veszélyben vagytok?

Ihsahn: “Igen, megtámadtak minket. Sokunkat megtámadtak. Emlékszem, egyszer amikor mentem haza, öt ember megtámadott és kiütötték belőlem a szart is, és senkit sem érdekelt igazán a dolog. És ez még csak a kezdet volt – amiatt, hogy olyan ruhákat hordtunk. Érdekes látni, hogy mennyire elfogadott volt ez, hiszen mi magunk választottuk, hogy a kisebbséghez tartozzunk. Azt gondolták, mi vívtuk ezt ki magunknak.”

Kerrang!Mit érzel most, amikor visszatekintesz erre?

Ihsahn: “Összességében úgy gondolom, nagyon destruktív lehet. Sokaknak az is volt. Saját tapasztalat alapján, egy ilyen speciális fiatalkorral a hátam mögött, gyakran konfrontálódik az ember. De ambíciózussá válik – sokkal ambíciózusabbá, mint amilyen lettem volna. Mindent összevetve nekem ez egy pozitív dolog. Nekem ez tette lehetővé, hogy kitartsak amellett, amit akarok csinálni, ez pedig a zene.”

Kerrang!Az Emperor volt az első bandák egyike, aki csontvázfestést alkalmazott, de egyben az első is, aki megvált tőle. Ez egyfajta vallomás volt?

Ihsahn: “Ez teljesen magától történt. Nem vallomás volt, hanem a fejlődésünk része. Az első Emperor videóban, a The Loss And Curse Of Reverence-ben egyszer csak páncélban voltunk! A banda fejlődött a saját módján, ahogy minden más zenekar is. Szinte frusztrál, amikor valaki azt gondolja, hogy ‘ez black metal, és ilyet nem szabad csinálni’. Egy black metal művész, aki hagyja, hogy megmondják, mit csináljon? Ezt senki sem akarhatja.”

Kerrang!Az Emperor volt az első black metal banda, aki normális bandaként kezdett turnézni. Furcsa volt?

Ihsahn: “Szerintem még az első turnénk is – az Egyesült Királysággal az Cradle Of Filth társaságában – Londonba repültünk, hogy játsszunk a Deicide-del, de lemondták a bulit. Úgyhogy a [kiadó] Candlelight szervezett nekünk bulikat helyette. Nem volt pénzünk és tervünk, de mit csinál az ember 17 évesen? Szó szerint be kellett csempészni engem bizonyos helyekre, mert kiskorú voltam. Még mindig nem hiszem el, hogy a szüleim megengedték, hogy ezt csináljam!

Kerrang!Amikor vége lett az Emperor-nak, te még mindig csak 25 voltál…

Ihsahn: “Igen, és bejelentettük az első újraegyesülős bulit még mielőtt 30 lettem volna! Nem volt nehéz döntés. Albumról albumra egyre többet dolgoztam az anyagokon, míg végül a 2001-es Prometheus [: The Discipline Of Fire & Demise]-t egymagam írtam meg. Különváltak az útjaink zeneileg, de egyetértettünk benne, hogy a csúcson kellett abbahagyni. Így volt temészetes. Nem karrierben gondolkoztunk.”

Kerrang!Változott valamit az idők során az Emperor zenéjéhez való viszonyod? Milyen érzés, amikor újra együtt koncerteztek?

Ihsahn: “Őszintén szólva kicsit féltem. Ilyenkor sokan félvállról veszik és simán csak végigtolják a számokat… De szerintem közülünk midnenki úgy volt vele, hogy ha csináljuk, csináljuk komolyan. Az embereknek sok emléket és tapasztalatot szereztek ezzel a zenével. Rosszul venné ki magát, ha nem tudnánk hitelesen csinálni. Arra gondoltam, vajon bele tudom élni magam abba az energiába, mint amikor tinédzser voltam és írtam ezt a zenét? És hamar észrevettem, amikor elkezdtük játszani a számokat, hogy belénk van vésve, az emlékezetünkbe, a gerincünkbe. Szóval könnyű volt átélni a szöveget és a riffeket. Természetesnek tűnik, még ha már nem is tudok ugyanúgy azonosulni a szövegekkel, de valahol mélyen még mindig tudok kapcsolódni ezekhez az egzisztenciális érzésekhez. Fellengzősen hangzik, de a saját zenémet még mindig black metalnak hívom, mert ugyanazt az érzést varázsolja elő bennem. Diamanda Galas még mindig ugyanazt az érzést kelti bennem. Ez a lényeg, a hajtóerő, a bennem élő ideál, és művészetileg minden dalnak, ami bennem van, ez a célja. Ez változatlan. Mindig igyekszem elérni ezt a célt.”

Kerrang!Szólózenészként még mindig ugyanazok a célok lebegnek a szemed előtt, mint az Emperor-ral?

Ihsahn: “Mindig a lehető legsötétebb lemezt akarom elkészíteni. Aki szereti ezt a stílust, tudja, ez mit jelent. Aki nincs benne, az nem érti. Azt mondanám, mindig igyekszem a lehető leg…mélyebb lemezt megcsinálni. Szeretem a mélységet, a veszélyt, az egzisztenciális kétséget. Abban reménykedem, hogy senkire nem hasonlít a hangzásom – a magam módján akarok szólni, valahogy máshogy. Abban bízom, hogy ha valamit teljes szívből és őszintén csinálsz, ha folyamatosan kihívást állítasz magad elé, érződni fog.”

Kerrang!Rob Halford a Judas Priest-ből nagy rajongód. Milyen érzés tudni, hogy a kedvenc albuma a ’97-es Emperor album, az Anthems To The Welkin At Dusk?

Ihsahn: “Ezt bóknak tartom tőle, mert nem érdeke ezt mondani. Bármit mondhat. Szóval ha ilyet mond, akkor azt őszintén úgy is gondolja. Nagyon kedves srác – akármikor találkoztunk vagy telefonáltunk, imádnivaló volt. Hatalmas zene- és új metal rajongó általánosságban. Nézd csak meg a Judas Priest-et. Ha fejlődésről beszélünk, megírták a Sad Wings Of Destiny-t, a Turbo-t és a Painkiller-t. A Judas Priest hitelessége abban áll, hogy ők mindig Priest, de mindig hajlandóak változtatni és más-más módon kifejezni magukat. Ha valaki tízéves koromban csak a töredékét is elmeséli nekem annak, amit véghez fogok vinni, például beszélgetni Rob Halford-dal vagy játszani a Judas Priest-tel, valószínűleg szívbajt kaptam volna.