Heaven Shall Burn – Of Truth & Sacrifice (2020)

ELŐADÓ: Heaven Shall Burn
ALBUM: Of Truth And Sacrefice
SZÁRMAZÁS: Németország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Metalcore
HONLAP: https://www.heavenshallburn.com/
ÉRTÉKELÉS: 7.9/10

 

Ezekben az időkben nehéz életük van a zenét, és legfőképpen az élő zenét kedvelő embereknek. Előre nem látható ideig berekesztették a koncerteket, ráadásul még egy adag sörre sem nagyon tud kimozdulni az ember. Ami mondjuk elég bölcs dolog is, hiszen jobbat nem is tudnánk tenni jelen helyzetben, mint otthon ülni. MARADJ OTTHON! Bár ennek hátulütője elég mélyen érinti a metálos közösséget (is). Sorra maradnak el a koncertek, halasztják a lemezmegjelenéseket, és nem halad a stúdiómunka. Alapból elég eseménytelenül telt nekem az év első negyede lemezmegjelenés szempontjából, de így, hogy még a kedvenc zenekaraimat sem láthatom élőben, kifejezetten nehéz nem falnak menni. Ezt a frusztrációt szerencsére most sikerült némileg csökkenteni azzal, hogy megjelent egy olyan album, amire már elég régóta vártam, ráadásul dupla albumról beszélünk.

Majdnem pontosan két éve már annak, hogy a német Heaven Shall Burn nálunk járt a Barba Negrában, és előre nem látható időre “inaktivitásba” vonultak. Szerencsére ez nem volt igazi parkolópálya, hiszen most, két évvel a koncertjük után, jelentkeztek egy vadonatúj, duplalemezzel, ami végre megnyugvást jelent a metalcore szerelmeseinek.
Szó se róla, elég intenzív és változatos élmény volt ezt az albumot meghallgatni és kiértékelni. Már a korábbi EP-kkel kapcsolatban is furcsa érzése lehetett a „kő-coreos” rajongóknak, hiszen a szokásos HSB hangzás mellettegy merőben más stílusjegyekben gazdag dalt is kaptunk. Nem mondom, hogy nem voltak fenntartásaim előzetesen az albummal kapcsolatban, de kíváncsian vártam, hogy mi sül ki ebből a koncepcióból. Elég sokszor kellett nekiülnöm, hogy konkrét véleményt tudjak alkotni. Na, de lássuk, hogyan is teljesít a HSB Of Truth And Sacrifice albuma:

Az már egyszer biztos, hogy az album pontosan úgy kezdődik, ahogy egy Heaven Shall Burn albumnak kezdődnie kell. A Thoughts and Prayers és az Eradicate is egyaránt tipikus HSB hangzással és stílussal operáló dal, bár az Eradicate egy fokkal döngőlősebb és agresszívabb. A dobtémái nem kímélnek, és a riffek is meglehetősen fülbemászóak. Igazi adrenalinlöket ez a nyitány, mondhatni hozza a kötelezőt. Egy icipici kivetnivalóm van csak a dalban, mégpedig a szóló része… Nagyon jól szól és technikás, ezt nem is vitatom, de számomra egy kicsit úgy hat, mintha indokolatlanul belassulna a tempó, miközben a gitár nagyobb pörgést sugároz. Persze ez nem vesz el az élményből, de nekem picit megakadt a fülem ennél a résznél.

Ha jól emlékszem, akkor a Protector volt az első szám, ami megjelent az album előzeteseként, és ez volt, ami egyből felkeltette az érdeklődésem. Kifejezetten erőteljes és pörgős nóta, egy jóadag nosztalgiával megspékelve. Talán azért érzem ezt az oldschool élményt, mert nagyon benne van a lelkemnek oly kedves amerikai core-hangzás. Sokat szokták emlegetni, hogy mennyire más az európai és az amerikai metalcore stílus. Ezen fölösleges is vitázni, merőben eltérő tud lenni, mindenki döntse el magában, hogy melyik jön be neki jobban. Viszont a HSB mesterien ötvözi a két irányvonalat. Jelen van benne a tengerentúli tesztoszteronlöket, és az európai dallamosabb vonal is. A Protector pedig tökéletesen bemutatja, hogy miként is tud ez működni.

 

Az imént bemutatott videóban a Protector mellett szerepel még a duplaalbum zárótétele is, a Weakness Leaving My Heart, ami egy elég jó körvonalat ad arról, hogy valójában milyen is maga az album – nem csak és kizárólag metalcore. A hét és fél perces dal első fele egy érzelmesebb, elgondolkodtatóbb instrumentális dallam, ami félúton átvág a jól megszokott stílusba, de nem a megszokott módon. Hiába kerül képbe a hörgés és a duplázó, továbbra is megtartja a melankólikusabb, elmélyülős hangulatát a dal. Metalcore számokra ritkán lehet ilyet mondani, de ez a szám SZÉP!

De ugorjrunk is vissza egy picit még az első korongra. Hiszen szólni kell még pár szót a My Heath and the Oceanról is. Vitathatatlanul ez a kedvenc dalom az albumról, és szerencsére ez is kapott egy videót, így könnyebben be tudom nektek mutatni. Oké, ez egy picit elhamarkodott kijelentés volt tőlem, mert elég nehéz bemutatni ezt a dalt. Alapvetően nem sokban különbözik a korábban említett, súlyosabb daloktól, de ebben mégis van valami plusz, amiért napok óta loopon hallgatom. Nagyon jó összhangban van az ének a dobtémával, és kifejezetten hallgatóbarát a gitártéma is, amivel még talán a coreban nem túl jártas fogyasztók is meg tudnak barátkozni.

Nem szeretnék most kifejezett konklúziót levonni a teljes duplaalbumról, mert 19 szám valóban nagyon sok, főleg úgy, hogy ennyire sokszínű a felhozatal. Mindenképp ajánlom még a figyelmetekbe az Expatriate című számot, ami egy ugyan csak szép dallamú, zongorázós, doomos és sötétebb produktum. Érdekes élmény lehet mindenkinek, meg úgy az egész második lemez. Olyan gondolatom támad a hallgatásakor, hogy ez a második korong azokat a számokat tartalmazza, amiket a zenekar már korábban megálmodott, de nem passzoltak bele egyik albumba sem, de most összegyűlt annyi, hogy egy albumnyit kitegyen.

Egy szó mint száz, egy kifejezetten érdekes és szórakoztató lemez lett az Of Truth And Sacrefice a maga változatosságával. Meglehetősen pozitív élmény volt hallgatni, bár őszintén szólva nem sok maradandót adott nekem. Ennek ellenére is vitathatatlanul ott a helye a legnagyobbak közt!