Igorrr – Spirituality and Distortion (2020)

ELŐADÓ: Igorrr
ALBUM: Spirituality and Distortion
SZÁRMAZÁS: Franciaország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Baroquecore
HONLAP: https://igorrr.com/
ÉRTÉKELÉS: 9/10

 

 

Aki esetleg nem ismerné a francia Igorrr zenekart, annak még most az iromány elején szólok, hogy ez a zenekar nem könnyű eset. Első nekifutásra én ajánlanék még mellé legalább két sört, és kellően elborult elmét. Mai alanyunk nem vegytiszta metal, sőt szinte lehetetlen bekategorizálni ezt a kavalkádot, amivel az Igorrr tevékenykedik. Talán ezért is kapja meg a legtöbb helyen az avantgarde és Baroquecore jelzőt, hiszen kicsit bonyolult lenne párhuzamot vonni a black metal, a barokk muzsika, a brakecore és a trip-hop között. Gautier Serrenak viszont ez sikerült, amikor megálmodta az Igorrr-t. Mooondjuk az érdekelne, hogy mi zajlódott le a fejében, amikor kiötlötte ezt a koncepciót… Mindenestre nagyon hálásak vagyunk neki, hogy ránk zúdította minden agybaját, hiszen minden egyes dala egy elég durva trip az elmebaj földjén a profizmus legnagyobb mértékével. Ezért is imádjuk!

Így a karanténos, #maradjotthon időszakra nem is jöhetett volna jobbkor a legfrissebb Igorrr lemez, a Spirituality and Distortion, igazi felüdülés. Habár kicsit árnyalja a helyzetet, hogy sajnos pont emiatt a kialakult szituáció miatt elmarad a budapesti koncert. Talán nem lövök mellé túlságosan azzal az állítással, hogy komoly elvárások voltak az új albummal kapcsolatban, hiszen a Savage Sinusoid egy igencsak meghatározó mestermű volt, és a legtöbb valamirevaló helyen az év albuma címért versenyzett. Az utóbbi idők tapasztalatai alapján, én egy kicsit visszafogottabban ültem neki meghallgatni az új albumot, mert nem szerettem volna csalódásba belefutni a nagy elvárások miatt.
Sört kinyitni, hangerőt fel, agysejteket és logikus gondolkodást a sarokba rakni pihenni, és jöhet is a Spirituality and Distortion:

 

Kezdésnek a Downgrade Desert még talán nem is tűnik annyira földtől elrugaszkodott szerzeménynek. Jól ötvözi a keleti kultúrákra jellemző dallamokat a lassabb és sötétebb dobtémákkal és elektromos gitártémákkal. Már-már ijesztő az a hangzásvilág, amit az énekesek, legfőképpen Laurent Lunoir produkál. A hangja ad egy sajátos karaktert és elborultságot a dalnak. No persze hölgyfronton sem kell messzire menni a tehetségért. Laure le Prunenec továbbra is hozza a formáját, és kiereszti az ezer közül is megismerhető hangját. Ráadásul az album egész nagy kitérőt tesz a keleti kultúrák zenéjében, hiszen a Camel Dancefloor és a Himalaya Massive Ritual is ezt az irányzatot követi. Érdemes odafigyelni rájuk, mert ilyen tálalásban ritkán találkozhat az ember ezekkel a dallamokkal.

Pár hónapja, az album megjelenése előtt húzott egy nagyot az Igorrr és felrobbantotta a netet a Very Noise című… én nem is tudom mivel. Szeretem nagyon a különleges és egyedi zenéket, sőt kifejezetten ilyeneket keresek, de azt hiszem, erre nem voltam felkészülve. A Very Noise című dal és videó kombója szerintem teljes mértékben kimeríti az agymenés fogalmát. Eddig a pontig azt hittem, hogy a Robert című daluk után már nem nagyon tudnak meglepni, de hatalmasat tévedtem. Kicsit nehéz erről bármit értelmesen megfogalmazni, mert fogalmam sincs, hogy mi történik ebben a dalban. Leginkább egy kövér spangli és/vagy gomba tripre fogadnék. Keverjük össze a breakcore dobolást némi dupla DZSRE hangolt gitárral, adjunk hozzá pár elektronikus prüttyögést , toljuk be ezt a turmixot intravénásan és várjunk az eredményre.  De még milyen eredményre! Az első hallásra, totális káoszra emlékeztető összevisszaság elég hamar egy élvezhető és szerethető dallammá áll össze, és nem bírod kivenni a lejátszási listából.

Na és ha elborult metalról van szó, akkor keresve sem találhattak volna jobb vendégénekest a Parpaing dalhoz, mint a Cannibal Corpse hörgőjét, George “Corpsegrinder” Fisher személyében. Kicsit szokatlan ezt a hangot hallani egy olyan dalban, ahol itt-ott chiptune áthallások is vannak a Nintendo-korszakból a hörgés mellé. Elég érdekes eredménye ez az elmebajnak, de szerintem még kezelhető. Mindazonáltal, talán ez az egyetlen dal, ami egy picit kilóg a sorból, és nem feltétlen illik az Igorrr munkásságába. De ha magától a névtől eltekintünk, mindenképpen egy szerethető és megjegyezhető dalt kapunk, amit még Corpsegrinder is szívesen beleír az önéletrajzába.

Biztos mindenki fejében ott van az a dallam, amit a filmekben párosítanak azzal a képpel, amikor egy francia úriember baguettel a kezében flangál a festői utcákon Párizs szívében. Nos, ha ez a kép jelent valamit a lelkednek, akkor a Musette Maximum a te dalod. Ezt az idilli zenét és lelkibékét mocskolja össze black metal témákkal a szerző, kábé a legzseniálisabb számot kreálva, amit az utóbbi időben hallottam. Valahogy mindig elképedek azon, hogy bizonyos zenészekben mennyi kreativitás van, és hogy ezt az adottságot hogy tudják minőségi zenévé alakítani. Zseni!

Na és ha már a tudatmódosítók hatásáról esett szó, akkor mindenképpen említeni kell a Kung-Fu Chèvre albumzáró tételét. Elég sok zenét hallottam már életemben, és jó pár kritikát megírtam a metal legkülönbözőbb műfajaiból, de őszintén mondom, halvány fogalmam sincs, mit hallok, amikor ez a dal megy. Talán azzal lenne a legcélravezetőbb jellemezni, hogy a fent leírtak mindegyikét összegyúrjuk és megspékeljük egy kis hejehujás táncikálással. Ötletem nincs, hogy ez a sok minden hogy képes együttműködni egy dalban, de ez valami elképesztően szórakoztató végeredményt generál. Ha megfogadtátok a cikk elején tanácsolt sörök bevitelét az album előtt, akkor szerintem mostanra tart ott a helyzet, hogy simán táncra perdül az ember a Kung-Fu Chèvre hallatán.

Szerencsére ezúttal nem csalódtam egy percig  sem, az Igorrr hozta azt a minőséget, amit elvárt tőle az ember. A Spirituality and Distortion egy nagyon érdekes és üde színfoltja mint a műfajnak, mind az idei lemezfelhozatalnak. Igazán bánhatjuk, hogy a járvány miatt le kellett mondani a koncertet, mert ezt az érzést és hangulatot csak élőben lehet igazán átérezni és megérteni.