fbpx

HEEDLESS ELEGANCE – LIBRA (2021)

ELŐADÓ: Heedless Elegance
ALBUM: Libra
SZÁRMAZÁS: Magyarország
MEGJELENÉS ÉVE: 2021
STÍLUS: Metalcore
HONLAP: https://www.facebook.com/heedless.elegance
ÉRTÉKELÉS: 10/10

 

Ha az utóbbi éveket tekintjük, akkor teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a HEEDLESS ELEGANCE új albuma, a Libra, a legjobb, legdöngölősebb, legprofibb album, ami itthon (és megkockáztatom külföldöt is) megjelent. Elképesztően bitang jó. Köszönöm a figyelmet, aviszontlátásra.

Igazából megveszekedett nehéz kritikát írni egy olyan albumról, ami elejétől a végéig tökéletes. Nem igen van, amibe jogosan bele lehetne kötni, nincs miről írni. Csak hallgatni kell, és keresgélni az állunkat, hogy ez mégis hogy a francba lehet ennyire királyul összerakva?!

Az mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekem speciel ez a metal stílus a gyengém, és könnyebben meg lehet győzni egy core album menőségéről, mint egy jégersört kikéretni velem. Pedig az sem egy nagy kihívás…Viszont pont ez a rajongás vezetett oda az utóbbi években, hogy már nagyítóval kellett keresnem azokat a bandákat, akik egy végigpörgetésnél tovább lekötötték a figyelmem. Ez nem azt jelenti, hogy bénák lennének a zenekarok, egyszerűen csak az idő múlásával annyi király zenét talál az ember, hogy eltelítődik vele, és nehéz megugrani a szintet. Olyan ez, mint amikor éveken át játszol a World of Warcraft-tal, és utána már egyik MMORPG sem lesz az igazi. És akkor hirtelen jön valami új, valami nagy, valami olyan, amire már régen vártál, és totálisan levesz a lábadról. Hasonló érzés kerekedett bennem a Libra hallgatása közben is. Bár… ez nem teljesen igaz. Ugyanis a zenekar első albuma, a Wanderer is elég határozott benyomást tett rám, és annyit hallgattam, hogy más a Spotify is belefáradt. Viszont volt bennem egy kis félelem a folytatással kapcsolatban, mert átlagos trend az, hogy az első, piszok jól sikerült album után ellaposodik egy zenekar, újra akarják kreálni az első sikert, vagy éppen egy olyan utat választanak maguknak, ami teljesen nullázza a korai sikert és érdektelenségbe csap át. Szóval amikor kocsmabeszélgetések révén jöttek az első infók, hogy készül az új Heedless album, akkor csak annyit vártam, hogy legyen legalább olyan jó mint a Wanderer, és akkor jól is vagyunk. Szerencsére a srácok bebizonyították, hogy Magyarországnak végre van egy olyan nemzetközi szintű metalcore bandája, ami igenis meg tud újulni és bátran kiállhat bármelyik fesztivál nagyszínpadára.

Egy hete kaptam meg az albumot kritikára, de túlzás nélkül mondhatom, hogy a Librán kívül semmi mást nem raktam be a lejátszóba, mert annyira megfogott. Oké, meg még egy Lady Gaga diszkográfiát toltam végig vagy ötször, de azt inkább ne feszegessük…

Szóval már egy ideje kitartok azon véleményem mellett, hogy Konter Samu lehet a legjobb metal énekes kishazánkban, ha egyszer kinövi magát. Nos, büszkén jelenthetem, hogy ez most meg is történt. A legutóbbi dal, ami megjelent az albumról, a The Blaze of Glory is jól mutatta, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül ez az úriember. Egészen elképesztő az a sokszínűség, az a technika, amit ebben a dalban (is) leművel. Azon már meg sem lepődők, hogy a hörgés tökéletes, de te jó ég, azok a screamek… tele erővel és dühvel.
Persze mit sem érne ez a tehetség, ha nem állna mögötte egy olyan beteg tehetséggel megáldott zenekar, mint a HE. Piszkosul jól össze van rakva az egész zene, nincsenek oda nem illő elemek, nincsenek sallangok, csak a színtiszta kreativitás és döngölés. A gitárjáték fülbemászó és technikás, a dob egész egyszerűen letépi a fejed, szóval igazi “eargasm”.

Anno a HE-ban az tetszett meg nagyon, hogy nagyon dallamos, mégis erőteljes gitártémák egészítették ki a hörrmörr darálást, igazi karaktert adva a daloknak. Nos ez most sincs másképp, sőt az ének mellett, zenei téren is sokat fejlődtek a srácok. Nem mintha korábban nem lettek volna vérpofik ebben, de most valahogy mégis sokkal jobban hangzik minden. Sokkal átgondoltabb és komplexebb az egész dallamvilág. Ez az összhang jól tetten érhető a másik klipes dalban, a Friends-ben is, de a Split az, ami a legjobban reprezentálja.

Minél többet hallgatom az albumot, annál jobban fogalmazódik bennem az a gondolat, hogy a Libra több ötletet merít a modern deathcore-ból, mint magából metalcore-ból. Legfőképp az éneken érhető tetten ez a párhuzam, de a blastbeat-ek és a breakdown-ok is sok esetben inkább emlékeztetnek egy Lorna Shore-ra, mintsem As I Lay Dying-ra. Zeneelméletben lehet nem én vagyok a tökéletes megmondóember, kommentben ki is lehet javítani, de szerintem egyértelmű.

Az ugye természetes, hogy egy arconpörgős albumra is kell valami lassabb, melankólikusabb tételt is pakolni, mert hát valamikor el kell menni sörért a koncerten. Nagyátlagban egy ilyen stílusú zenekarnál ez piszkosul megakasztja a pörgést és kizökkent. A Libra sem ez alól, bár itt is fellelhető pár melodikusabb szám is, viszont az a nagy különbség, hogy ezek a lassabb nóták is teli vannak erővel és dübörgéssel. Itt biztosan nem fogsz elmenni sörért koncerten, hanem várod, hogy mikor jön a refrén, mert azonnal átkapcsolsz karatemesterbe, miközben a könnyed kicsordul a dallamok hallatán. Mestermű az összes.

Mire eljut az ember a lemez végére, elfárad, megfájdulnak a nyakizmok, meg miegymás rocker-betegség üti fel a fejét. Arra számít az ember, hogy levezetésnek valami frankó kis outro lesz. Hát itt nem éppen. Egy maratoni, HATÉSFÉL perces orgia zárja a Libra repertoárját, amiben aztán igazi tűzijáték hallatszik. A The Answer eldurrogtat mindet, ami ebbe a stílusba belefér, és ingerli a hallójáratot. Bitang jó szóló, végnélküli kalapálás, óbégatás-ugrálás-nemodafigyelés. Azt hiszem, pont így kéne hangoznia egy számnak, ami magába foglalja a metalcore történelmét. Zseni.

Ha ez az album még 2020-ban jelenik meg, akkor nagyon nagy dilemmában lettem volna, hogy ki nyeri az év albumát. Mert az tutifix, hogy a Libra trónkövetelő nemzetközi viszonylatban is. Most már csak abban reménykedek, hogy mihamarabb vége lesz ennek az ínséges időnek, és láthatom a HEEDLESS ELEGANCE-t élőben is, mert ha ugyanezt a minőséget produkálják a színpadon is, akkor tuti könnybe lábad a szemem. És miért is ne tennék ezt, hiszen az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a színpadon még egy lapáttal rá tudnak tenni a srácok az élményre, mert annyira beleélik magukat a játékba, hogy azt öröm nézni. Jah igen, minőség… tessék minél nagyobb/jobb minőségű hangcuccon hallgatni, mert olyan eszeveszett jól van keverve, és olyan bitang jól szól az egész album, hogy bűn lenne elrontani telefonos hangszóróval.
Azt hiszem, gondolkodás nélkül megadom az idei év első 10 pontját.

-D

// //