A Devil Seed új lemeze rendezői kommentárral

2020 február 13.-án megjelent a tradicionális, epikus doom metal Devil Seed bemutatkozó nagylemeze. A 7 dalt (+intro) tartalmazó anyag a Black Sabbath és a Candlemass által kijelölt úton halad, a Devil Seed-re jellemző zenei megoldásokkal és hangzással. Az angol nyelvű dalszövegekben okkult, mitológiai és horror témák keverednek. A zenekart 2017-ben alapította Stragessa és Rev. Hopkins, és a felállás stabilizálódása óta, 2019-től aktívan koncertezik. 2020 február 13-án jelent meg, pontosan 50 évvel a Black Sabbath bemutatkozó anyaga után. A szándékosan cím nélküli album dalait egyesével néztük át a zenekarral.

 

Tribunal of Penance

Elshadai: Mindannyian egyetértettünk abban, hogy kell egy intro. Mivel a Doomsday annyira ütősre sikerült, illetve a dinamikus kezdete miatt úgy döntöttünk, hogy ez lesz a nyitó szám a lemezen, ezért olyan intróra volt szükség, ami illeszkedik a dal témájához, és hangulatához. Emellett szerintem baromi menő, hogy úgy kezdődik a lemez, hogy megérkezik a négy halállovas és csatazaj kíséretében hadat üzen a hallgatónak. Szeretem ezt az intrót nagyon. Magában soha nem is hallgatom a Doomsday-t, csak az intróval együtt.

Doomsday Riders

Stragessa: Szuper sötét tónusú dal lett, már demo korában is az volt, de azoktól az apróságoktól teljesedett ki igazán, amiket a stúdióban raktunk bele. A dalszöveg és a téma is remekül belesimul ebbe a sötét, epikus hangulatba. Mikor először hallottam Rev. Hopkins eszement szólóját, egyszerűen nem bírtam abbahagyni, újra és újra visszatekertem. A kedvenc sztorim a dal kapcsán a teljesen váratlan visszatekert kórus: eredetileg ott a “Dies Irae” első sora volt hallható, sokat vaciláltunk, egyáltalán beletegyük -e a dalba, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve visszajátszottunk a keverésnél. És attól a pillanattól egy percig sem volt kérdés, hogy benne lesz.

Rev. Hopkins: Igazi doom dal. A vége folyamatos, inkább érezhető, mint tudatosuló lassulása még rátesz a súlyra egy lapáttal. A refrénben lévő, gitár és ének közötti disszonancia feszültsége nagyon epikus és hangulatos. Ebben a dalban, mint ahogy a többiben is, tudatosan törekedtem a zeneiség szem előtt tartásával a technika lecsupaszítására. Szóljon annyi, amennyire feltétlen szükség van, s ez a minimalizmus jelenjen meg a hangzásban, s legfőképp a hangulatban is. A felvett verziók közül nekem a demója tetszik a legjobban, amit egyben játszottunk fel, taktjel nélkül. Lüktet, él, lélegzik. Így, ebben a formájában egy nagyon jó lemezindító, még ha a leghosszabb szám is az anyagon.

Elshadai: Iszonyú ütős, bibliai témájú dal, tökéletes nyitó tétel, több szempontból is. Egyrészt, mert a gitár intro után hatalmas berobbanás következik, ez gyakorlatilag a lemez ősrobbanása, ez a kezdet. Emellett nagyon tetszik, szerintem tökéletes kezdő szöveg a “When the black bells begin to call a new dawn of decay”. Minden körülmény amellett szólt, hogy ez legyen az első szám a lemezen. A dobtéma nem egy bonyolult darab, de a lassúsága és vontatottsága miatt nagyon nehéz jól eljátszani. Főleg refrén első felében a felütéses kínai cintányérokat nagyon nehéz húzósan eltalálni, illetve nem egyszerű olyan brékeket beleilleszteni, amik a monoton lüktetést nem törik meg, hanem együtt hullámoznak a zenével.

 

Heinrich Kramer

Stragessa: Az első dalok között volt amit megírtunk, de egy ideig mostohán bántunk vele, mert nem éreztük eléggé “doom”-nak. Később úgy döntöttünk, nem érdekel ki mit mond, hozzánk tartozik, még ha egy kicsit slágeresebb is. A dal a “Malleus maleficarum maleficas et earum haeresim ut phramea potentissima conterens” – avagy “Boszorkányok pörölye, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hathatósan eltiporható” – című hátborzongató alkotás szellemi atyjáról (illetve neki) szól.

Rev. Hopkins: Az intro riff egy próbán jött, beleragadt a fülembe, így otthon dolgozni kezdtem rajta. A dal hamar összeállt, guitar proban írtam meg elejétől a végéig. Az a verzió nagyjából megegyezik a felvettel, csak ott a végén a modulált refrén helyett egy outro téma van. A hangszerelésen nem sok változott, kiegészítettük egy kórussal, meg mindenki hozzátette saját magát. A demón kétszólamú gitárszóló volt, itt a billentyű és a gitár játszik párhuzamosan – ezt a vonalat a későbbiekben szeretném erősíteni. Több számban a refrén egyszer szólal csak meg – ha lehet így egy témára refrénként hivatkozni -, itt bepótoljuk, négyszer szólal meg. Érdekesség talán, hogy ez volt a Devil Seed legelső száma, amit jó ideig félretettünk, mondván, nem elég doom. Viszont a lemezről nem lóg le, noha kétségkívül ad neki egy kissé retro feelinget. Erre talán a billentyű hangszínekkel rá is erősítettünk.

Elshadai: Szerintem egyértelműen a legslágeresebb szám az albumról. Ez volt az, ami a próbákon először megfogott. Azért tetszett meg nagyon, mert nem kellett agyalni a dob témáin, hanem minden adta magát. Mindegyik dalra igaz, hogy tudatosan vannak kitalálva a dobtémák, break-ek és díszítések, ebben a dalban viszont azt hiszem, hogy minden egyes ütésnek jelentősége van, legalábbis próbáltam úgy kitalálni és feljátszani a dobtémát, hogy semmi sallang, felesleges fikcsi ne legyen benne, hanem csak a dalt szolgálja a ritmika.

XII: The Hanged Man

Stragessa: Ez a személyes kedvencem a lemezről, mert bár az okkultizmus tematikája a Tarot-kártya párhuzamon keresztül itt is megjelenik, ehhez a dalhoz személyesen is kötődöm, saját élményeimből és emlékeimből merítettem a szöveghez. Bár a legelső ötletek közül megtartottunk párat, a dal azóta vagy egy tucat verzióban létezett, mielőtt felöltötte volna végleges formáját. Nehéz volt megírni, nehéz volt felvenni is. Úgy érzem, a Hanged Man végül hiteles közvetítőjévé vált a benne hordozott érzelmi töltetnek.

Rev. Hopkins: Eredetileg keretes szerkezetű lett volna, végül nyitva hagytuk. A végén megszólaló, monoton ismétlődő riff a dal mondanivalójára rímel. A tehetetlenség gúzsba köt, nem engedi látni az új lehetőségeket, a megnyíló új utakat. A változás ugyanúgy benne van ebben a témában és ugyanilyen nehezen érhető is tetten. A középrész plagális modulációja gyakorlatilag csak hangsúlyeltolódás, a vége riff pedig e két tonális centrum keveréke. Így a dal, bár felsejlik benne az új, zeneileg szinte beleragad a lebegésbe. A középrészben lévő vokálokat nagyon szeretem.

Elshadai: Nagyon megszokós dal. Első hallgatásra könnyen unalmasnak tűnhet, de szerintem 3-4 hallgatás után újra és újra meg akarod hallgatni. Zeneileg talán ebben a dalban lehet a leghúzósabban játszani, mert a gitártémák olyanok, hogy a pergők előtt sokszor nyújtott, picit hajlított hangok vannak, és jól eltalálva nagyon nagyot tud ütni. Minden dalt szeretek a lemezről, de tudom, hogy ez Stragessa kedvenc dala, és az általa az énekbe vitt érzelmi töltet akkora pluszt visz az egészbe, hogy ettől nekem is kiemelt helyen szerepel a ranglistán.

 

Firecult

Rev. Hopkins: Az egyik kedvencem. A szám első felével jammeltünk, amikor egyszer megjelent a vége riff. Olyan húzása volt, hogy meghagytuk. Egyszerű dal, szintén a retro vonalat erősíti. A dal közepén hallható szóló nem volt tervben. Aztán a középrésznél a felvétel ment tovább, a szóló meg adta magát. A keverésnél akadtunk rá, hogy jé, ez itt van, és tökéletesen illett a dalba, úgyhogy maradt. A végén lévő kis énekeffekt a demót felvevő srác ötlete volt (köszi, Turi!), és annyira hozzánk nőtt, hogy megtartottuk.

Elshadai: Ez volt az első dal, amit demo formájában hallottam a zenekartól, még mielőtt csatlakoztam volna. Első hallgatásra nem győzött meg. Utána kb a harmadik hallgatás után egész nap ezt a dalt hallgattam, nem tudtam letenni. Ennek ellenére lemezfelvétel előtt ezt a számot tartottam a legkevésbé ígéretesnek, a stúdiózás közben viszont olyan szinten megszólalt, hogy idő közben nagyon megszerettem, és nagyon tudatos dobtémákat sikerült szerkeszteni hozzá, amiket nagyon élvezetes játszani. Tipikusan olyan dal, ahol néhány apró finomsággal nagyon fel lehet dobni a dinamikát, és ez rendkívül izgalmas.

Plague Rose

Stragessa: Ez egy klasszikusabb középtempós doom dal, mely első hallgatásra egyszerűnek tűnhet, de több érdekes apró részlet és finomság is van benne. Bár a stúdiózás előtti hetekben kicsit már éreztük az idő szorítását, kifejezetten élvezetes volt ezen a dalon dolgozni. A szöveg egyébként akár a zenekarnév parafrázisa is lehetne, hisz mi más nőhetne ki az ördög magjából, ha nem a pestis rózsája? Amit különben valamiért kifejezetten visszataszítónak találok. És nem a pestist 😀

Rev. Hopkins: A stúdiózás előtti hetekben írtuk a dalt. Egy témából nőtt ki, variációs AB szerkezetű. Még a stúdióban is változott, talán ennek köszönhető, hogy néhány megoldás kompromisszum eredménye. Ez sajnos meg is hallatszik, nem tartom kizártnak, hogy koncerten fog még fejlődni. Ezzel együtt jó kis dal, van húzása.

Elshadai: Ennek a dalnak az írási folyamatában vettem talán először igazán aktívan részt. Szerintem ez hallatszik is rajta, picit más hangvételű, mint a többi dal. Nem tudom, érződik-e, de a dobtéma helyenként egy kicsit Dream Theateres hatású. Persze nem bonyolultságában, de utólag, a lemezt visszahallgatva vettem észre, hogy egy-két helyen tudat alatt konkrét DT témákat nyúltam le. Nem szégyellem, jó tanítók. 🙂

Bottomless Pit Poetry

Stragessa: A Bottomless alapjait még 2017-ben hozta egy próbára Rev. Hopkins, a verze-témákat akkor össze is raktuk, de a dalnak a teljes kiforrásig több időre volt szüksége. Témáját és szövegét A Boszorkány című 2015-ös Robert Eggers film, illetve az alapjául szolgáló folklórtörténetek ihlették.

Rev. Hopkins: Sokáig úgy voltam vele, hogy a középrész saját dalt kíván, aztán a szöveggel és a hangszereléssel együtt minden a helyére került. Nem egy tipikus doom dal, de koncerten is jól működik.

Elshadai: Nagyon bírom ezt a dalt, főleg a középrészt. De az is igaz, hogy ebben a dalban benne maradt néhány olyan hiba, amiket így utólag szívesen kijavítanék. Ettől még nem szeretem kevésbé. Sok fejtörést okozott a közép részben a teljes zenekaros kiállásoknál flottul megoldani a dob kiállásokat, emlékszem, talán 4-5 próbám is ráment, hogy kitaláljam a kézrendet/ritmikát.

 

Dead Well

Stragessa: Témájában ez a dal is egy érzelmesebb darab, nem is szeretnék sokat írni arról, hogy miről szól. Mindenki azt lát és érez bele, amit akar. Azt tudom, hogy már az elejétől fogva nagyon tetszett a téma, meg is mozgatott bennem pár érzést, amit úgy érzem, sikerült kifejeznem az énekben és a szövegben. A dal elején hallható ambient-es zajongást (végtelen mély, visszhangzó kút? a pokol szája?) egyébként Akephalos lelkivilága és erősítője szülte 🙂

Rev. Hopkins: A két gitártéma rég megvolt. Úgy voltam vele, hogy majd lesz belőle valami, ám a témák váltakozása, egyfajta nyugalom-feszültség ellenpólusként mindig is jól működött. Mikor próbán elővettük, s került rá szöveg és énekdallam, a dal ott állt előttünk a maga csupaszságában. A komorságához hozzáadott, hogy egy hanggal lejjebb hangoltuk a gitárokat hozzá. A közepén lévő zongoratémában megbúvó poliritmika az egyik szívem csücske.

Elshadai: Utáltam a gitártémát. Amikor először meghallgattam, azt gondoltam, hogy ilyen klisés, elcsépelt szart már rég hallottam. Aztán Stragessa megírta rá az ének dallamot, és megszólalt. De még hogy megszólalt. Brutális atom mega hiper hidrogénbomba. Klasszikus 3 témás dal, semmi sallang, semmi felesleg nincs benne. Nem volt nehéz dobot kreálni egy érzelmekkel ennyire átitatott számhoz, szerintem kb 3 nap alatt megírtuk az egész számot.

Facebook: https://www.facebook.com/DevilSeedBand

Bandcamp: https://devilseed.bandcamp.com

SoundCloud: https://soundcloud.com/devil_seed

Instagram: https://www.instagram.com/devilseedband

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCgUhZTpReILKFevROEe4_dQ

Viberate: https://www.viberate.com/artist/devil-seed/

Spotify: https://open.spotify.com/artist/2FPqhPDnqfsSqW7vV7D9ig

Deezer: https://www.deezer.com/hu/artist/83338722

Apple Music: https://music.apple.com/us/artist/devil-seed/1494680982

iTunes: https://music.apple.com/us/album/devil-seed/1498716361

// //