Harmadik nagylemeze jelent meg az In Vacuo zenekarnak, a dalaikról ők mesélnek

Nemrég megjelent az In Vacuo harmadik nagylemeze Urban Noir címmel az NBC Prod gondozásában. A név mögött két rutinos underground zenész áll, Emp( Amorite, Maverick Spirit, Sculptures, ex-Bastards, ex-Endless River) és TG Nagaarum(Nagaarum, GuilThee) A többféle stílust is magába foglaló album dalairól Emp(Szabó Péter) foglalta össze a tudnivalókat.

„Hát, figyelj, őszinte leszek! Ez az album borzasztóan önző. Nem az lett, hanem annak készült! Így akartam. Lehet, ez most nagyképűen hangzik, mert persze mindenki magának csinálja a zenéjét. „Ha tetszik, akkor jó, ha nem, akkor lehet továbbmenni…” Pedig az esetek többségében ez egyáltalán nem igaz. Nálam is ez az első. Most jött el a pillanat, amikor magamért, magamnak kellett elkészítenünk. Hogy legyen egy fogódzkodó akkor, amikor már majdnem teljesen elmerültem. Csúnyának akartam, göcsörtösnek és tövisekkel telinek. Nem baj, ha belevág a húsba, legalább van mibe kapaszkodni. Tudod ez a lemez nem úgy készült, ahogy elképzeled. A ritmus született először, a dobok lüktetése taposta ki azt az utat, amit én már évek óta járok és mutatott irányt Nagának, hogy rám találjon a zene rengetegében. A szó a teljes, és legsötétebb káoszból bugyborgott elő. Úgy, mint a kiokádott fertőzés, amitől szabadulni akar a test. Gyógyulna. Ha velem tartasz, kövesd a lábnyomomat, ha letérsz az ösvényről, keresd a magad útját, úgy is jó lesz és eljutsz valahová. Nem szükséges találkoznunk, tudod, a megtett út a fontos!

1. Timetraveller
Mindig is ezt akartam nyitódalnak és a dal maga találta meg a szövegét. Gyakorlatilag az akkor bennem lévő semmiről és ürességről szól. Arról, amikor ülsz egy szobában, nézel kifele és érzed, hogy csesztet egy érzés, amitől szabadulnál. Csapongó gondolatokkal próbálod meg elütni a sarkon ólálkodó kis zsebpoklot, ami ha rád talál, ismét napokra bekebelez. Inkább repülnék, inkább utaznék el erről a helyről, el ebből a testből. A végén vacakul játszottam fel a duplázós témát, de hát most már ez van, akkor így ment, ez része a pillanatnak.

2. Selfmade God
Nagyon tetszett amit Naga kihozott ebből a dobalapból. Szerintem jó a húzása. És bár egy sarokkövet lefektettünk, miszerint nem lehet túlságosan eklektikus a végeredmény, szerintem itt az eklektikus – hisztérikus vokál kimondottan jót tett az összképnek. Szöveg? Előbb vagy utóbb Mindannyian Istent csinálunk magunkból. Legalább is az életünk egy-egy pontján biztosan. De istenség igen sokféle létezik és a legtöbb nem akar mást, csak pusztítani. Ilyen kis istenecskék vagyunk mind, ki a párján, ki a gyerekén, ki önmagán zsarnokoskodik, jótékonykodik, pusztít vagy teremt.

3. Caveman
Ez egy érdekes darab. Lényegében egy asszociációs, időhurkos agymenés, ahol önnön ősalakunk vív harcot a káosz-szörnnyel és mikor már agóniában és delíriumban fekszik törött végtaggal a barlangban, ami egyben a halálos ítélete is, a jövőről álmodik. Mindannyian vágyunk valahova. Még az utolsó pillanatban is.

4. Obscure Mind
Na, itt a teljes szellemi megsemmisülés. A tökéletes delírium mocsokkal, szarral, nagy seggekkel, nyugtatókkal és sok fetrengéssel. Hívhatjuk az önsajnálat szánalmas monolitjának is, ahova egy nyekergő ócska metrókocsi visz el. Dohog, dübörög, rángat. A vége is olyan kuszán fura lett. Mint általában ahogy a dolgok végződni szoktak.

5. Fragments
Ez Naga dala, ebben teljesedett ki a hangszínekkel, a tempókkal, a sodrással. Itt ő beszél a hangokon keresztül, a szöveg másodlagos. A vokál csak háttérzaja a vasárnap esti nagyvárosnak, az ember jelenlétének lámpása csupán. A megfagyott pillanat mementója ez, egy kandelláber reflexiója a pocsolyában. Mint amikor Marv részegen dülöngél Sin City esőáztatta mocskában.

6. The Well
Ja, ez nagyon vicces volt. Nem szeretek vokálozni és bár Naga szerint hülye vagyok, nekem sosem tetszik a saját hangom. Na és itt persze jött a nagy gondolat, hogy ez legyen teljesen az enyém… Nagáéknál a nappaliban söröztünk keményen. Volt már bennünk, nem tagadom. Egyszer csak szóba került Rob Halford, meg a sikítozás. Mondanom sem kell, eljött a pillanata az örök soroknak: „fogd meg a söröm”. Így sikerült… Elsőre és utoljára. Bent hagytuk. A többi vokállal továbbra sem vagyok teljesen kibékülve. A dal maga jó húzós, azt szeretem.

7. Empty Room
Az elején lányom zenedobozát vettük fel, csak úgy, mert valami miatt mindig összeszorul a gyomrom, amikor meghallom. Nem tudtam hova és melyik dalhoz fogom felhasználni. Aztán ahogy próbálgattam így állt össze a lemez szerkezete. Csak utólag vettem észre, hogy ez az egyetlen dal, aminek a szövege a lányomról (is) szól. A közepén az az ordenáré brutál hörgés is véletlen. Gondolom a bennünk lévő atmoszféra-többlet miatt véletlenül a gitársávra vettük fel. Ez is így maradt. Így lett jó. Ja, Naga szerint ez egy ballada, vagy líra vagy mi a fene.

8. Freudian
A Freudian pont az, aminek a címe alapján hangzik. Az ösztön-én lázadása a felettes-én ellen. Mélyen szántó krédója nem több, minthogy „Tudod mit? Baszd meg ezt a szart!”. Egyfajta maradvány-tini lázadás nagyon is felnőtt sebek fájdalmából. Valahogy úgy képzeld el, mint amikor az első Világháborús katona a szögesdrótba gabalyodva próbálja meg magát kiszabadítani, míg körülötte a Maelström pokla jár haláltáncot. Ebben a helyzetben nincs mit tenni, már csak egy jó nagy mellre lehet gondolni.

9. Up and Down
Ő volt a másik fix pont. Mindig is a „9”-eske volt. Tudtam előre, hogy vele fogunk zárni. És mivel is lehetne jobban lehúzni a rolót, mint egy kicsit szentimentális világmegmondással? Minden lehet úgy, ahogy lennie kell és pont máshogy is… Mindegy mit teszünk, mindegy mennyire gondoljuk magunkat az univerzum közepének. A nap akkor is feljön és a föld akkor is tesz körülötte egy kört, ha mi az öröklétbe bombázzuk magunkat. És el is értünk a rengeteg túloldalára. Ha velem tartottál, akkor köszönöm neked, ha itt búcsút intünk most egymásnak, hát ég veled!”