DIVIDED – Behind Your Neon Eyes

ELŐADÓ: Divided
ALBUM: Behind Your Neon Eyes
SZÁRMAZÁS: Magyarország
MEGJELENÉS ÉVE: 2020
STÍLUS: Modern metal
HONLAP: http://dividedband.com/
ÉRTÉKELÉS: 9.5/10

 

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mára már a kedvenc magyar zenekarommá nőtte ki magát a Divided, és emiatt kicsit elfogult is vagyok. Konkrétan rongyosra hallgattam a bemutatkozó albumukat, a Modulust, és ahol csak tehetem, megjelenek koncerten. Ami mellesleg megérne egy külön cikket, de ezekről olvashattok korábbi koncertbeszámolóinkban. Érdemes, mivel az egész produkció mondhatni egyedülálló az országban, és végtelenül szórakoztató. Erősen ajánlott mindenkinek legalább egyszer megnézni egy fellépést, még úgy is, ha nem szereted a műfajt. Az önfeledt szórakozás és röhögés garantált. Ja és a Modulus nemmellesleg az év debütáló albuma címet is megnyerte a megjelenés évében a szerkesztőségben.

Szóval kimondottan magasra tette a lécet a zenekar saját magának, nem is csoda, hogy ennyire vártam az új albumot. Szerencsére nagyon okosan csöpögtették az infókat a srácok. A koncerteken jelenlévők már hallhattak pár új dalt, illetve az internetre is felkerült két, az album kontúrjait meghatározó tétel is, a Roll Out és a [futurenation]. Aki hallotta ezeket, és követte a banda tevékenységeit, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a modern, időutazós koncepcó ezúttal egy kicsit más idősíkba kalauzol el minket, és a jövő zenéje helyett most a múlt újraértelmezése lesz terítéken. Pontosan ezt sugallja az album címe is, a Behind Your Neon Eyes.

Nem fogok kertelni, amikor megkaptam kritikára az albumot, akkor nem akartam hinni a fülemnek, és ha nem lett volna odaírva az “előadó” rubrikába a Divided, akkor fel sem ismertem volna. Nem igazán értettem, mi is történik a lemezen, és eléggé vakartam a fejem, hogy erről mégis hogy fogok épkézláb kritikát írni. Az persze adta magát, hogy a nyolcvanas évek hangulatát és zenei megoldását fogja felhasználni az album, de arra nem számítottam, hogy ilyen mértékben. A kezdeti sokk után kellett pár nap, mire újra elővettem, és odafigyelve végighallgattam. Azt kell, hogy mondjam, második nekifutás óta képtelen vagyok kikapcsolni. Nem ám valami internetes vírus tiltotta le a pause gombot, amit az albumhoz mellékeltek, hanem egész egyszerűen annyira beszippantott a stílus, ez a hangulat, hogy vigyorogva hallgatom még most is.

Alapvetően elég távol áll tőlem ez a glam-melkasszőr-rákendró-nyócvanasévek’ műfaja, na, nem azért, mert rossz lenne, hanem egyszerűen nem az én stílusom, nem jön át. Viszont ez, amit a Behind Your Neon Eyes produkál, valami új szintje a zsánernek. Nagyon úgy érzem, hogy ez az album a hiányzó láncszem a két generáció között, ami összekötné az oldschool/idősebb korosztályt a mai fiatalok zenei ízlésével. Hatalmas ötlet és piszok jó kivitelezés jellemzi ezt az egész koncepciót, miszerint modern köntösben tálalják a múlt évszázad kliséit, gagjeit és meghatározó dallamait.

Vegyük csak példának az album egy meghatározó tételét, a Roll Out-ot. Tartalmazza azt az igazi retro dallamvezetést és énekstílust, ami annyira jellemző volt a maga korában, mégis egy olyan bulizós szám lett, amit biztosra veszek, hogy minden koncert nyitótételeként fognak játszani a srácok, mert olyan hangulatot teremt, ami seperc alatt közösen éneklős-ugribugri bulit csinál. A refrén piszkosul fülbemászó, amit a könnyed, jó hangulatú riffek kísérnek, miközben a szóló is tökéletesen illeszkedik a dal hangulatához. Egy pillanatra sem hallatszik úgy, mintha kényszerből lenne beépítve a dalba. Kifogástalan, és profi munka.

A [futurenation] is hallható volt korábban, és a legtöbb helyen azt lehetett róla olvasni, hogy ez az a szám, amit a Def Leppardnak kellett volna megírnia. Ezzel mélyen egyet kell, hogy értsek. Hasonlóan az előző gondolatokhoz, itt is azt érzem, hogy ez a tökéletes modernizálása a stílusnak, és ugyancsak piszok jó happy metal kerekedett ebből a koncepcióból. A szólóval meg aztán főleg ez a helyzet. Hangulatában talán az egyik legkiemelkedőbb az albumon. Kellően technikás és kreatív, de mégsem tűnik gitárnyúzásnak és nyálverésnek, tökéletesen passzol. A refrén itt is említésre méltó, hiszen könnyen megjegyezhető és dúdolható. Telitalálat.

Viszont itt tűnt fel előszőr, hogy miért is volt ennyire furcsa számomra ez az album első hallgatásra. Mégpedig azért, mert eddig csak a tiszta ének különböző változatait hallhattuk, nincs jelen a metalra annyira jellemző harsh, hörgős, screamelős vokál. Elsőre szinte fel sem tűnt, csak az, hogy valami másabb. De így belegondolva nem is hiányzik, ez a stílus nem igényli az ilyesfajta éneket, és szerintem jó döntés volt, hogy kicsit elszakadtak a zsáner adottságaitól, és azt a zenét csinálták meg a srácok, ami szívből jön.

És ha már itt tartunk, hogy olyan zene szól, amit megálmodtak, akkor kiemelt helyet kap a Meteorite, ugyanis sikerült beszervezni egy olyan nagynevű vendégénekest, aki jártas a stílusban, és elég komoly eredeményeket ért már el ezzel. Ő nem más, mint a Soilwork, és jelen esetben mérvadóbb, a Night Flight Orchestra énekese, Björn „Speed” Strid. Ezúttal is a könnyedebb, vidámabb dallamvilág uralkodik, miközben Speed teszi a dolgát. De jóisten… még hogy… Nem tudom, hogy a felkérés a dal elkészülte előtt vagy után történt, de az egész hangzás tökéletesen passzol Speed hangszínéhez. Mintha őrá lett volna kitalálva az egész dal. Biztos vagyok benne, hogy Björn büszkén teheti oda ezt a vendégszereplését az önéletrajzába. Nem mintha Belmont hangja bármiféle kritikát érdemelne az egész albumon, mert zseniálisan kreatív és sokszínű, de a Meteorite egy kivételesen nagy durranás a lemezen.

No persze a nyolcvanas években nem csak a glam volt ám a csúcson, hanem akkoriban bontakozott ki igazán a techno is. Természetesen ezt a ziccert sem hagyhatta ki a Divided, és így született meg a Teknoskeptic is. Markánsan eltérő eltérő a többi szerzeménytől, egy igazán mocskos és döngölős techno agymanés Void tollából, ami azért meg van támogatva néhány könnyedebb gitártémával, hogy azért annyira mégse lógjon ki a sorból. Így is szinte a legagresszívabb és adrenalindúsabb szám az albumon, ami ki fogja elégíteni azokat is, akik a „régi” Divided hangzást hiányolták eddig.

Úgy gondolom, hogy a Behind Your Neon Eyes az év egyik legpozitívabb meglepetése, és ez a fajta megközelítés kellett, mint egy falat kenyér. Már a Modulus kritikánál is említettem, hogy a Divided nagyszínpadra való a produkciójával, és ezt továbbra is fenntartom. Kifinomult, letisztult az egész album hangzása, vérprofi kivitelezéssel. Kár lenne hagyni elkallódni ezt a zenekart klubok kistermeiben. Az meg, hogy beütött a bandánál a retro, talán mégjobban befogadható zenévé varázsolta a setlistjüket.

Bár ez csak személyes vélemény, de nagyon remélem, hogy ezzel az albummal megkapta a koronáját ez a retro őrület, és most már lassan minden visszatér a rendes kerékvágásba. Az utóbbi években mindenki is ezt a retrohullámot lovagolta meg, és annak ellenére, hogy nagyon tetszik, kezd már egy kicsit egyhangúnak tűnni. (legutóbbi Dragonforce album, Thor: Ragnarök, Wonder Woman 1984 stb…)
Egy szó mint száz, a Divided biztos indulója az év végi best of listának nálam.
Aki szeretne egy kis exkluzívabb bulin megjelenni az albummal egyetemben, annak lehetősége van a bandával közösen véleményezni és hallgatni és megsörözni az új albumot ezen esemény keretein belül, most pénteken.