Down For Whatever – Interjú Diószegi Kikivel

 

2,5 év után újra leültünk beszélgetni a zenekar dolgairól és életéről Diószegi Kiki énekessel.

Miután utoljára nálunk voltatok, a zenekar életében egy teljesen új dologgal jelentkeztetek, hiszen megjelent az első magyar számotok, a Nincs helyed. Honnan
jött az ötlet?

Régen beszélgettünk, mert a Nincs Helyed is lassan két éves, és valóban talán az egyik legfontosabb mérföldkő volt a zenekar életében. Már előtte is foglalkoztatott minket a gondolat, hogy magyar nyelven szólaltatjuk meg a Down For Whatever zenéjét, de a White Light nagylemezt még teljes egészében angolul képzeltük el. Előtte csak kacérkodtunk a gondolattal, mert számunkra elsőre egy kicsit idegennek hatott a magyar nyelv ehhez a stílushoz, de miután elkészült ez a szám, már nem volt kérdés, hogy összeillik-e a műfajunk és a nyelvünk.

 

Milyen visszajelzéseket kaptatok ezután erről a számról? Hogy fogadták?

Egy nagyon személyes hangvételű dalról van szó, így külön örültünk annak, hogy a saját nyelvünkön, és még érthetőbben fejezhetjük ki magunkat. A Nincs Helyed egy sokkal szélesebb közönséget ért el és hirtelen az akkor leghallgatottabb számunkká lépett elő. Ugyan azóta van már olyan több olyan számunk, amely „beelőzte”, de a mai napig a koncertjeink legkatartikusabb pillanata az, amikor felcsendül.

Nem sokkal később megjelent a teljes magyar EP. Meg vagytok elégedve, úgy érzitek megérte elhagyni az angolt?

Mint említettem az „útkeresés” időszakában sokat gondolkoztunk a nyelv kérdésén, és a Nincs Helyed bebizonyította, hogy szerencsére működik a zenénk magyarul, úgyhogy abszolút meg vagyunk elégedve, hogy erre fele mentünk akkor tovább.

 

Várható, hogy esetleg innentől teljesen átálltok, vagy visszatértek az angolhoz, esetleg mindkettő?

Ennyire a jövőbe még nem gondoltunk bele. Természetesen nincs kizárva, hogy írunk majd egyszer angol nyelvű dalt, de most ezek a szövegek jönnek belőlünk, és amíg számunkra hiteles és úgy érezzük, hogy működik a kémia, addig nem akarunk változtatni a recepten.

 

Készülőben van új lemez? Tudhatunk róla valamit?

Sokszor megkapjuk a kérdést, hogy mikorra várható az első magyar nyelvű Down For Whatever nagylemez. Alapjáraton koncepció volt nálunk a White Light óta, hogy folyamatosan, pár havonta megjelenünk egy-egy dallal, melyekhez rögtön valamilyen vizuális anyagot is készítünk. Nem szeretnénk hónapokra bezárkózni a stúdióba, hanem amikor összejön egy korongnyi szám, akkor szépen összefogjuk őket és megjelentetjük majd egy nagylemez formájában. És úgy néz ki, hogy ez nem sokára meg is fog történni!:)

Mi adja a legfőbb motivációt a dalszövegek, zenék összerakásához?

Pontosan ide kapcsolódik az, hogy miért nem szeretünk bezárkózni a stúdióba és hónapokat kalapálni egy lemezt. A dalaink nagy része személyesen átélt élményekből fakad. Legyen az valamilyen lelki hullámvölgy, egy párkapcsolat nehézségei, a közönségünkkel megélt felejthetetlen pillanatok. Hetente, havonta érnek minket új impulzusok a színpadon és azon kívül és ahhoz, hogy ezeket meg tudjuk élni, majd le tudjuk írni, vagy éppen át tudjuk „konvertálni” a zenénkbe, ahhoz a jelenben kell léteznünk. Ha a stúdióban ülnénk végig, akkor félő, hogy könnyen nagyon hasonló gondolatokkal és zenei motívumokkal töltenénk meg a korongot.

 

Év végén megleptetek minket a Nincs helyed akusztikus változatával. Várhatunk a továbbiakban több ehhez hasonló projektet?

Kellemes kihívás volt megszelídíteni ezt a számot és áthangszerelni akusztikus hangszerekre. Nem volt egyszerű feladat amúgy, mert nehéz volt úgy kiszedni a zúzást alóla, hogy a hangulata ne vesszen el. Viszont visszahallgatva teljesen meg vagyunk elégedve a végeredménnyel. Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben belekapunk még egy-két hasonló projectbe, de egyelőre az új dalok írásával vagyunk elfoglalva.

 

Kiki, tőled egész sok önálló covert láthatunk, hallhatunk mostanában. Van vele valami terved a jövőre nézve, vagy csak szereted?

Amikor van egy kis időm, akkor a saját magam szórakoztatására, és stílusgyakorlat címszó alatt szívesen csinálgatok más típusú zenéket is. Nagyon sok műfajt szeretek és közel áll hozzám, úgyhogy jó érzés néha elengedni magam és belenézni valami teljesen más világba. Messzemenő terveim amúgy nincsenek velük, a Down For Whatever az elsődleges számomra minden szempontból.

Véget ért a Dorothyval közös turnétok. Hogy éreztétek magatokat, milyen volt a közös

munka?

Elképesztő állomásaink voltak idén ősszel is. Hamar összebarátkoztunk a lányokkal és nagyon megszerettük őket. Csak pozitív élményeink vannak erről a turnéról. Rengeteget nevettünk, a közönség mindenhol óriási volt és imádtuk őket, jó érzés volt minden hétvégén újból és újból útra kelni, úgyhogy alig várjuk már a tavaszt.

 

Terveztek tavaszi turnét? Esetleg önálló turné vagy hasonlóképp előzenekarként?

Pont a napokban publikáltuk a tavaszi turnét, amelyen USEME zenekarral karöltve fogjuk bejárni szeretett országunkat. Érdemes követni minket a Facebook-on, és az Instagram-on, mert ott már megtalálható az összes dátum és időpont is!

Ami pedig szintén tuti és egy igen nagy dolog nekünk, az az április 17-i budapesti Akvárium Klub-os nagykoncert, ahol szintén a USEME, plusz a Fatal Error zenekarok segítségével próbáljuk meg lángba borítani a Nagyhall-t. Még kaphatóak az elővételes jegyek, de szépen fogynak szerencsére, úgyhogy leköteleztek minket ha becses jelenlétetekkel emelitek az est fényét!

Jóban vagytok a többi zenekarral, tudjátok egymást támogatni?

Persze. Nagyon szűk ez a szakma, kvázi mindenki ismer mindenkit, és szerencsére sosem volt semmi nagyobb összezördülés még senkivel. Sok jó barátunk van, úgyhogy nem panaszkodhatunk és természetesen segítjük, támogatjuk egymást ahol tudjuk.

 

A novemberi budapesti koncert egy baromi zúzós, hangulatos bulira sikerült, volt szerencsém első sorban végigtombolni. Ti hogy éltétek meg, nektek milyen élmény volt?

A mai napig keressük az állunkat attól a koncerttől. A lelkünk egy darabja biztosan ott maradt az Akvárium-ban. Az volt az az este amire öt éven keresztül vártunk. Leírhatatlan érzés volt látni, hogy ennyi ember állt ott velünk és velünk együtt énekelik a dalainkat. Felfoghatatlan, na!

 

Ha már élmények… Számotokra mi volt a legnagyobb hangvételű, akár mérföldkőnek is nevezhető dolog, amit átéltetek együtt?

Az összes saját szervezésű bulink egy-egy nagy mérföldkő, mert ekkor látjuk igazán, hogy milyen gyönyörűen nő a közösségünk és egyre többen vagyunk. Kétségkívül a novemberi Akvárium Klub-os koncert volt a legnagyobb hangvételű dolog, sosem fogjuk elfelejteni azt az estét.

Hogy találkoztatok Zsomborral? Miért pont rá esett a választás?

Mindenképp valaki olyat szerettünk volna, aki már játszott zenekarban, benne van a szakmában és komolyan gondolja. Zsombinak akkor épp nem volt aktív zenekara, de előtte több formációban megfordult. Bekértünk egy-két embertől videót arról ahogy a White Lightot lejátsszák, és Zsombor volt a legfelkészültebb és legszimpatikusabb. Ezt pedig csak még jobban megerősítette az első közös próba. Miért pont rá esett a választás? Megbízható, szórakoztató, jól játszik a hangszerén és jól néz ki a színpadon. Ja, meg van basszusgitárja.

 

Milyen érzés volt 2,5 éve nyáron az Eskimo Callboy előtt játszani? Hogy kaptatok erre lehetőséget?

Már akkor is megmutatta nekünk a mi közösségünk, hogy mekkora ereje van, ugyanis ők szavaztak be minket erre a koncertre és olyan elképesztő energiákat kaptunk aznap este, hogy a mai napig emlékszünk minden egyes pillanatra. Az Eskimo-s srácok pedig a legnagyobb arcok. Nagyon megkedveltük őket és rengeteget beszélgettünk meg buliztunk a fellépésük után. Amikor 2018 novemberben az Attila-val jöttek fel is hívtak minket telón, hogy felírjanak-e minket, úgyhogy aznap este is bandáztunk velük egyet. Nagyon várjuk az idei Rockmaraton-t is, mert ugyan nem egy napon fogunk játszani velük, de nagyon szeretnénk már aznap megérkezni és megcsekkolni őket!

Az utóbbi egy évben az én meglátásom szerint sokat bővült a rajongótáborotok.
Szerintetek mi a titka, mit csináltok ti jól?

Az összes nap szinte 24 órájában kapcsolatban vagyunk egymással zenekaron belül és a menedzserünkkel, valamint mindegyikünknek folyamatosan a következő lépésen kattog az agya. Nagyon sokat dolgozunk a Down For Whatever-ön és mivel a felvételeken keresztül, a klipkészítésen át, a promóciókig bezárólag a feladatok 99 százalékát házon belül megoldjuk, így emiatt is biztosan gyorsabban tudunk haladni. Ezen felül úgy gondolom, hogy a tavaly tavaszi AWS turnén, a nyári Fish!-es és Leander Kills-es vendégzenekari lehetőség alkalmával, valamint a Dorothy-s őszi turnén nagyon sok új rajongót szereztünk, amiért nem lehetünk elég hálásak ezeknek a zenekaroknak. Gyakran megkapjuk a közönségünktől, hogy mennyire nyitottak és közvetlenek vagyunk a koncertek előtt és után. Nem tudom, hogy ez titok-e és igazából sosem értettem, hogy miért is lennénk másmilyenek. Miattuk lehetünk azok akik vagyunk és csinálhatjuk azt amit igazán szeretünk, és ezért a világ összes köszönete kevés lenne. Szóval nekünk a megtiszteltetés, ha eljönnek a bulijainkra és utána beszélgethetünk velük.

Köszönöm a beszélgetést! 🙂

Fotók: Bodnár Dávid
Írta : Vanda