Hammerfall – Februárban visszatérnek a Barba Negrába!

A svéd Hammerfall zenekar kis túlzással már hazajár hozzánk, de ha ez erős kifejezés is, tény, hogy egész gyakorta megfordulnak nálunk. Játszottak már a Rockmaraton Fesztiválon, majd nemsokkal utána a Barba Negra színpadán csíphettük el a svéd metal arcokat. Idén augusztusban látott napvilágot új nagylemezük, Dominion címmel, amit jövőre alaposan meg is turnéztatnak, szerencsére hazánk is előkelő helyen áll a turnéállomások listájában, köszönhetően a Concerto Music csapatának.

Joacim Cans és csapata mindig 110%-os hangulatot teremtenek bárhol játszanak is, így erősen valószínű, hogy ezúttal sem lesz ez másképpen! A jól ismert klasszikusok mellett természetesen az új lemez nótái is fel fognak csendülni, így garantáltan egy újdonságokkal teli, emlékezetes este marad minden rajongó számára.

Zenei bemelegítésből sem fogunk túlzottan hiányt szenvedni, hiszen két, nagyon erős csapat edzi be a hallójáratainkat a Hammerfall előtt, egész pontosan a finn Battle Beast, és a német Serious Black. Előbbinek szintén idén jelent meg legfrissebb nagylemeze, No more Hollywood Endings címmel, ám a német mesterek sem tétlenkednek, 2020-ban érkezik ötödik nagylemezük. Úgy gondoljuk, már erről a korongról is bólogathatunk néhány nótára majd a Barba Negra falai között!

Kár lenne kihagyni, így azt javasoljuk, minél előbb gondoskodj a jegyedről, hiszen az early bird jegyek már mind gazdára is találtak! Nem akarsz “teltház” felirattal találkozni úgy, hogy nincs a kezedben belépő, igaz? 😉 Természetesen most is segítünk a jegyvásárlásban, belépődet néhány kattintással ezen a linken tudod bebiztosítani, de a Tixa, és Ticketportal weboldalán is találsz még jegyeket. Naprakész, új infókért ne felejtsd el lecsekkolni az esemény hivatalos Facebook oldalát sem!

Felkészülni, nem is olyan sokára találkozunk!